A pályakezdés évei
Toldy Ferenc német anyanyelvű, de magyar érzésű szülők gyermekeként született Budán 1805. augusztus 10-én. Atyja, Schedel Ferenc postatiszt, művelt embernek számított, és 500 kötetes könyvtára bármelyik vidéki nemesnek is dicséretére vált volna. Céltudatosan iskoláztatta fiát: Pesten, Cegléden és Kassán. A serdülő ifjúnak a magyarosodás és a nyelvújítás nemcsak program, hanem családi és gyermekkori élmény, sőt gyakorlat volt. Először csak írói névként, majd 1847-től hivatalosan is felvette a Toldy nevet. A nemzeti megújhodás és a polgári átalakulás korszaka, sőt már eszmei-irodalmi előkészítése magával ragadta a művelt ifjút.
Tizenhat esztendős volt, amikor a bölcsészeti tanfolyam befejezése után beiratkozott a pesti egyetem orvosi karára. Kapcsolatba került kora ismert íróival és tudósaival, így Virág Benedekkel és Horváth Istvánnal, levelezett Kazinczy Ferenccel és megismerkedett Kisfaludy Károllyal, Döbrentei Gáborral, Szemere Pállal, Kölcsey Ferenccel, majd bemutatták Széchenyi Istvánnak is. Néhány kisebb és névtelen cikk után 1822-ben jelent meg első könyve: „Isokrates erkölcsi intései”. Szépirodalmi kísérletei után ráeszmélt, hogy mint író, alkotó művész nem eléggé tehetséges, de mint kritikus és tudós megörökítheti a nevét.
Az irodalom és az orvostudomány együttes vagy külön való művelésének kérdése sokáig súlyos dilemmaként merült fel az ifjú medikusban. Bajza Józsefhez írott levelében számolt be szörnyű vajúdásairól. Elborzadva írt a kémiáról, amely akadályozta irodalmi tervei megvalósítását. Amikor túljutott az „alaptudományokon” és kapcsolatba került az emberrel és a gyógyítással, szárnyakat kapott lelkesedése. Boldog volt, hogy segített a szenvedőkön és az elesetteken. „Úgy érzem, úgy leszen, mint nálam, ki most minden gyönyörűségemet a medicinában lelem”? – írta tanulmányai végén.
Rendkívüli munkabírása és termékenysége ebben az időben mutatkozott meg legjobban, írói és kritikusi működése mellett megalkotta és kiadta „Handbuch der Ungarischen Poesie” (1827–1828) c. hatalmas könyvét. Német nyelvű könyvével helyet kért irodalmunknak az európai költészetben. A munka megírása közben sem hagyott fel orvosi tanulmányaival, sőt ekkor jelent meg első orvosi cikke is (1827). A Tudományos Gyűjteményben ismertette Gebhardt Ferenc „Útmutatás az orvosi gyakorlásra vagy bevezetésre beteg ágy mellett való orvosi tanításra” című munkáját. A kettős feladat teljesítése közben a nyári szüneteket utazásoknak, külföldi tanulmányutaknak szentelte: 1823-ban Bécsben időzött, felkereste az egyetemet, majd 1824-ben Kassán át a Szepességbe és Galíciába utazott, visszajövet Eperjesen és Kassán tartózkodott. 1826-ban Móron, Lamberg gróf birtokán át Pozsonyba ment az országgyűlésre.
Alapos felkészültséggel, hihetetlen szorgalommal dolgozott orvosdoktori értekezésén, amelyben az érverés élettanát tárgyalta. Ezzel kapcsolatban írta Bajzának 1828. november 10-én: „Gondold el, édes Józsim, hét hónapja lesz, hogy a pulsust nyaggatom, s még sem kész a munka. De reménylem, e héten elkészül. Latinul irtam. Compilatio, de nem csak compilatio, hanem combinatio is, és ha a mi orvosaink a tudománnyal gondolnának: nekik nagy becsű lehetne. Rendkívül való fontosságú dolgok foglaltatnak benne, mellyek még nálunk soha el nem voltak mondva, sőt Németországban is olly igen újak, hogy kevesen tudják igy.. .”?
Toldy Ferenc áttanulmányozta az érverés régi és új szakirodalmát Galenustól kezdve az 1827-ben megjelent német, francia és angol nyelvű orvosi munkáig. Részletesen ismertette a különböző véleményeket, sőt szembeállította azokat egymással. Külön fejezetet szentelt a szív, az ütőér és a vér szerepének. Megvilágította az érverést az anatómia, a fizika és a kémia szempontjából. Munkája elmélyültségét és sikerét jelentette, hogy a legjobb kritikát kapta a számottevő német szaklapokban és Hecker orvostudományi évkönyveiben is.? Bugát Pál viszont a Tudományos Gyűjteményben? magyar nyelven is közölte Toldy disszertációját, megjegyzéseiben pedig kiemelte a szerző „könnyen felfogható és kellemes előadását”, valamint azt, hogy „célját a szerző oly mértékben érte el, hogy neki az orvosi közönség tapsait meg nem nyerni nem lehet”. Ugyancsak külön szólt az áttekinthetőség és a tartalmi gazdagság erényeiről, bár megjegyezte: „ezen értékes értekezés azt a kívánságot gerjeszti, vajha a szerző a pathológiai viszonyokra is kiterjeszkedett volna”.
Nagy munka állott tehát mögötte, amikor 1829. június 24-én szemészmesterré, 30-án pedig orvosdoktorrá avatták.? A magyar nyelv elfogadtatására csak 1833-ban került sor a disszertációk megvédésénél. Győry Tibor szerint Flór Ferenc volt az első, akinek ezt lehetővé tették.? Toldy egyik levelében (1829. július 4.) viszont azt írja: „Én voltam az első mindeddig, ki magyarul is disputált. Jelen volt Gr. Széchényi, Fejér, az én Kisfaludym és Bártfaym, Waltherr, Vörösmarty, Stettner és más barátaim. …Adják az egek, hogy jót, igen sok jót tehessek embertársaimnak ezen a legszebb pályán, s hogy emlékemet egykor a jók áldása kövesse.”?
Egyetemi tanulmányai befejezése után Berlinbe utazott, ahol a téli hónapokban (1829–30) több neves orvostanár előadását hallgatta, tökéletesítette tudását. Sőt gyakori vendég Hufeland, Osann és Rust professzoroknál. A legnagyobb hatással Hufeland volt rá, aki a belső betegségek gyógyításának volt előadója. A német orvostudományi irodalomban páratlan tekintélynek örvendett, Makrobiotika című művét magyarra is lefordították (1825). ?Bugát jellemezte a legjobban: „az eklektikusok kevés számához tartozik, kik minden iskolából, minden rendszerből azt, ami jó, elfogadják… egy orvosi szisztémát sem vet meg általában, mely ezen nemes tudománynak tökéletesítésére ajánltatott, de egyet sem fogadott el vakon, mint az orvosok nagy része.”? Toldy hazatérése után Hufeland több munkáját magyarra fordította.
Berlin után látogatást tett Göttingenben, Bonnban, majd 1830. február 10-én Londonba utazott, ahol ugyancsak számos intézetet, kórházat, klinikát és szegényházat tekintett meg. Külön figyelmet érdemel Párizsban tett látogatása: itt szakkönyveket és egy sztetoszkópot vásárolt, majd beiratkozott egy tanfolyamra, ahol az orvosi diagnosztika új módszereivel, a kopogtatással és a hallgatódzással foglalkoztak. A látottakról naplót vezetett, tapasztalatairól kritikai megjegyzéseket tett. Itt is szorgalmasan látogatta a kórházakat és tudományos egyesületek üléseit, lelkes hívévé vált az egyesületi gondolatnak, a szaktudomány művelői társasági összefogásának. Még július 10-én, a forradalom kitörése előtt elhagyta Párizst, majd Genfen, Milánón és Pávián át Fiumébe ment, ahonnan már egyenesen haza vezetett az útja. Útjáról is küldött haza cikkeket, ismertetéseket. A Tudományos Gyűjteményben ismertette a „Magazin für die philosoph-medizinische, gerichtliche Seelenkunde” című würzburgi folyóiratot, amelynek bevezetőjében leszögezte, hogy „az a pszichológia, amely nem a fizikának, hanem a metafizikának része, s a lelket mint egy magánálló és nem szükségesen a testtel együtt, sőt csak ezzel és ez által éltető valamit tekinti, nem állapodhatván semmi bizonyos alapon, hanem csak a spekuláció légalkotmányain, minden következtetéseivel együtt nem egyéb, mint dialektikai álmok szövevénye.” ? A továbbiakban a lap egyes kiemelkedő cikkeit ismertette rövid kivonatban. Különösen figyelemre méltó az öngyilkossággal foglalkozó tanulmányhoz fűzött megjegyzése: „buzgón kell óhajtanunk, hogy a közönséges nevelésről minél inkább gondoskodjanak a nemzet atyái.” A bűnözéssel és a börtönökkel kapcsolatban teszi a következő megjegyzést: „Dologházakat a bűnösök számára, hazám fiai! Az emberiség kívánja ezt tőletek!”
Ekkor bontakozott ki Magyarországon is az első vita a homeopátiáról. Toldy Ferenc miután értesült arról, hogy Hufeland Berlinben erről tartott előadást, hozzá fordult és kérte, hogy állásfoglalását magyarul is megjelentethesse. Hufeland – a Tudományos Gyűjteményben is közölt – nyilatkozatában megcáfolta azt a vádat, hogy a homeopátiával kacérkodik.? Bizonyos esetekben azonban használhatónak minősítette, már csak a tudományos gondolkodás és kutatás szabadsága nevében is. Közben azonban – 1830 szeptemberében – Toldy megérkezve külföldi útjáról, az írókat egymással éles ellentétben találta, Kisfaludy Károlyt pedig a halálos ágyán.
Kisfaludy Károly betegségét később (1838-ban) Bugát Pál írta le, kegyeletből név nélkül – szifilisze volt. Kisfaludy betegségéről és egészségi állapotának romlásáról Bajza József külföldön is rendszeresen tájékoztatta Toldyt. A Toldy által „tudvalévő betegségben” szenvedő költő gyakran váltogatta orvosait, előbb a homeopata Forgó, majd Bugát kezelte eredménytelenül.? Utolsó napjaiban Toldy állt mellette, mint író, mint barát és mint orvos.? Szemere Bertalan írta naplójában: „Múlt éjjel oly rosszul lett, hogy Schedelért kellett futni: és Schedel azt mondja, de Stáhly is, hogy 24 óra sem telik bele – s túl eshetik”.
Hazatérése után a másik lényeges esemény, hogy nemsokára kitört Magyarországon a kolera. Toldy szívesen elfogadta a kerületi orvosi állást, amely nemcsak tapasztalatainak bővítésére, hanem hivatásának gyakorlására is lehetőséget nyújtott. Toldy sokirányú tevékenysége mellett csak rövid ideig folytatott orvosi gyakorlatot, noha Párizsból még ezt írta Bajzának: „A praxisba is be kell magamat dolgoznom, a mi nem csekélység”? Pesti kerületi orvosként nyílt erre lehetősége, és tapasztalatait igyekezett összevetni a szakirodalommal. A mesterének tekintett Hufeland álláspontjával szemben kitartott téves nézete mellett, hogy a kolera nem fertőző betegség.? A táplálkozási tényezőkre akarta visszavezetni a kolera eredetét. Valóban csak Koch felismerése után dőlt meg véglegesen a Toldy által is képviselt téves nézet. Az egyetem tanári kara viszont már a kolera betörésekor kijelentette, hogy a kolera egy fajlagos contagium által előidézett ragályos betegség. Sokan voltak azonban Toldyval azonos állásponton, többek között Rupp János, valamint számos hatósági orvos.
