Tudományos cikkei

Budapest, 1980. január 12.

Dr. Andrásfalvy Bertalan főtitkár úrnak,
Magyar Néprajzi Társaság
Budapest, Kossuth L. tér 12.
1055

Főtitkár Úr!

Engedje meg, hogy Társaságunk részéről már korábban is kezdeményezett érintkezés megerősítését javasoljam a két társaság között, illetve tájékoztassam az alábbiakról.

Társaságunk „érdeklődési köre” természetesen kiterjed a népi gyógyászat szakterületére, korábban is több ilyen kutatásokat folytató tagtársunk (dr. Vajkai, dr. Grynaeus, dr. Oláh stb.) volt. Ez később még kiszélesedett, részben a Társaságban megalakult szakbizottságok, szakosztályok révén, részben pedig az 1974-ben Budapesten megrendezett Nemzetközi Orvostörténelmi Kongresszussal összefüggésben, ahol Gunda professzor elnökletével külön szekció tárgya volt a népi orvoslás.

Társaságuk irattára talán őrzi Ortutay professzor úrral folytatott levelezésünket, aminek keretében először a két társaság közös bizottsága alakult meg dr. Hoppál Mihály szervező titkári munkája révén, maid pedig külön népi gyógyászati szakosztályunk alakalt, amelynek elnöke ugyancsak Gunda professzor úr volt. Mellette továbbra is szerepet kapott dr. Hoppál és dr. Grynaeus Tamás neurológus és pszichiáter szakorvos, hosszú évek óta a népi orvoslás tárgykörében publikáló tagtársunk. (Vajkai dr. tiszteleti elnöke volt a szakosztálynak az elmúlt esztendőkben.)

Később, merem állítani, hogy nem Társaságunk és az orvostörténelem szakterületének hibájából olyan személyi, személyeskedő problémák és sajátos szakmapolitikai jelenségek merültek fel, amelyek megrontották, de legalábbis elhidegítették a kapcsolatokat és megakadályozták a további együttműködés kibontakozását, számos félreértésre adtak okot. Úgy gondolom, hogy a józan ész és ügyszeretet alapján ez tisztázásra érdemes, amit e leveleimmel mi szolgálni kívánunk. Természetesen nem erőltetjük, mert elzárkózás esetén vagy ellenérzések stb. érvényesülése következtében, minden lényeges érintkezés nélkül is folytatható eddigi működésünk, annál inkább, mert soha semmiféle konkrét anyagi vagy egyéb segítséget nem vettünk igénybe. Anélkül, hogy a múltat kívánnám bolygatni, de tájékoztatásul közlöm Főtitkár Úrral a „fekete krónika” néhány problémáját, amiről esetleg megjegyzés hangozhat el:

1. Ortutay professzor úrral történt megbeszélés alapján dr. Hoppál Mihály akkori tud. titkárral voltunk szoros kapcsolatban, ő vállalta a '70-es évek elején a szervező munkát. Annál inkább, mert abban az időben az orvostörténelem bázisintézetének tekintett Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár szerződéses munkatársa is volt „másodállás” jelleggel, Ortutay professzor hozzájárulásával (jelen sorok írója pedig az intézet főigazgató-helyettese, illetve 1974 óta mb. főigazgatója). Hoppál az intézetben feldolgozta a néprajzi vonatkozási anyagot, illetve vállalta az 1974-ben – a Kongresszussal összefüggésben – Veszprémben megrendezett népi orvoslási kiállítás előkészítését, amely a Semmelweis Orvostört. Múzeum és a Bakonyi Múzeum közös időszaki kiállítása volt. Lényegében a kapcsolat tartása a két szakterület között gyakorlatilag összeforrt a nevével, illetve tevékenységi köréhez tartozott;
2. Ezzel kapcsolatban dr. Hoppál „munkaeszközként” az intézetben tartotta a Kutató Csoportban lévő népi gyógyászati adattár három példányos sorozatának egyikét, intézetünk rendelkezésére bocsátott munkatársával és adminisztrátorával rendezte, használható nyilvántartást csinált belőle. Az 1974. évi Kongresszuson egy vidéki körút keretében bemutattuk a veszprémi kiállítást (vezető készült), megszilárdult a szakosztály és folytatódott az Orvostörténeti Közlemények Supplementum-sorozatában egy népi orvoslási kötet előkészítése. Hoppál dr. a Kongresszust követő időszakban megvált intézetünktől, tudomásunk szerint kutatási területe is eltolódott a népi orvoslástól. Ezt az adattári sorozatot (3. példány) viszont intézetünkben hagyta azzal, hogy itt használható, rendezett és bárki rendelkezésére áll. Ezt 1 Ft becsértékkel nyilvántartásba is vette a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, mint adattári anyagot. Később azonban pletykák kezdtek szállingózni arról, hogy Hoppál 50–60.000 Ft-ért eladta mások munkáját stb. Végül Ortutay professzor úrhoz is eljutva, fegyelmi vizsgálatra került sor és engem is felhívott telefonon, kérve tegyem lehetővé a Kutató Csoport jelenlegi igazgatójának és helyettesének, akkori munkatársainak, az anyag megtekintését és a nyilvántartását. A körülmények tisztázódtak, beleértve azt, hogy intézetünk teljes jóhiszeműséggel járt el, Hoppál dr. pedig semmiféle ellenszolgáltatásban sem részesült, sőt lényegében a kapcsolatok megszűnésekor adta át stb. Ez azonban nem akadályozta meg a pletykák továbbélését, évek múlva is elhangzott a Társaság jelenlegi egyes tisztségviselői részéről olyan megjegyzés, ami szerint mi súlyos összegeket fizettünk ki Hoppálnak mások munkájáért stb., nem is kívánom pontosan idézni. Továbbá utcán érdeklődtek munkatársainktól, hogy mennyit kapott stb. Hoppál dr. tisztázódott, fegyelmi eljárása során elmarasztalták annyiban, hogy ezt a sorozatot egy másik intézménynek engedély nélkül adta át is erről nem tájékoztatta feletteseit. Az ügy ezzel lezárult, de nem a híresztelések;
3. Az Orvostörténeti Közlemények Suppl. 7–8. köteteként megjelentettük a „Népi gyógyítás Magyarországon – Ethnomedicine in Hungary” (1975) c. kötetet, amelyben Hoppál–Törő összefoglaló műhelytanulmányát közöltük, mint első cikket (a veszprémi kiállítás alapján készült), továbbá más írásokat. Így vitára bocsátottuk (szerkesztői megjegyzéssel) Lükő Gábor „Anya-és csecsemőóvó képek a régi magyar szekrényeken” címmel. A kötet nagy nemzetközi érdelelődést váltott ki e szűk szakterületen. Itthon néprajzos oldalról kifogás merült fel, néhány képnél nem közöltük a felvételt készítők nevét, ezt Hoppál dr. tisztázta az érintettekkel, mi is e szerint foglaltunk állást. (Mi a képeket a szerzőktől kaptuk.) Lükő Gábor tanulmánya ügyében viszont felhívott telefonon Ortutay professzor úr, hogy miért nem mutattuk meg neki, mert ez téves írás. Erre természetesen csak azt felelhettem, hogy a tanulmányt lektorálták, beleértve a Kutató Csoport akkori tudományos titkárát és más néprajzosoknak, illetve népi orvoslással foglalkozóknak is az volt a véleménye, érdemes közölni, írják meg a kritikai észrevételeket. (Ezt tartalmazza a szerkesztőségi meg jegyzés is.) Többszöri kérésre, támpéldányok megküldésére sem sikerült elérni még csak azt sem, hogy a hazai néprajzi sajtó ismertesse (legalábbis nem tudunk róla) a kötetet vagy vitassa Lükő állításait, akit a Néprajzi Hírek 1979. évi 1–4. száma mint „a néprajzi muzeológia és folklórkutatás jeles művelőjét” méltatta 70. születésnapja alkalmából. (Tehát nem egy falusi kontár írását közöltük, hanem egy elismert etnográfus vitatható, vitaindító írását.) Szóban mindenki elítélte, kigúnyolta, de egyszerűen elhallgatták a kötettel együtt;
4. Az elmondottaktól sem ment még teljesen el a kedvünk a népi gyógyászat felkarolásától, erre való törekvésünk megmaradt, aminek pedig Társaságunk mereven akadémikus szemléletű orvostörténészei között sok az ellenzője, újabb kötet összeállítását határoztuk el, aminek keretében több tanulmány érkezett. Az Orvostörténeti Közlemények – hasonlón az orvosi folyóiratok nagy részéhez és sok külföldi laphoz – nem fizet honoráriumot, illetve lefordíttatja a cikkeket idegen nyelvű közlés esetén és 40 db. különlenyomatot biztosít. Ezt mindenki tudja, aki nálunk publikál. (Arra van lehetőség, hogy intézett adattár részére előzetesen megveszünk anyagokat stb.) Ezzel összefüggésben ismét felmerült egy konkrét esetben, nem a szerzőktől, hanem Társaságuk vezető tisztségviselőjétől a megjegyzés, ami szerint az orvostörténészek olyan „gazdagok”, hogy Hoppáltól ezrekért vesznek mások munkáját jelentő anyagot, ugyanakkor nem fizetnek a tanulmányok szerzőinek stb. Ezt is „leleveleztük”.
5. Anélkül, hogy valamennyi ilyen sajátos problémát felsorolnánk, még egyet említünk, ami esetleg feltűnhet. (A személyeskedéseknek és kölcsönös utálkozásoknak annyi megnyilvánulását, ami pedig általános szakmai ártalom Magyarországon, ritkán tapasztalhattunk, mint az általunk őszintén és igazán, önzetlenül remélt együttműködés keresése során, pedig nem vagyunk elkényeztetve a saját körünkben sem.) Igen nagyra értékeltük Gunda professzor úr bekapcsolódását 1974-ben, a Szakosztály elnökségének elvállalását. Úgy véltük, hogy személyében nemcsak a kiváló és elismert tudós közreműködését biztosíthatjuk, hanem a két társaság közötti együttműködést is. Mellette etnográfus és orvos képesítésű kutatók egyaránt helyet foglaltak a szakosztályi vezetőségben. Később azonban Gunda professzor úr lemondott az elnökségről, mert Társaságunknak nincs módja a vidéki tisztségviselők budapesti utazását, illetve ezzel összefüggő költségeit vállalni. Így 1978-ban az addigi ügyvezető alelnök, dr. Grynaeus Tamás lett a szakosztályi elnök és dr. Sergő Erzsébet a titkára (Gémes Balázs, Hoppál Mihály és Oláh Andor pedig alelnöke). De e visszavonulás sem akadályozta meg dr. Grynaeus szakosztályi elnököt abban, hogy amikor a hamburgi „Ethnomedizin” c. folyóirat magyar szerkesztőbizottsági tagot kért Társaságunktól, ne Gunda professzort ajánlja. Így lett Gunda professzor a szerkesztőbizottság tagja a hamburgi folyóiratnál, amiről örömmel ad hírt a Néprajzi Hírek (1979. évi 1–4. sz. 44. 1.).

Összegezve, úgy véljük, hogy a népi gyógyászat a néprajz és az orvostörténelem határterülete lévén, mindkét társaság tárgykörébe vág, és így ideális lehetőséget nyújt, sőt szükségessé teszi az együttműködést. Számos példa van arra, hogy különböző társaságokkal együttesen szervezzük a szakosztályi munkát, így például a Gyógyszerésztörténeti Szakosztályunk a Társaság és a Magyar Gyógyszerészeti Társaság, a Mentéstörténeti Szakosztály a Társaság és a Magyar Mentőorvosok Tudományos Társasága, a Numizmatikai Szakosztályunk ugyancsak a két társaság vezető tisztségviselői irányítása alatt áll stb. Ugyanígy az általános tudománytörténeti szakosztályunk a MTESZ Technika és Tudománytörténeti Bizottságával is együttműködve fejti ki munkáját. Számos esetben került sor a MTA, a MTESZ és MOTESZ alá tartozó különböző tudományos társaságok közös rendezvényeire, legutóbb az Ókortudományi Társasággal. Legrégebbi kapcsolatunk elvben a Néprajzi Társasággal van, de személyi stb. okokból (lásd a felsoroltakat) ez a legkevésbé eredményes és intenzív. Kénytelenek vagyunk nyíltan felvetni a kérdést, kívánnak-e konkrét együttműködést, együttes üléseket rendezni, bizonyos mértékig a szakosztály kettős kötődését is beleértve (mi például nem ragaszkodtunk a szakosztályi tagoknál a Társaságunkba történő belépéshez – kivéve a tisztségviselőket –, ha a Néprajzi Társaságnak is tagjai voltak), a néprajzi szaksajtóban, a Néprajzi Hírekben bizonyos publicitást biztosítani az eddigi „elhallgatás” helyett. Bízunk benne, hogy őszinte választ kaphatunk e kérdésekre, amennyiben nem kívánnak semmiféle együttműködést, esetleg helytelenítik ez irányú tevékenységünket, kérjük szíves válaszukat.

E levél hosszabb lett, mint amilyent eredetileg írni kívántunk, de írása közben világossá vált, jobb e kérdéseket feltárva, részletesebben ismertetve, az ügyet lezárni vagy jó együttműködés alapjait megteremteni.

Tisztelettel

(Antall József)
főtitkár

* * *

Budapest, 1980. január 12.

Dr. Andrásfalvy Bertalan főtitkár úrnak,
Magyar Néprajzi Társaság
Budapest, Kossuth L. tér 12.

Kedves Barátom!

A hivatalos „társasági” levél mellé írok egy magán(os)t is, miután bennünket egyetemi évfolyamtársi viszonyunk mellett Keszthely, Doboz és Lesenceistvánd legszebb emlékei is összefűznek. Sergő Erzsébet mutatta a Néprajzi Hírekben a tisztújítások eredményét, ekkor határoztam el, hogy „Főtitkárságodhoz” fordulok kollegiális jelleggel, miután ez Leonyid Brezsnyev kollégánkra mégsem tartozik. Némi tompítással úgy írtam le, ahogy volt, tartalmilag ehhez nincs mit hozzátennem. A néprajzosokhoz egyébként számos barátság és szívélyes viszony fűz Hoffmann Tamástól Kardos Laciig, Szabadfalvi Jóskától Domonkos Ottóig stb., de a sors mégis úgy hozta, konfliktusok keletkeztek. Neurotikus országban élünk, ahol a tudományos élet szükségszerűen még neurotikusabb, de ezen belül egyes szakmák (?!).

Egy szó mint száz, fontoljátok és fontoljad meg. Személyes kapcsolatokat nem érinthet bármily állásfoglalás, nem lévén semmiféle sérelem, nem sértődöm meg, ha negatív döntést hoztok. Engem néprajzhoz csak némi nosztalgia és „pártolás” fűz, hiszen szakmailag távol vagyok. Az a tény, hogy 1950-ben hallgattam, mint magyar-történelem szakos Ortutaynál egy évet folklórt (vizsgáztam is), mégiscsak kevés. Ennél az is több, hogy talán alig van olyan az országban, aki néprajzot gimnáziumban tanulhatott rendkívüli tárgyként jegyet is kapott, mint én (7-t, 1949-ben). Ortutay, mint miniszter engedélyezte egy lelkes tanárnak a néprajz oktatását, jegyzetei ma is megvannak (ez is néprajz-történet az oktatástörténet mellett).

Köszönt barátsággal

(Antall József)