Tudományos cikkei

Antall József

A Természettudományi Közlöny centenáriuma? a magyar természettudományi haladásnak is útjelzője, amely nemcsak előre, hanem visszafelé is mutatja a mához vezető utat. Érdemes azokra is gondolnunk, akik még kedvezőtlenebb körülmények között, még elszigeteltebben dolgoztak, mint a lapunkat megteremtő tudósok. Eredményeik ma talán egy átlagos egyetemi pályaműhöz is kevésnek bizonyulnának, de akkor akadémiai levelező tagság járt érte. Ez azonban nem igazságtalanság, hiszen az elért eredményt mindig ahhoz kell mérnünk, ahonnan elindulva értük azt el. Az elfelejtett úttörőkre is emlékeznünk kell, amikor a természettudományos haladást ünnepeljük.

* * *

A Fülepp-család ősi fészke a Pozsony és Nyitra megye határán fekvő Deáki volt. Kálvinista ága – az ellenreformáció kényszere elől – már a XVII. században Erdélybe költözött. Közülük került ki Deáki-Filep József püspök és Deáki-Filep Sámuel (1784–1855) kolozsvári író és műfordító is. Több mint egy évszázaddal később követte útjukat a katolikus ág is, amikor Dél-Erdélybe és a Bánátba vándorolt, most már a megváltozott névalakot használva. Számos kincstári tisztviselőt, ügyvédet adott a felvirágzó déli vármegyéknek a birtokát korán elvesztett, értelmiségi sorban élő család.

Fülepp József 1786-ban született Miskolcon. Atyja, Fülepp Zsigmond és felesége a kor szellemének és a család hagyományainak megfelelően jogi pályára szánták. A család lakóhelye, a Krassó vármegyei Oravicza jó lehetőséget biztosított az érvényesüléshez. Életmódjuk nem különbözött a városi polgárság és a honorácior értelmiség hétköznapjaitól. rokonságba kerültek a német eredetű Hoffmann, Maderspach és Bibel bányabirtokos famíliákkal.

Fényes Elek írta (1847): „Német-Oravicza csinos bánya m. v. (mezőváros) Lugoshoz délre 11 m. f. 3458 l. Ezüst-, réz-, vasbányákat mível. Székhelye a bánáti főbányászkerületnek, a kormánynak és a kerületi bányatörvényszéknek”. De előtte még megjegyzi, hogy a környéken „jó kőszén találtatik”. Így könnyen érthető, hogy a fiatal jogásznak alkalma nyílott a bányaigazgatás és bányajog alkalmazásának megismerése mellett a bányaművelés vizsgálatára.

Fülepet hamarosan megválasztották az Oraviczai Bányaegyesület „ügyviselőjévé” (jogtanácsosává), majd Krassó vármegye táblabírájává és a Banyatörvényszék tagjává. Élénk tevékenységet folytatott a bányászközségnek önálló közigazgatása szervezetének visszaállításáért. Tudományos érdeklődése, kutató szelleme azonban szétfeszítette a jogi pálya kereteit. A bányászati szaknyelv megmagyarosítását és egy magyar ásványgyűjtemény megteremtését törte ki céljául.

A felvilágosodás eszméi már a XIII. században rádöbbentették a legtovább látókat, hogy nincs előrehaladás nyelvi megújhodás nélkül. Bessenyei György is tisztában volt a tudományos haladás és a nyelvi fejődés összefüggéseivel: „Minden nemzet maga nyelvén lett tudóssá, de idegenen sohasem”.? Kazinczy nyelvújító mozgalma után mindenki előtt világossá vált a megfelelő szaknyelv megteremtésének a jelentősége.

Nem véletlen, hogy az 1825-ben Széchenyi István által életre hívott Magyar Tudós Társaság (Akadémia) éppen a nyelvművelésben látta egyik fő feladatát. A legkiválóbb szaktudósok fogtak hozzá az egyes szakmák „műnyelvének” megalkotásához. A korábbi évtizedek úttörői után Bugát Pál, Toldy (Schedel) Ferenc, Vajda Péter, Irinyi János, Beszédes József, Vásárhelyi Pál, Simai Kristóf – sorolhatnánk tovább – játszottak a legnagyobb szerepet a természettudományi és műszaki szaknyelv megteremtésében.

Nem véletlen, hogy amikor újabb szakszótárak kiadásának terve merült fel 1835-ben, már sokan kísérték figyelemmel Fülepp József munkásságát. A Magyar Tudós Társaság Évkönyvei III. kötetének tanúsága szerint Fülepp József táblabíró, Széchenyi István „másodelölülő közbenjárására, meglévén keresve a titoknoktól”, hogy „adná be bányászati műszógyűjteményét”, mire az Akadémia kérését „hazafiúi kész indulattal teljesítette”. Jutalmul – 1835. szeptember 12-én – „honi levelező tag”-gá választották Eötvös József, Jósika Miklós, Schoepf (Merei) Ágost, Vásárhelyi Pál és a múlt más jeles alakjai között.

Az elismerés további munkára serkentette. Az Akadémiai Könyvtár Kézirattárában található Toldy Ferenc „titoknokhoz” írott levele: „Az ásványgyűjteményt a legközelebbi Nagygyűlésig által tennem tellyes lehetetlenség, mert azoknak még magyar neveket is szerezni szándékozok, s valamint még most is abban foglalatoskodok, hogy a bányászati műszavakat s minden ahhoz tartozandókat magyarosítsam, amint elvégezvén, azonnal a gyűjteménnyel együtt Tekintetes Uraságodnak elküldeni szerentsém leend.”

Nyelvújító érdemeit, valamint a „természetiek tára” gyarapítását a későbbi források is megemlítik. A bányászati műnyelv magyarosítása terén Debreczeni Márton erdélyi bányatanácsos folytatta munkásságát a negyvenes években. Kivette ebből a részét a selmecbányai akadémia is, ahol Horkay András bányászhallgató irányításával elkészült a „Választmány a selmeczi magyar Bányásznokokból. Bányászati szófűzér. 845.” c. munka. A kézirat jelenleg a selmecbányai akadémia történelmi és jogutódjának, a miskolci Nehézipari Egyetemnek a Könyvtárában van.

Arra a kérdésre, hogy mi maradt Fülepp szógyűjteményéből, nem könnyű választ adni. A XIX. század végén még az Akadémia Kézirattárában őrizték, ma azonban már hiányzik. Az egymást követő szótár-készítők és bányász nyelvújítók kezén kallódott-e el vagy csak a hanyag kezelés miatt tűnt el? Ki tudja? Elrejtve és mégis megőrizve él azonban a szaknyelvben, hiszen Debreceni, Horkay vagy éppen Péch Antal? munkáinak összeállításánál biztosan felhasználták a kar egyik első (ha nem éppen az első?) akadémiai levelező tagjának a munkáját. Hasonlóan beleolvadt és könnyen elpusztult ásványgyűjteménye is, amely az Akadémia gyűjteményéből később múzeumi tulajdonba került

Fülepp József kutató szellemét, haladó politikai elveit és tántoríthatatlan hazafiságát hagyta örökül fiaira, amikor 1847. július 17-én Temesváron elhunyt. Legidősebb fia, Fülepp Lipót (1809–75) a szabadságharc és a Kossuth-emigráció egyik jelentős alakja. Madarász László délvidéki posta-kormánybiztosa, álladalmi tanácsos, Krassó vármegye és a végvidék kormánybiztosa 1849-ben. Az emigrációban Jersey szigetén tartózkodott Teleki Sándorral és Victor Hugóval együtt. Hazatérése után (1858) ismét bekapcsolódott a politikai életbe. Szerepe volt egyébként 1849-ben – apósával, Hofmann Zakariás bányatulajdonossal együtt – a szent korona elrejtése körüli bonyodalmakban. Másik fia, Fülepp Sándor ugyancsak képviselő volt a szabadságharc idején, nevét azonban nem mint politikus, hanem mint bányászati szakíró tette ismertté. 1848. március 24-én adta nyomdába Bécsben – Marquart Frigyessel együtt írott – munkáját, amelyben a bánáti bányászat múltjával és helyzetével foglalkoznak. Könyvüket Kossuthnak, a haza, a polgárság és az ipar igaz barátjának ajánlották. Rámutattak a Habsburg-uralom káros hatására a bányászat fejlődésében, hangsúlyozva, hogy művük csak egy országrész leírását tartalmazza, de tükrözi az egész ország helyzetét Az út végére értünk! Összeillesztettük a széttört mozaikokat, amelyeket meghagyott a történelem és az emlékezet. A magyar tudománytörténet kötelessége, hogy letörölje a feledés porát az elfelejtett úttörőkről és megőrizze azoknak az emlékét is, akiknek szétmállott életműve, munkássága csak az utódok eredményeiben él tovább. Fülepp József bányatudós annak a városnak a szülötte, amely ma otthont ad a Nehézipari Egyetemnek. Érdemes lenne arra is, hogy ne csak a tudomány, hanem a város is emlékezzék…