Tudományos cikkei

Közli: Antall József

A társadalmi haladás gondolatának egyik legradikálisabb alakja a nagy átalakulás korában Táncsics Mihály (1799–1884) volt. Izzó demokratizmusa – valódi „honszerelemmel” párosulva – mohón kereste az igazság érvényesítését a társadalom életében. Így került kapcsolatba Bölöni Farkas Sándor révén az utópista szocialista eszmékkel (Owen, Rapp), az első amerikai szociális kísérletekkel.? Irodalmi tevékenységét korlátozta a cenzúra, majd amikor ez sem verte bilincsbe a gondolatait, valódi bilincseket rakott a kezére Bécs.

Kevés ember töltött annyi időt bujdosásban és börtönben a XIX. század Magyarországán, mint Táncsics. Írásai (Népkönyv, Nép szava – Isten szava) a reformkor és a közeledő forradalom mezsgyéjén jelentős sikert értek el. Ezzel azonban velejárt a börtön (1847), ahonnan csak a győztes márciusi forradalom szabadította ki. A szabadságharc országgyűlésének közismerten legbaloldalibb képviselője, a „Munkások Újsága” szerkesztője volt. Világos után bujdosott, és csak 1857-ben kapott amnesztiát.

Újult erővel fogott ekkor a munkához. Írt, tervezgetett – és politizált. A Bach-korszak bukását követő politikai válság idején elérkezettnek látta az időt a cselekvésre, ennek következtében – 1860 márciusában – másodszor is letartóztatták. Hétévi börtön után csak 1867-ben, a kiegyezéskor kapott amnesztiával szabadult ki. A börtönben elvesztette szeme világát, ezért a magyar nyelv eredetéről írott művét már vakon írta, illetve diktálta. De Orosháza népe képviselőjévé választotta, s „Arany Trombita” címen újra lapot adott ki. A kiegyezés után kapcsolatba került az első munkásszervezetekkel, azonban a különállását élete végéig megőrizte. Súlyos anyagi gondok közepette írásból, könyvei eladásából, segélyekből tartotta fenn magát és családját.

* * *

Táncsics Mihály egész életéről számot adott „Életpályám” című könyvében.? Az 1860-ban történt elfogatása után kimért 15 éves börtönbüntetését néhány hónap múlva 10 évre mérsékelte Vay Miklós kancellár, Sőt elég széles mozgalom bontakozott ki szabadon bocsátása érdekében, „minthogy a fogságban úgy is megvakultam”. A börtönben Lippay Gáspár (1809–1895), a szemészet professzora vizsgálta meg, és biztatta a szabadulással.?

Lippayt a szabadságharc alatt – aulikus érzelmei miatt – eltávolították az egyetemről. De előadást vállalt a hadorvosi tanfolyamon (1849), amit megbocsátottak Bécsben. Gyorsan emelkedett pályája a Bach-korszakban, noha tudományos érdemeket alig szerzett. Gyávaságára jellemző, hogy amikor Táncsics kiszabadításának elősegítésére az országgyűlés elnöke, Ghyczy Kálmán orvosi bizonyítványt kért a fogoly megvakulásáról, ezt megtagadta. „Lippay nem állított ki erről írott bizonyítványt”.?

Táncsics azonban kiszabadult! „Van-e nekem mint vak embernek is még kötelességem?” – tette fel a kérdést az Életpályám c. könyvében. Írásai, az „Arany Trombita” sikere, a megélénkülő politikai élet igenlő választ adatott vele.

De vaknak kell-e maradnia? Miért ne kísérelhetnének meg egy szemműtétet!? – s elszánja magát:

„A lap kívánatos folyamatban levén, február vége felé elhatároztam magamban, hogy szemeimet operáltatom. Nem kerestem híres szemorvost, hanem egy fiatal emberre bíztam magam, ki nemcsak hogy még senkit előbb nem operált, de be sem végezvén iskoláit, az oklevél sem volt még kezében; ez egy ó-budai fiatal ember, Egei József volt, most Nyitramegyében megyei orvos.

Közelgetvén a március elejére kitűzött választás napja, mikor majd le kellendett mennem Orosházára, e nagy munkán előbb át akartam esni. Midőn az én fiatal barátom egyik szememen a műtéteit végbevitte, azt tanácsolta, hogy a másikon való műtéteit későbbre hagyjuk, de én ülve maradtam, kérvén őt, hogy most egymásután, egy ülőhelyemben végezze munkáját, hetven éves valék, erős elszántság kellett hozzá. Hála Istennek sikerült; 9 évig tartott vakságom után szemem világa annyira megjött, hogy vezetőre nem vala többé szükségem”.?

Egeiről nem sokat tudunk. Szinnyei mint homeopata orvost említi, akinek Szatmáron jelent meg írása: „A beteg szenvedőnek ajánlja” címen. Valószínűnek tűnik, hogy nem sorolható egyértelműen a homeopata irányzathoz, inkább csak átvett Hahnemann iskolájától bizonyos gyógyítási-megelőzési elveket (diéta stb. terén).? Nem tartozott a XIX. század nagy orvosegyéniségei közé, nem maradtak utána nagy alkotások. Nevét is alig őrizte meg az orvostörténelem, azonban Táncsics személye méltóvá teszi arra, hogy kiemeljük a feledés homályából. A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum részére – Pastinszky Miklóstól – átengedett iratok? alapján néhány adattal gazdagabbak lettünk. Szikszón született 1830 körül. A szabadságharcban honvédőrmester volt, amit 1807. június 22-én igazolt a Buda-Pesti Honvéd Segélyező Egylet. Elég későn fejezte be középiskolai tanulmányait, amit egyébként Debrecenben folytatott.

A kor tanügyi követelményeinek megfelelően – a középiskola hat osztálya után – jelentkezett a pesti egyetem sebészeti tanfolyamára, ahol 1859. április 5-én sebész- és szülészmesteri oklevelet szerzett. Az orvos- és sebészdoktori diploma megszerzéséhez azonban szükség volt a nyolc osztályra épülő érettségi vizsga letételére is. Az érettségi bizonyítványt ezért később, 1864. július 29-én, 33 éves korában [?] szerezte meg Egei, amikor a pesti református középtanodában Gönczy Pál, Molnár Aladár, Ballagi Mór stb. – a kor ismert kiválóságai – „éretté” nyilvánították.

Orvosdoktori oklevelét 1869. július 28-án kapta meg Erlangenben (Bajorország), majd 1870. január 22-én a pesti egyetemen a szemészmesteri diplomát. A korábban óbudai, majd nyitrai (1870), végül Szatmár megyei (1876) orvosnak volt azonban egy, az elsoroltaknál is jobban őrzött bizonyítványa, amit Táncsics Mihály állított ki a már idézett műtétről:

„Bizonyítvány

Alólírott hitelesen bizonyítom – illetőleg köszönetemet nyilvánítom – hogy Dr. Egei József (akkor ó-budai) jelenleg nyitramegyei kerületi orvos úr 1869. jan. 21-én – mindkét szememen levő (s még 1860-ban képződött) szürke hályogot – egy szerencsés műtét által levette. Mely műtét alatt tapasztalt ügyességéért őt bárkinek ajánlani kedves kötelességemnek ismerem.

Kelt Pesten 1870. april. 23.

Táncsics Mihály
országgyűlési képviselő”

Táncsics kézirata módosítja az önéletleírásban közölt dátumot, amely szerint februárban zajlott volna le a műtét. A többi irattal, oklevéllel együtt, a különben igen ritkán előforduló Táncsics-kézirat is a Múzeum gyűjteményében található. De a műtétről és műtétet követő újabb tortúráról számot adnak a korabeli lapok? és az Életpályám? c. könyve egyaránt. Miután az „Arany Trombita” kiadásakor nem rendelkezett a szükséges „cautio”-val, ennek megszerzéséhez halasztást kért. Pest város törvényszéke – a mulasztásért – mégis egy havi börtönre és 100 Ft pénzbírságra ítélte. Nem volt hajlandó kegyelmet kérni, hanem a műtétet követően vállalta a kiegyezés utáni korszak börtönét is. Maga Táncsics idézte a lapokat:

„Igaz, 70 éves már, hogy szeme világát, melyet igazságtalan börtönbüntetésében vesztett, visszanyerhette, ily előrehaladt korában csak pár hét előtt alávetette magát egy veszélyes orvosi műtétnek, mely szerencsésen sikerülvén, még folyvást a leggondosabb ápolást igényelné, hogy a siker maradandó legyen. De mindegy, neki lakolnia kell.”?

„Hanem időközben valami történt, amitől minden becsületes jobboldali embernek – mennyivel inkább a kir. ügyek igazgatójának, minden hajaszála égnek állt – t. i. Táncsics szemeit operálták, s a műtét sikerét a lapok örömmel hirdették.

Ez sokkal nagyobb veszély volt, mintsem úgy könnyen el lehetett volna nézni.

Keresni kellett tehát §.-t, ha mindjárt a jezsuitizmus segélyével is, amelynek alapján Táncsicsot börtönbe vethessék, s az operatiót meghiúsíthassák.

Találtak, és Táncsics a műtétei után másnap pörbe fogatott, a tárgyalás harmadnapra tűzetvén ki. Ő a kórágyon feküdt; megmozdulnia nem volt szabad, midőn jött a hivatalos kézbesítő, tudtul adandó, hogy másnap d. e. 9 órára jelenjen meg a fenyítő törvényszék előtt”.?

Táncsics önéletírásában újra visszatért szembajára, amely még a sikeres műtét után is sok keserűséget okozott neki.

„De a sors keze nagyon rám nehezült; egyik szemem mindig fájt; néha el-elhagyta, de meg-megújult; orvosom Bernolák? azt tanácsolta, ne dolgozzam, mert a gondolkodás, az agyvelő folytonos működése nagy befolyással van a szemre is; megígértem, de nem igen tartottam meg, csak akkor hajoltam a jó tanácsra, mikor a fájdalom nagyobb mértékben beállt; ilyenkor arra a gondolatra jöttem, hogy ki kellene szemem golyóját venni, akkor talán a fájdalom megszűnnék. Az orvos erre nézve Korányi [Frigyes]-t hívta magával, hogy e fölött tanácskozzanak; abban állapodtak meg, hogy nem kell a szemgolyót bántani, hanem várjunk, majd az idő enyhülést hoz, csak a rendelt gyógyszert vegyem. Vártam tehát, és néha kegyetlenül szenvedtem.

Mikor a fájdalom gyakran nagyobb rohammal támadott meg, újra nyilatkoztattam az orvosnak, hogy vegyék ki szemgolyómat. Elhívta Vidor? és Siklósi? orvosokat, tanácskoztak, mitévők legyenek, s az lett tanácskozásuk eredménye, hogy nem állhatnak jót, hogy a szemgolyó kivételével a fájdalom megszűnik. Tűrnöm kellett tehát.

Egyrészről a szembaj okozta kínok, másrészről a politikai üldöztetés kényszerítettek a lapnak megszüntetésére. Egy évig tartott életpályája. Én pedig félévig nem mehettem ki a szobából, az orvosnak szigorú rendelete folytán; mely idő alatt a fájdalom lassanként végkép meg is szűnt”.?