A magyar orvosi kar budai és pesti három évtizedes fejlődéstörténetének megértéséhez szemügyre kell vennünk alapítása körülményeit és a Nagyszombatban töltött első évek jelentőségét.
Ismert tény, hogy az Alföld török megszállása meggátolta az egyetem központibb elhelyezését; Nagyszombatba telepítése 1635-ben eleve ideiglenes jellegű volt,? de ez az ideiglenesség kezdetben a gyakorlatban nem mutatkozott. A Bécshez és Pozsonyhoz közeli Nagyszombat ebben az időszakban nem volt annyira periférikus, mint amennyire a XVIII. század végére lett, amikor az ország megváltozott helyzete és kibontakozó fejlődése Budát és Pestet az ország szívévé tette. Ez a változás döntő fordulatot hozott az egyetem, illetve az orvosi kar történetében is.
A hazai orvosi kar felállításával és szervezésével Mária Terézia van Swietent? bízta meg, akinek nevéhez fűződött a bécsi egyetem orvosi karának gyökeres megreformálása és az ún. első bécsi orvosi iskola kialakítása. Van Swieten egyéniségét, munkásságának jelentőségét, művelődéstörténeti szerepét már többen méltatták,? vele kapcsolatban most azt a kérdést vennénk közelebbről szemügyre, milyen szempontok alapján döntött a nagyszombati orvosi karra kinevezendő tanárok személyét illetően. Feltételezhető, hogy kiválasztásuknál nem vezette és nem is vezethette a nemzeti hovatartozás szempontjának érvényesítése. Ha szem előtt tartott volna ilyen szempontot, akkor is támadtak volna nehézségei a kiválasztásban. Hiába éltek és működtek ugyanis kiváló magyar származású orvosok, ezek a magyar orvosi köz- és tudományos életnek magános alakjai voltak, akiket nem kötött össze egy orvosi iskola egységes tudományos és tanítási szelleme.
A van Swieten által kiválasztott tanárok,? akik munkásságukat folytatták a budai és pesti orvosi karon is (így nem közömbös számunkra, kinevezésük milyen alapon történt) – részben érthetően – a bécsi egyetem neveltjei, az első bécsi orvosi iskola tanítványai voltak. Nem vitatható, hogy kiváló szakmai ismeretekkel rendelkeztek, közülük többen élénk szakirodalmi tevékenységet folytattak, és mivel egységes és jól összeszoktatható csoportot alkottak, megvoltak az adottságaik egységes és jó didaktikai eredmények eléréséhez. Ezek a tanárok nem voltak magyar származásúak, de szinte anakronisztikus is velük kapcsolatban a nemzetiségi kérdés felvetése. A Monarchia valamelyik népéhez tartoztak, de nemzeti öntudatuk nem mérhető a nemzeti kibontakozás későbbi korszakának mércéjével. A Mária Terézia- és II. József-féle abszolutisztikus állam hivatalos szakértelmiségéhez tartoztak, alattvalók voltak és nem hazafiak. A Habsburg-hivatalnokok hűségével tettek eleget tudományuk és az állam követelményeinek. Bécsből szükség szerint helyezték őket Nagyszombatba, de kerülhettek volna bármelyik más egyetemi városba a Monarchia területén. Bár a felvilágosodás századában vagyunk, nem kereshetjük közöttük a felvilágosodás bajnokait. Ennek képviselői általában nem az államhivatalnokok közül kerültek ki.
Nem volt könnyű az öt tanár helyzete, amikor munkáját Nagyszombatban megkezdte, sőt folytatta. Hét évet töltöttek itt, s ezeket az éveket szegénység, szervezetlenség jellemezte. Magatartásuk nem volt belenyugvó a problémákkal szemben, hanem első perctől kezdve küzdöttek a tanításhoz és tanuláshoz szükséges elemi feltételek biztosításáért. Nem rajtuk múlt, hogy a nagyszombati időszak nem vált a hazai orvosképzés jelentős korszakává.
A Nagyszombatban támadt nehézségek, különösen az orvosi kar jogos igényei, eljutottak a megfelelő fórumokig, sőt döntő súllyal estek latba, amikor Mária Terézia a Ratio Educationis elfogadásával egyidejűleg döntött az Egyetem Budára helyezéséről.?
