Ibn Szína (Avicenna) és a magyar medicina?
Rövid előadásunkban nem vállalkozhatunk Ibn Szína hatalmas életművének ismertetésére. De nem is ez a feladatunk! Néhány ecsetvonással vázolni kívánjuk tanításainak jelentségét hazánk orvostudományában a korábbi századokban, illetve méltatását az újabb évtizedek orvostörténet-írásában.
A magyar államalapítás és vele a kereszténység elterjesztése abban a században ment végbe, amikor Keleten az arab tudomány nagy alakja Avicenna élt és alkotott.?
Államalapítónk, I. István király (997–1038) uralkodása kezdetén már törekedett a keresztény egyház olyan rendjeinek magyarországi letelepítésére, amelyek a gyógyítással foglalkoztak. Így kerültek Magyarországra a Benedek-rend szerzetesei is, akik a montecassinói ill. salernói szerzetesi orvostudományi iskolák alapján foglalkoztak a gyógyítás elméleti ill. gyakorlati kérdéseivel. A bencés szerzetesek Magyarországon ugyanazt a tevékenységet folytatták mint külföldi kollégáik. A görög és latin szerzők munkái mellett lemásolták Avicenna Kánonját és a többi orvosi könyvét. Ezek alapján termesztették és gyűjtötték a gyógynövényeket, készítették az orvosságokat és ápolták a kolostor kórházában a betegeket. Hatásukra később más betegápoló rendek is megalakultak Magyarországon megteremtve egy a kor színvonalán álló kórházi hálózatot.
A könyvnyomtatás elterjedéséig a szerzetesek e kórház-kolostorok majd az egyetemek részére másolták Avicenna munkáit is, amelyeket tankönyvként használtak mindenütt Európában. A magyarországi középkori levéltárak nagymérvű pusztulása ellenére maradtak adataink a magyar szerzetesek ilyen munkásságáról. A XV. században az észak-magyarországi Szepességben működött egy igen termékeny tudományos társulat. Ennek tagja volt Aranyosi-Gellértfi János, Igló város kórházi rendjének szerzetese is. 1470 körül írt és fennmaradt kódexének egyik munkája a pestis meggátlásáról szól. Címe: Incipit tractatulus de regimine pestilencie. Ez a munka Avicenna Kánonjának negyedik könyve alapján készült. A szerző orvosi iskolázottságát bizonyítja, hogy nem csupán Avicenna művének szolgai másolásáról van szó, hanem egyben önálló értékű tanulmányról is, ebben pontosan követte Avicenna szerző munkájának logikai taglalását.
Az egyetemes kolostori orvostudomány fejlődésével megteremtődött a világi orvosképzés lehetősége is a XII. században. Sorban megalakultak a világi egyetemek a salernói egyetem mintájára, amelyekben az orvostudományt az abszolút tekintélyek, Hippokratész, Galenosz és Avicenna művei alapján oktatták. A középkorban Magyarországon is voltak egyetemalapítási törekvések, de folyamatosan működő egyetemet az ország sajátos történelmi viszonyai miatt nem sikerült felállítani. Veszprémben a XII. században működött, Pécsett a XIV. század második felében, Budán és Pozsonyban a XV. században létesült és hosszabb-rövidebb ideig funkcionált egyetem. Szórványadatok alapján következtetni lehet arra, hogy a párizsi és bolognai egyetemek szervezeti felépítését követték. Ezek alapján biztosan feltételezhetjük, hogy Magyarországon a középkorban egyetemi kézikönyvként használták Avicenna Kánonját és a többi orvosi és filozófiai művét.
A magyarországi orvosok – s elsősorban az udvari orvosok, akikről források maradtak fenn – többsége az itáliai egyetemeken végzett. Udvari vagy egyházi szolgálatuk mellett a magyar egyetemek szervezésében és oktatásában is részt vettek. E tudások a skolasztika alapján állva Avicenna és a görögök nyomdokain haladva végezték munkájukat. Neves orvostudósokat ismerünk Nagy Lajos (1342–1382), Zsigmond (1387–1437) és Corvin Mátyás (1458–1490) királyok uralkodása idejéből, akik külföldi egyetemeken is oktatták az orvostudományt. Ilyen tudósok voltak Manardus, Regiomontanus, Valori és Fichtel. Közülük Fichtel Avicenna Kánonját oktatta a bécsi egyetemen.
A magyar királyok és arisztokraták könyvtáraiban a kornak megfelelően sorakoztak a görög és arab bölcseleti, teológiai és természettudományi munkák mellett az orvostudomány apostolainak könyvei is. Mátyás király híres könyvtárának, a Korvinának előkerült kötetei között is vannak igen díszes és művészi kivitelben készült orvosi könyvek. A 4–5000 kötetet magában foglaló Európa egyik legnagyobb könyvtárában feltehetően ott sorakoztak Avicenna munkái is. Egyházi intézmények (püspökség, káptalan stb.) könyvtárainak XIV–XV. századi leltáraiból tudjuk, hogy az orvosi könyvek sorában Avicenna könyvei előkelő helyet foglaltak el. Minden bizonnyal a felállított egyetemek könyvtáraiból sem hiányoztak az orvosképzés alapvető könyvei.
A reneszánsz hatására Európában az orvostudományban is mélyreható változások történtek. Az újat kereső és kísérletező tudományszomjas ember már nem elégedett meg az ó- és középkori tekintélyek kritikátlan elfogadásával. Vesalius majd Paracelsus alapvető munkássága során az egyetemeken megszűnt Hippokratesz, Galenosz és Avicenna egyeduralma az orvostudományban. Magyarországon ez időben (XVI. sz.) a török hódítás és Habsburg uralom miatt három részre szakadt országban egyetem nem működött. Az itáliai és francia egyetemekről hazatért vagy külföldön élő magyar orvosok munkáiban még a XVI–XVII. században is gyakran találkozunk Avicennára való hivatkozással. Így Jordán Tamás (1539–1585) – aki a bolognai egyetemet látogatta – a pestisről írt munkájában a kérdés legfőbb szakértőjének Avicennát jelölte meg 1576-ban. Jeszenszky Jessenius János (1566–1621) híres humanista magyar származású tudós, De Mithridatio et theriaca (Wittenberg, 1588) című munkájában szintén Avicennát hívja segítségül a gyógyszeralapanyagok elemzésénél. Likai Scalich Pál (1534–1575) Rómában tanulta az orvostudományt, de elsősorban filozófiai munkásságáról ismert. A titok titkának titka című munkájában Avicenna filozófiai eredményeit hasonlítja össze más filozófusokéval.
Avicenna életműve tehát érvényesült a magyar medicinában is azokban a századokban, amikor erre történelmünk lehetőséget biztosított. Része volt a gyógyítást végző orvosok tudásának addig, amíg a tudomány meg nem haladta és a politikai viszonyok változása, a középkori magyar állam összeomlása 1526-ban biztosította ennek feltételeit. Ibn Szína munkássága ismét akkor kerül az érdeklődés homlokterébe, amikor a hazai orvosi munkák klasszikusként idézik egy-egy megállapítását, illetve az orvostörténelmi szakirodalom veszi vizsgálat alá. A XVII., sőt a XVIII. században is találunk olyan magyar orvosi könyvet, amelyben Avicenna egy-egy tézisét idézik. A XIX. századtól pedig a kibontakozó magyar orvostörténelmi szakirodalom foglalkozik méltatásával. Ezekben a magyar orvostörténészek méltó helyen foglalkoznak Avicenna munkásságával, kidomborítják az egyetemes orvostudományban játszott mélyreható jelentőségét. Fekete Lajos, Demkó Kálmán, Mayer Kolos, Magyary-Kossa Gyula és Győry Tibor elemzése és értékelése Avicennáról a mai orvostörténészek számára is irányadók.
Nem zárhatjuk le a rövid ismertetést anélkül, hogy ne említenénk meg azt is, hogy az orvosok, orvostörténészek mellett a többi tudományszak képviselői is mindig méltatták Avicennát. Említsük meg külön, hogy Magyarország prímása, Pázmány Péter (1570–1637), aki mint a magyar próza mestere is ismeretes, A dialektika természete című filozófiai munkájában elemzi Avicenna tanításait. De a filozófusok, filozófiatörténészek mellett a XIX. századtól kezdve kibontakozó magyar orientalisztika nagyjai sem feledkeztek meg róla. Seikh Abdul-Karim Germanus (1884–1979) több művében említi, illetve arab irodalomtörténetében részletesen ismerteti Ibn Szína életművét.
Ibn Szína szülőhelye közelében, akit Európa Avicenna néven ismert meg, mi is hódolatunkat fejezzük ki a nagy tudósnak születése 1000. évfordulóján. Otthon pedig a Magyar Tudományos Akadémián, a Magyar Orvostörténelmi Társaság részvételével kerül sor a többi tudományszakot képviselő együttes tudományos ülésre Avicenna életének és életművének vizsgálatára, hódolatunk kifejezésére.
Külön megemlítjük orvostörténész előadóink közül Schultheisz Emilt, aki korábban is foglalkozott az arab medicina asszimilációjával a középkori latin orvosi irodalomban,? és Birtalan Győzőt, aki méltatja és elemzi Avicenna szerepét az orvostudományban.?
Feljegyzés a magyarországi iszlám kapcsolatok tárgyában?
A XX. század második felében egyre nagyobb szerepet kaptak az iszlám országok a világpolitikában, illetve – ettől nem elválasztva – az utóbbi másfél évtizedben a világgazdaságban, a nemzetközi gazdaságpolitikai kérdésekben, elsősorban az „olajválsággal” összefüggésben. Így alapvető magyar nemzeti érdek az iszlám világhoz fűződő kapcsolatunk vizsgálata, a lehetőségek feltárása.
I.
Az iszlám újjászületése kitűnő lehetőségeket adott Magyarországnak. Nem terhelte semmiféle gyarmati örökség, sőt a magyarság „keleti eredete” homályosan, de igen nagy rokonszenvvel élt ezeknek a népeknek a tudatában (törökség stb.). Kőrösi Csoma Sándortól Germanus Gyuláig sorolhatnánk azokat a nagy neveket, akik nemcsak tudománytörténetileg alkottak maradandót, hanem a közvetlen kapcsolatteremtés 1ehetőségével, a helyszínen folytatott kutatókkal is hozzájárultak ehhez. A keletkutatásnak komoly hagyományai vannak Magyarországon, ezen belül az iszlám-kutatásnak is.
Az iszlám vallási és művelődési körrel kialakult kapcsolata a magyarságnak, amely a vándorlás évszázadaiban, a Kaukázus előterében alakult ki, nem szakadt meg a Kárpát-medencében sem, része volt továbbra is a keleti kereskedelemnek (izmaeliták stb.). A török hódítás és hódoltság évszázadokra meghatározta sorsunkat. Ismert negatív hatása mellett kihatott a hazai fürdőkultúrára, továbbá számos építészeti, művészeti emléke (Eger, Pécs, Szigetvár, Érd stb., illetve Budapesten) az iszlám legészakibb területévé avatja hazánkat.
De azt sem felejthetjük el, hogy a török kivonulását megelőzően már Erdélyben és felvidéken, éppen a Habsburg-ellenes függetlenségi harcokkal összefüggésben pozitív hagyományaink is vannak. Nem szólva Thököly, Rákóczi, Kossuth az száműzetéséről, a török segítségről és török szolgálatba állott honfitársainkról. Külön kérdés az első világháborút megelőző török szövetség értékelése, ami viszont a keletkutatást nagyban elősegítette Magyarországon.
Olyan zarándokhellyel rendelkezünk Budán, mint Gül Baba türbéje a Rózsadombon, amely a mohamedán világ egyik szent helye, régi térképeken együtt szerepel Mekkával, Medinával, Szamarkanddal stb. e miatt Buda is. (Látható a Gül Baba türbében lévő kiállításon. Gül Baba sírkápolnáját 1543–48-ban emelték, helyrehozataláért sokan harcoltak, a legutóbbi évtizedekben Germanus Gyula professzor szerzett nagy érdemeket. A mostani helyreállítás Pfannl Egon ízlését dicséri.
II.
A keletkutatás, ezen belül az iszlamológia intézményes alapjai bizony elég szegényesek Magyarországon. A Keleti Intézetet a két világháború között a Közgazdaságtudományi Karon hozták létre, előbb Teleki Pál, majd halála után Germanus Gyula volt az igazgatója. Később – 1950 körül – áttelepítették az ELTE Bölcsészettudományi Karra és ezzel pro forma hasonló szervezeti rend alakult ki, mint Vámbéry Ármin és Goldziher Ignác idején.
A megfelelő hagyományok azonban nem sarkallták az elmúlt évtizedekben arra a politikai és művelődési vezetést, hogy az iszlám országok egyre fontosabb szerepe következtében az intézményes alapokat megerősítsék, bővítsék a személyi állományt, növeljék az utánpótlást stb. Az a komplex szemlélet, amely korábban érvényesült és a Keleti Akadémia, majd a Közgazdaságtudományi Karon biztosította a gazdaságpolitikai szemlélet érvényesülését, szükségszerűen elhalványult, illetve fokozatosan ennek még művelődéstörténeti karaktere is csökkent az elmúlt esztendőkben. Noha aligha lehet kétséges, hogy a történelmi, nyelvészeti, földrajzi, gazdasági, néprajzi, művelődéstörténeti stb. kérdések komplex kezelésére van szükség egy ilyen intézetben, illetve ilyen intézetre van szükség.
Nem megoldott az iszlamológia múzeumi területen sem. Van Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum (Bp. VI., Népközt. u. 103.) és Kína Múzeum (Bp. VI. Gorkij fasor 12.) mint az Iparművészeti Múzeum két részlege. Továbbá mint a „keleti muzeológia” gazdája az Iparművészeti Múzeum gyűjti az iszlám művészeti emlékeket is. Ezen kívül, ahol ilyen van, ott gyűjtik a török hódoltság emlékeit (Nemzeti Múzeum, egri Dobó István, pécsi Janus Pannonius Múzeum stb.). De az iszlám múzeumügy megoldatlansága közismert. Ennek ellensúlyozására határozta a Kőrösi Csoma Társaság a MTA és az ELTE támogatásával az „Iszlámtudományi Munkaközösség” megalakítását. Ennek célja „Az iszlám művészete” c. kiállítás megrendezése is. Az 1982. februárban alakult Munkaközösség most gyűjti a kiállítás anyagát, de intézményi stb. szempontból egyelőre teljesen megoldatlan minden.
III.
Nyilvánvaló, hogy abban a „versenyfutásban”, amelyet ez egyes államok folytatnak a kapcsolatok kialakítása érdekében, jó eséllyel indulhattunk volna, és még indulhatunk is, ha kissé megkésve. Eminens gazdasági érdekeinket szolgálnák ezek a kulturális jellegű kapcsolatok, ha megfelelően kamatoztatjuk. Nem szólva arról, hogy vallási és szellemi szempontok érvényesítése miatt, ezeknek a költségeknek a terhét is szívesen vállalnák át ezek az országok, illetve egyes iszlám országok. Általában mindig negatívumként jelentkezik az a tény, hogy nálunk nincs egyetlen mecset de nincs megfelelő ilyen intézmény sem.
Indokolt lenne, hogy megfelelő kezdeményezéssel éljünk e téren:
- Gül Baba türbéje jelenlegi keretek között működhetne tovább, kerülni kell minden olyan intézkedést, ami ezt megzavarhatná.
- De éppen e környék, ahol a Mártírok útjából a Rózsadomb felé vivő Margit utcából nyílik a Mecset utca, a Török utcából vezet fel a Gül Baba utca a Türbe térre, amely a Turbán utcával kötődik össze, predesztinálva van egy „iszlám centrum” kialakítására;
- Ezzel szemben most éppen azzal foglalkozik a Fővárosi Tanács, hogy „vigalmi negyedet” alakít ki a Mecset utca és a Gül Baba utca által határolt térségben, mélyen megsértve a mohamedánok érzékenységét, éppen agy mohamedán szent sírkápolnáját tartva alkalmas környéknek a „vigalmi negyedhez”, amelynek itt sem hagyománya sem megfelelő tere sincs, ellentétben Óbudával vagy éppen a Nagymező-utca – Népköztársaság útja térségével, ahol ilyen volt. (Nem szólva arról, hogy az ORFI kórházi részlegek révén az egyetemi negyedek mellett a legkiterjedtebb egészségügyi körzet, amelyek nem éppen „vigalmat” igényelnek.)
- A Türbe térre nyitott belső udvarral található egy olyan sérült épület (műtermi rész), amelyhez tűzfallal csatlakozik egy másik városképileg nem megoldott ház nagy kerttel, lenyúlva a Mártírok útja irányába. Ez az elhanyagolt épületkomplexum kiválóan alkalmas lenne az iszlám múzeum és kutatóközpont elhelyezésére a szükséges átépítés után, még hangulatában is őriz némi keleties vonást, ugyanakkor a Gül Baba türbét körülvevő, támfalat is jelentő építményben kitűnő kiállítási terület alakítható ki (Török utcával párhuzamos oldalon, a Duna felé). Itt tehát megoldható mind az intézet mind a kiállítás elhelyezése a türbe két oldalán;
- Az iszlám centrum következő része lenne a Mecset utca végén, a mai Mecset utca 12 és 14 helyén (előbbin értéktelen földszintes épület, majd szerelő műhely) felépítendő mecset, amely az iszlám világ valamennyi népének (arab, török, perzsa stb.) és valamennyi irányzatának (szinnita, siita, vahabita) vallási központja lenne, a magyarországi mecset-építés hagyományait figyelembe véve, modern mecsetként. (Ma már Bécstől Párizsig mindenütt vannak működő mecsetek.)
- Természetesen, ha a Gül Baba türbéhez vezető utcák, terek körzetében megszületne ez az iszlám centrum, ez módot adna szerény – nem vigalmi – méretekben arab-török kávéház, étterem stb. kialakítására, de nyilván távlatilag az iszlám országok diplomáciai képviseletei is igyekeznének közelebb kerülni.
IV.
Ahhoz, hogy e tervek kivitelezésre kerüljenek, először is kormányzati szinten le kell állítani a „vigalmi negyed” tervét alapvető politikai megfontolásból is, diplomáciai nehézségek felmerülését is elkerülve (Gül Baba sírhelye).
Továbbá létre kellene hozni megfelelő külügyi, tudományos, gazdasági stb. szakemberekből egy bizottságot, amely nem nagy létszámmal, de megfelelő javaslatok kidolgozásával, tanulmányok készíttetésével operatív módon segíti elő a tervek realizálását.
E bizottság feladata lenne azután egy olyan „Iszlám Alap” tervének a kidolgozása, amely a megfelelő pénzügyi fedezetet biztosítaná, a külföldi befizetések, alapítványok létesítése stb. révén a terv megvalósítását lehetővé tenné. Ennek részletezése most nem lenne indokolt.
Összegezve, az 1981. szeptember 4-én már javasoltak kiegészítésével, az utolsó pillanatnak érezve az időpontot a fentiek megvalósítására, javaslom tudományos, kulturális, de – ahogy a korábbiban is hangsúlyoztam – gazdasági szempontból a terv megvalósítását, amelyet alapvető nemzeti érdeknek is vélek.
Budapest, 1982. szeptember 21.
(dr. Antall József)
mb.főigazgató
a MOT és az OMT főtitkára
* * *
Budapest, 1982. szept. 21.
Juhász Ernő főosztályvezető,
Művelődési Minisztérium
Budapest, V., Szalay u. 10.
Kedves Barátom!
Mellékelten megküldöm feljegyzésemet az „iszlám centrum” tárgyában. Jó lenne, ha lenne belőle valami. Meggyőződésem, hogy ezt érdemes megcsinálni és megérné. Úgy gondolom, hogy Szaúd-Arábia, Kuvait, tehát a politikailag konzervatívabb, de pénzügyi szempontból legfontosabb országok nem zárkóznának el a támogatástól sem, de még mások is elősegítenék (törökök stb.).
Talán felesleges leszögeznem újra, hogy semmiféle személyes cél nem vezérel. Nem vagyok orientalista és nem is akarom jelenlegi területemet elhagyni. De általános érdeklődésem, Germanus Gyula előadásainak több évi hallgatása stb. (indexem is jelzi) ennyit azért jelenthet. Tégy belátásod szerint, hiszen ezt szakmailag, átfogóan Te tarthatod kézben, ha esetleg kormányzati szinten, Marjai miniszterelnök-helyettes stb. látják értelmét.
Tájékoztatásodat kérve, üdvözöl
(Antall József)
