Tudományos cikkei

Lumniczer Sándor (1821–1892)?

A magyar orvosi múlt jelentős alakja Lumniczer Sándor, aki egyik legrégebbi és máig virágzó orvosi dinasztiánk tagja volt. A Balassa és Markusovszky körül kialakult pesti orvosi iskola „alapító tagjainak” egyike, aki Semmelweisnek is ifjúkori barátja volt. Nagyatyja, Lumnitzer István egyike volt a nagyszombati kar első végzettjeinek (1777), aki Pozsonyban szerzett magának nevet mint orvos és botanikus. Atyja mint mezőgazdász nemcsak felkelthette az érdeklődését a természettudományok iránt, hanem uradalmi jószágkormányzóként megfelelő neveléséről is tudott gondoskodni. Lumniczer Kapuváron született 1821. március 29-én, ahol ma a Kórház viseli nevét. Iskolai tanulmányait Kőszegen, Sopronban és Pozsonyban végezte az evangélikus ifjú, majd a pesti és bécsi egyetemen végezte orvosi tanulmányait. Orvosi és sebészmesteri diplomáját 1844-ben szerezte meg, amikor együtt avatták doktorrá a nála hat esztendővel idősebb Markusovszkyval. Ugyanakkor, de Bécsben fejezte be tanulmányait Semmelweis Ignác is.

Lumniczer már az 1843/45 közötti időszakban mint „tiszteletbeli segéd” működött Balassa János mellett. Doktori disszertációja? messze felülmúlja a kor szokványos egyetemi értekezéseit. Lumniczer műve a plasztikai sebészet hazai alapvetése, amiben összegezi a múlt eredményeit és a külföldi állásfoglalásokat. De nemcsak a külföldi szakirodalomra támaszkodott, amit éppen művében hangsúlyozott. „Kórtanodánk folyó év egyik esetét említem itt, részint mint nagyon szépen sikerültet és tanulságost, részint mint ismét annak bizonyságát, hogy képlőműtéteknél legkevésbé sem szorul az ügyes és elmés sebész csupa utánzásra, sőt mielőtt műtéthez fogna, mindig azon kérdés megfejtését tűzi ki magának célul; vajjon nem lehetne-e műtéti föladatát, a már létező példa és minta ésszerű módosítása által, vagy tán eredetileg is másképp sikeresen s legjobb foganattal bevégezni? – Egy nagy kiterjedésű ajakrák volt a műtét tárgya, melly a jobb szájszögletet s az ajaknak majdnem 2/3-át foglalta el.” Balassa klinikáján, annak tanítványaként kapta Lumniczer sebészi kiképzését. Feltehetően ő készítette a kitűnő rajzokat is. (Ismerjük nagyszerű rajzkészségét, rajzait – többek között a családi barátról, Liszt Ferencről készített karikatúráit –, valamint festményeit, tájképeit a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum őrzi.) Balassa János két évtized múlva jelentette meg plasztikai sebészeti munkáit (Új műtétmodorok az orrképzés körül, 1863. A képzőműtétek atlaszai, 1867.), amelyek természetesen meghaladják tartalmukban és kivitelükben Lumniczer úttörő értékű értekezését.

Nem ok nélkül küldte kitűnő minősítéssel mestere, Balassa Schuh mellé műtőnövendéknek (1845–47) Lumniczert, akire éppen olyan jelentős hatással volt a második bécsi orvosi iskola (Rokitansky, Skoda stb.) mint Markusovszkyra és Semmelweisre vagy magára Balassára. Schuh volt az első német-osztrák sebész, aki a bonctani, élettani és laboratóriumi vizsgálatok, eredmények bevonásával, a belgyógyászattal egyenrangúvá tette a sebészetet. De talán érdemes arra is felhívni a figyelmet, hogy Lumniczer disszertációjának függelékében, a tézisek között szerepel a gyermekágyi láz önálló kórformáját tagadó szűkszavú megállapítása: „Febris puerperalis non existit.” Ez ugyan három évvel korábban fogalmazódott meg, mint a Semmelweis-doktrína (1847), természetesen nem tekinthető annak előrejelzésének. Azt azonban érzékelteti, hogy mennyire benne élt a köztudatban, a vitákban és talán ez a szemlélet már valamit jelez a későbbi felfedezéshez vezető úton. Néhány hónappal azután, hogy Morton és Warren először alkalmazta Amerikában az éterbódítást, Balassa és Markusovszky mutatta be Pesten az új módszert, ami mellett „egy kőmetszés vitetett végbe”. A hazai bemutatóra (1847) lejött Bécsből Lumniczer is, de ott álltak olyan ismert alakjai a magyar orvostudománynak, mint Arányi Lajos, Kovács-Sebestény Endre, Bókai (Bock) János és mások. Hamarosan visszatért Balassa klinikájára Lumniczer, tanársegédi pályázatához – megjárva Londont, Párizst és Zürichet is – a legkiválóbb külföldi és magyar professzorok ajánlásait csatolta.

Az orvostudomány történetébe azonban beleszólt a politika. Az 1848/49. évi szabadságharc Lumniczer meghatározó élményévé vált, hiszen a legmagasabbra éppen ő emelkedett ekkor a pesti orvosi iskola tagjai közül. Az egyetemi sebészeti és szemészeti klinikát Balassa és Markusovszky honvédkórházzá alakította át. Lumniczer már 1848 augusztusában bevonult és zászlóalj-főorvosként vett részt a harcokban. Ott volt Schwechatnál, Görgey Artúr téli és tavaszi hadjáratának valamennyi ütközetében. 1849. februárban Mészáros Lázár törzsorvossá nevezte ki Görgey javaslatára. Kitűnő szervezőnek bizonyult, Kassán kiadott utasítása a fel-dunai hadtest orvosai számára (1849) mintául szolgált a többi alakulat egészségügyi ellátása megszervezésekor is. Nem véletlen, hogy a Szemere-kormány idején Görgey, majd Aulich – minisztersége idején átvette az egészségügyi főnökséget a hadügyminisztériumban a nagy érdemeket szerzett Flór Ferenc utódjaként. Bár a szabadságharc a végkifejlethez közeledett, Lumniczer fáradhatatlanul működött. Erélye jótékonyan hatott, Kossuth utasítására „percznyi időveszteség nélkül” indított útnak minden tábori felszerelést és anyagot Szegedre, ahol az olasz légió törzsorvosának, egyébként nagybátyjának, Schoepf-Merei Ágostnak feleségét (aki Brambilla unokája volt) kezelte kolera ellen. Lumniczer is megkapta a kolerát, de betegen sem hagyta el helyét, követte a kormányt Aradra, ott volt a fegyverletételnél Világosnál. Büntetésül besorolták betegápolóként az osztrák hadseregbe, ahol egyik bécsi barátja vette maga mellé.

Hamarosan Lumniczer is visszatért Pestre, azonban alig mertek vele szóba állni a kollégái, Haynau rémuralma megfélemlítette az embereket. Keserűen írta Korányi Frigyesnek: „Párizsból Luertől hozott műszereim közül egyedül azon késnek veszem hasznát, amellyel tyúkszememet vágom.” Helyzete akkor javult csak meg, amikor a börtönből kiszabadult Balassa őt is maga mellé vette mint magánasszisztenst, Markusovszkyval együtt. Ismét együtt voltak a sokat próbált kör tagjai, amikor Semmelweis is visszatért Bécsből. Lumniczer is részt vett a megélénkülő orvosi közéletben, írásai (a húgycsőszűkülésről, a sipolyról, a túrómészkötés előnyeiről, a légcsőmetszésről, a korcsizület kiirtásáról stb.) megjelentek az 1857-ben alapított Orvosi Hetilap hasábjain. Az Orvosegyület főtitkára, alelnöke, végül elnöke volt (1862 és 1886 között). Külön ki kell emelnünk az Angliába emigrált Schoepf-Merei Ágost (édesanyja fivére volt) emlékére mondott beszédét 1860-ban, amely bátor politikai kiállás volt, hangsúlyozva „nemzetünk szabad szellemét, s önkormányzati tehetségét”. A gyorsan indult karriert természetesen a szabadságharc bukása és más tényezők hátráltatták. Előbb államvasúti orvosi állást vállalt, majd a Rókus Kórház főorvosa lett (1861). 1868-ban habilitálták magántanárrá „Az erőművi sértések tanából”. 1872-ben nevezték ki rendkívüli tanárnak, de a rendes professzorságra 1880-ig kellett várnia, amíg a megfelelő tanszéket átvehette. E várakozás sokszor elkeserítette, noha egyébként számos elismerést kapott, hiszen nemcsak tagja, hanem alelnöke, majd elnöke volt (1878–81) az Országos Közegészségügyi Tanácsnak is, végül pedig 1885-ben a Főrendiház tagja lett.

Lumniczer Sándor részt vett orvosnemzedékének harcaiban és megpróbáltatásában, az 1867-es kiegyezést követő új reformok megvalósításában, azokban a harcokban, amelyeket Balassa (†1868) vagy Semmelweis (†1865) már nem élt meg. Jellemezte „az új haladások iránt való nagy érdeklődés”, ahogy egyik kortársa megállapította. Talán ezzel is magyarázható, hogy Semmelweis egyik első méltatója (1865. októberben a Királyi Orvosegyesületben), aki Kovács József professzorral együtt a semmelweisi aszepszis gondolatvilágában élt, miért került oly gyorsan a Lister-féle antiszeptikus sebkezelési eljárás hatása alá, miért vált annak egyik első hazai kezdeményezőjévé. Nevét megőrizték írásai, az 1848/49. szabadságharc legmagasabb katonaorvosi beosztásának emléke, a közismert „Lumniczerfogó” és professzori, közéleti működésének megannyi eseménye. A Lumniczer család fiú- és leányágon két évszázadon keresztül számos kiemelkedő orvost adott Magyarországnak, Lumniczer Sándorról pedig Janny Gyula írt 1892. január 30-án bekövetkezett halála után olyan szerény, mértéktartó és mégis mély értelmű elismerést, ami nemcsak reá, hanem a magyar orvostudomány egészére is vonatkoztatható: „Művei nem úttörők, de mindig a kor színvonalán állók, s nemcsak hazai, hanem az egyetemes orvosi tudománynak maradó és méltányolt alkotásai.”