Bár nem vitás, hogy a „megállapodásos forradalom” meghatározó alakja Antall Józse volt, az igazsághoz tartozik, hogy az Ellenzéki Kerekasztal létrejötte és az MDF-SZDSZ megállapodás aláírása közötti bő egy esztendőben a politikai osztály egésze – alapvetően új szereplőkkel – kiválóan vizsgázott. Felelősségtudatból, kompromisszumkészségből és mértéktartásból. Antall József esetében azonban ez a politikai magatartás nem az aktuális helyzetből következett, hanem egész személyiségéből fakadt. Ezért – sokakkal ellentétben – ő akkor is hű maradt ezekhez az eszményekhez, amikor 1990-ben, a szabad választások után hatalomra került és a politikai helyzet alapvetően megváltozott. Ellenzéki kerekasztalos partnere, majd politikai ellenfele Tölgyessy Péter találó megfogalmazása szerint Antall „belülről vezérelt ember volt a kívülről vezérelt emberek korában”.
Az Országgyűlés alakuló ülése második napjának kezdetén bejelentették, hogy a hivatalban lévő kormány lemondott és ügyvezető kormányként folytatja tevékenységét. Ezt követően Göncz Árpád, a Köztársaság ideiglenes elnöke felkérte Antall Józsefet, az MDF elnökét, hogy alakítson kormányt. Személyes kapcsolatukra hivatkozva arról beszélt, miért tartja alkalmasnak a kijelölt miniszterelnököt feladata ellátásra. Egyszerű és őszinte szavakkal méltatta Antall József emberi és politikusi erényeit.
A dezignált miniszterelnök válaszában a parlamenten belüli együttműködés fontosságát emeli ki. „Mi azt szeretnénk, ha a fennálló politikai véleménykülönbségek és programkülönbségek ellenére meglenne a parlamentáris együttműködés lehetősége az ellenzékkel, az ellenzék különböző pártjaival, és hogy a magyar Országgyűlés egy olyan közös otthona legyen a magyar politikai életnek, ahol kormánypártiak és ellenzékiek politikában egymással érintkezve, magánemberként egymással tisztes emberi kapcsolatban állva, egymást megbecsülve, nem gyanakodva, most már a magyar nép közös felhatalmazásával , a parlament bármely politikai pártjához tartozó, vagy független képviselő ebben az értelemben egy közösséget alkosson. Mert szemben állhatunk egymással, de egy kérdésben – abban, hogy valamennyien a parlamentarizmus és a politikai többpártrendszer hívei vagyunk – egyeknek kell lennünk, Mert arról meg lehetünk győződve – bár bízom abban, hogy erre soha többé nem kerül sor és ezt csak elméletileg mondom – ha itt még egyszer egypárti diktatúra lenne, akkor ebből az Országgyűlésből nem sokan maradnának szabadlábon.”
Miként a választási győzelem éjszakáján, Antall most is inkább volt gondterhelt, mint diadalmas. Ahogy Szabad György később megjegyezte, ő volt a dezignált és rezignált miniszterelnök. Hiteles volt, és nagyon emberi, amikor személyes motivációit megvallotta: „Szeretném hinni, hogy az Önök segítségével és a magyar nép támogatásával sikerül megalakítani a szabadon választott magyar országgyűlésnek felelős első kormányt. Szeretném, ha hinnék és tudnák, hogy semmiféle személyes ambíció nem irányít ebben a kérdésben. Semmiféle karriervágy nem vezet. Úgy gondolom, életkorom tapasztalatok gyűjtésével felkészített egy-két feladatra, de számomra ez nem jelenthet hosszú időt.” Ötvennyolc éves. Ereje teljében. Mire céloz azzal, hogy számára nem jelenthet hosszú időt? Aztán arra gondolok, nyilván csak egy szónoki fordulat.
