1992. év

(Pusztai Erzsébet, a Népjóléti Minisztérium politikai államtitkára elmondja, hogy a tervek szerint 27 milliárd lett volna a gyógyszer ártámogatására fordítható keret a társadalombiztosításból, azonban menet közben világossá vált, hogy ez a keret összesen 8 hónapra lesz elegendő. Ezért készített a Társadalombiztosítási Főigazgatóság? egy tervet egy részleges gyógyszerártámogatás-csökkentésre, ami 2 milliárd forintos megtakarítást, a lakosságnak viszont 12%-os térítési díjemelkedést jelent, de rendkívül differenciáltan.
Többen hozzászólnak, köztük Kupa Mihály pénzügyminiszter is, aki szerint a társadalombiztosítás ebben az évben fel fog robbanni, mert akkora lesz a hiánya, amit nem lehet finanszírozni, az állami költségvetés se fogja finanszírozni, és a javasolt intézkedés semmit sem fog hozni a konyhára.
Katona Tamás, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára éppen ezért felveti, hogy érdemes-e akkor ezt meglépni, feleslegesen az embereket irritálni?)

Antall József: A kérdésem az, hogy a Kormány úgy ítéli-e meg, hogy most el tudja-e fogadni vagy pedig egy későbbi alkalommal, mert itt miniszteri rendeletről van szó, tehát tulajdonképpen nem kormányrendeletről. Ennek következtében ezt az előterjesztést csak ennek társadalmi kihatása, súlya, politikai jelentősége miatt vitatta meg a Kormány, de jogszabályi formában ez mint miniszteri rendelet fog megjelenni, tehát a népjóléti miniszter felelősségi körébe tartozik. A Kormány az állásfoglalásával lényegében a népjóléti tárcát támogatja. A kérdésem az, hogy a népjóléti miniszteri rendelet kiadása előtt látják-e annak értelmét, hogy még egy gazdasági kabinetülésen ezt a kérdést megvitassák, hogy a támogatás mértékének a megállapításában esetleg tudnak-e még valamilyen kompromisszumot elérni, vagy egy jobb megoldást találni. Ez az egyik kérdésem, mivel most itt nem kormányhatározatot hozunk. A másik pedig, hogy itt az egész magyar gyógyszeripar kérdését vetette fel Pungor Ernő. Azután felmerült ennek még a magyar iparvédelem szempontja is, miközben a beteg szempontjából az nyilvánvalóan közömbös, hogy milyen gyógyszert, magyart, vagy nem magyart kap. Most ne menjünk részletekbe, gondolom, nem is feladatunk most ez, de szerintem a magyar gyógyszeripar az arányaihoz viszonyítva még mindig túl sokféle gyógyszert gyárt. Tehát itt jelentkezik az első fontos kérdés iparpolitikai szempontból is, a rentabilitás és a kifizetődése ennek. Hasonló nagyságrendű gyógyszergyárak sokkal kevesebb gyógyszert állítanak elő, mint a magyar. Most kérdés az, hogy át tudja-e hidalni pénzügyi szempontból a magyar társadalombiztosítás és a magyar egészségügy a nehézségeket, azaz a magyar gyógyszeripar hosszabb távon átállítható-e úgy, hogy kevesebb gyógyszerféleség előállításával olyan exportot tudjon produkálni, hogy ez megoldást jelentsen. Vagy pedig kénytelenek vagyunk fenntartani ezt a szerkezetet. A privatizációval is összefüggő kérdés, hogy vannak bizonyos bevett gyógyszerek, amiknek még mindig a forintban való előállítása ilyen értelemben kifizetődik. Tehát egyik végletbe sem eshetünk. Az egyik, hogy stratégiai távlatban csökkenteni kell a gyógyszerféleségek számát. A másik dolog, hogy – nincs itt a külgazdasági tárca képviselője – ugye hosszú ideje folynak a tárgyalások, és az amerikai kormányzat egész magas szinten, beleértve egészen az elnökig, foglalkozik szabadalmi és egyéb szempontból azokkal a kérdésekkel, hogy a magyar gyógyszerek – hát magyarul mondva – lekoppintottak, vagyis lopott gyógyszereket védelmezünk, ami nem tartható fenn egyszerűen hosszabb ideig. Ez már most olyan problémákat jelent, hogy emiatt diplomáciai és megtorlási veszélyek állnak fenn egyéb vonatkozásban, ezért tehát ez tarthatatlan. Egy rövid elvi ígéretünk mellett egy rövid, két-három éves szakasz még elképzelhető, amikor ez tartható, de három-négy év után már nem lesz tartható ez az állapot. Ezt követi tulajdonképpen az a kérdés, amit Pusztai Erzsébet államtitkár asszony elmondott, hogy az orvoson keresztül lehet ezeket a kérdéseket rendezni. Tehát ebben az értelemben is ez egy népjóléti miniszteri feladatkör is, azonkívül a társadalombiztosításnál is jelentkezik. Ahol jól működő társadalombiztosítás van, ott azért egy nagyon komoly és nagyszámú orvos-, gyógyszerészgárda azt ellenőrzi, hogy a megfelelő gyógyszert írták-e fel szakmai szempontból, és indokolt volt-e annak a gyógyszernek a használata. Én nem tudom, hogy Magyarországon valaha megkérdeztek-e orvost, és vontak-e felelősségre orvost abban a kérdésben, hogy indokolt volt-e olyan gyógyszermennyiséget felírni. Tehát tulajdonképpen a betegtől való megszabadulásnak egyik technikája volt mindig a nagy adag gyógyszerrel való ellátás. Úgyhogy, ha már erről beszéltünk, és nem kormányrendeletről van szó, akkor is jó, hogy elvileg ezek a kérdések felmerültek. Még egyszer a külgazdasági szempontra hívom fel a figyelmet, ami az amerikaiakkal kapcsolatban merült fel élesen. A másik a magyar gyógyszeripar szerkezetének a kérdése, tehát a termékszerkezet és az értékesítés. A harmadik pedig a privatizáció problémája. Meddig mehetünk el a külföldi részesedésben? Mit kell megvédenünk, hogy válsághelyzet ne állhasson elő az alapellátásban? És van még egy konkrét kérdés, amit most a sajtó is szellőztet, ez a bizonyos jugoszláv miniszterelnök-jelöltnek, a Panićnak a szereplése, akik előbb felvásároltak egy belgrádi gyógyszergyárat,? és most a Tiszavasvárira? és az Egisre? is alkudoznak. Ezen kívül is Amerikában egy-két ügyben benne volt, sőt azt hiszem, hogy vesztett perük is volt, mert felmerült valamilyen kóklerség e tekintetben. Úgyhogy itt a privatizációs minisztert mindjárt megkérjük, hogy ő is nézzen ennek utána, hogy itt milyen kérdések vannak. Az már itt egy melléklábjegyzet, politikailag is el kell dönteni, hogy adott esetben jó-e vagy rossz-e nekünk, ha nekik adjuk el. Ezt most még nem tudjuk. Mindenesetre érdekes módon magyarok is vannak körülötte, információk szerint a helyettese is magyar. Most mindezek birtokában kérdezem az előterjesztőt, mivel ez miniszteri felelősségi körön belül maradó kérdés, és a társadalombiztosítással kell megállapodni, szükségesnek tart-e még egy egyeztetést, avagy nem? Tessék!

(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. II. kötet 370-372. oldalán megjelent szövege)