Tudományos cikkei

Markusovszky Lajos (1815–1893)?

A pesti orvosi iskola nagy hatású szervező egyénisége, hatalmas munkabírású, éles eszű és keménykezű irányítója, államférfiak és tudósok igaz barátja, a magyar művelődésügy, egészségügy szürke eminenciása volt évtizedeken keresztül Markusovszky Lajos. Életútja a Liptó vármegyei Csorbáról indult, ahol 1815. április 25-én látta meg a napvilágot lutheránus lelkészi családban. A magyar, a német és a szlovák nyelv egyaránt gyermekkorban elsajátított „közvetítője” volt a tehetséges fiúnak. Orvosi tanulmányait a Festetich család nevelőjeként folytatta, akikhez Stáhly Ignác ajánlotta be. Rendkívül széles körű általános műveltsége részletekbe menő szakismerettel párosult, ami képessé tette a szintézisben való látásra, életműve megalkotására. Nevéhez nem fűződik egyetlen felfedezés vagy találmány, nem tartja számon a medicina egyetlen ága sem a legnagyobbak között, de mindenki elismeri a nemzeti liberalizmus eszmerendszerében gondolkodó művelődési és oktatási szakembert, a kiváló és éles szemű szerkesztőt, akinek életműve része a magyar művelődés- és orvostörténetnek.

Orvosi diplomáját 1844-ben szerezte meg a pesti egyetemen, disszertációja – „Az orvos mint nevelő” (Pest, 1844) – már valóságos program volt, szinte életművének előzetes foglalata. A nevelés fő célja az egészségre nevelés, már az anyát is nevelni kell, mielőtt megszületik a gyermeke. Vázolta az orvosi hivatás alapelveit is: „Ne alacsonyítsa tudományát tehénné, mely őt vajjal látandja el, ne pénz- és hírkereset módjává.” Ezután Bécsbe ment szakismeretei bővítésére, ahol a híres Wattmann professzor műtőnövendéke lett. Tanúja volt Bécsben Semmelweis kutatómunkájának és orvosi tevékenységének a gyermekágyi láz okának keresésében. Visszatérve Pestre (1847) Balassa János sebésztanár asszisztense lett. Műtéteiknél az elsők között alkalmazták Európában az éterbódítást, amit Markusovszky először önmagán próbált ki.

A pesti Egyetem orvosi kara a Hatvani (ma: Kossuth Lajos) és az Újvilág (ma: Semmelweis) utca sarkán állott egykori jezsuita kolostor épületében tengődött, amikor 1848-ban kirobbant a márciusi forradalom. Balassa és Markusovszky együtt hallgatta a szónokló ifjakat. A megalakuló Batthyány-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere, Eötvös József nemcsak az orvosi ügyek intézését, de az egyetem irányítását is Balassára bízta. A reformpolitika valóra váltása, a polgári nemzetállam intézményrendszerének kiépítése azonban nem folytatódhatott az elmúlt évtizedekben kiforrt program szerint, mert az európai politika változásai, a bécsi udvari politika machiavellizmusa szabadságharcra kényszerítette a királyi szentesítéssel megerősített törvényekhez ragaszkodó magyar kormányt, a magyar nemzetet.

Markusovszky vállalta az idők parancsát. Előbb csak a sebesülteket ápolta a klinikán, majd maga is bevonult és a „sebészi kötszer- és műszertan” előadója lett a „hadorvosi tanfolyamon”. Már a szabadságharc utolsó fejezetéhez közeledett, amikor az ácsi ütközetben súlyos fejsérülést szenvedett Görgey Artúr tábornok mellé rendelték, Lumniczer Sándor törzsorvos javaslatára, a kiváló sebészt. Markusovszky elkísérte Görgeyt Aradra, vele volt Világosnál, majd Nagyváradon az orosz fogságban és elkísérte száműzetése helyére, Klagenfurtba is. Innen azonban hamarosan visszatért Pestre, ahol azonban – politikai megbízhatatlansága miatt – megfosztották egyetemi állásától. Főnöke, Balassa János börtönbe került, ahonnan kiszabadulva később visszakapta katedráját és visszavette magánasszisztensként Markusovszkyt is.

A bukást követő letargiából azonban hamarosan felocsúdtak az itthon maradott politikusok és orvosok is. Magánlakásokon, a sokat emlegetett lovaskirándulásokon folytatták megbeszéléseiket, vitáikat, tervezgetéseiket a pesti orvosi iskola vezető egyéniségei, elsősorban Balassa, Markusovszky, Lumniczer, majd csatlakozott hozzájuk Semmelweis és több más kiváló orvos is. De személyes kapcsolatuk, „házi orvosi” szolgálatuk – Balassa, Markusovszky esetében is – az Eötvös és Trefort családnál, igen jó lehetőséget adott az orvosképzés, az egészségügy problémáinak összehangolására az általános politikai várakozással. Markusovszky szervező ereje képes volt a Bach-korszak nehéz éveiben is pótolni valamennyire a hiányzó hivatalos fórumokat. Balassa igen nagy tekintélyt szerzett – felesége meggyógyítása révén – Prottmann rendőrfőnöknél, aki elnézőbb lett az egyre megszilárduló, egyre markánsabban megformálódó pesti orvosi iskola tagjaival szemben. A Balassa-társaság valóságos intézménye lett a hazai medicinának, ami az enyhülés, a lazulás éveiben majd a valóságos intézmények alapjainak a lerakásához adott segítséget.

A legégetőbb kérdés az orvosi szaksajtó hiánya volt. Bugát és Toldy Ferenc, illetve Flór Ferenc lapja, az „Orvosi Tár” (1831–48) nem éledt újjá, valamennyien „rossz pontokat” szereztek a szabadságharc alatt tanúsított magatartásukkal, Bugát és Flór különleges elkötelezettségével. Az Orvosi Hetilap megjelenéséig (1857) hiányzott a magyar nyelvű orvosi szaksajtó hazánkban. Tulajdonosa és szerkesztője Markusovszky volt, aki helyet adott minden új tudományos közlésnek, cikknek. E lap hasábjain jelent meg – Markusovszky biztatására és jótékony szerkesztői javításaival – Semmelweis cikksorozata (1858) a gyermekágyi láz kóroktanáról, amely a legjobb összefoglalása a Semmelweis-doktrínának. Az Orvosi Hetilap mindenkit megszólaltatott és minden kérdésben állást foglalt, a magyar orvostudomány világszínvonalú lapja volt. De ezzel sem elégedett meg, hanem 1863-ban megalapította a Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulatot, amely majd egy évszázadig volt orvosi múltunk színvonalának emelője, az orvosképzés szolgálója.

A neoabszolutizmus (1849–67) évei nem voltak elveszett esztendők Markusovszkyék számára. Az önkényuralom hosszabbra nyúlt, mint remélték, de elszántságuk révén ismét a felkészülés éveivé váltak. Az 1867-es kiegyezés alapján megalakuló Andrássy-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere ismét Eötvös József lett, a kormány egyetlen 1848-as miniszter-viselt tagja. Az orvostudományi ügyek intézésére egykori háziorvosát, baráti körének tagját, eszméinek és programjának kitűnő ismerőjét, Markusovszky Lajost hívta meg a Minisztériumba. Viszonylag kedvezőtlen „besorolással” vállalta a miniszteri titkári állást az 52 éves férfiú, aki félretett minden hiúságot és megértette minisztere helyzetét és szándékát. Tudománypolitikai törekvéseit, programját egyszerre szolgálhatta a Minisztériumban és saját lapjában. Nemegyszer használta ki e kettős lehetőség előnyeit. Érdekességként is utalhatunk álláspontjára a női emancipációval kapcsolatban. Voltak fenntartásai e kérdésben, alapos történelmi és szociológiai vizsgálattal elemezte az egész problémakört „Nők legyenek-e orvosok?” című írásában. „Elfogulatlan művelt férfiak – írta – csak elismeréssel lehetnek azon nők iránt, kik tudományos törekvéseket mutatnak, s ezen téren sikert aratnak.” Meggyőződése volt, hogy – akár tetszik, akár nem – az egyetemek kapuinak hamarosan meg kell nyílnia a nők előtt.

Nagy veszteség érte Markusovszkyt, amikor minisztere, Eötvös, 1871-ben elhunyt. De másfél évvel később ott folytathatta, ahol korábban, amikor Eötvös sógora, Trefort Ágoston lett a vallás- és közoktatásügyi miniszter (1872–88-ig). Az új miniszterből hiányzott ugyan Eötvös messze jövőbe mutató eszmeisége, nem volt olyan jelentős író és állambölcselő mint elődje, de jobban kiismerte magát pályatársai intrikáiban. Pragmatikus politikus volt, ugyanakkor hatalmas műveltséggel és komoly gazdasági-társadalmi ismeretekkel, aki igyekezett a buktatókat kikerülve, kompromisszumokkal a lehetségest végrehajtani és lehetőleg a legjobban. Az egészségügyhöz, a medicinához még több érzéke volt mint Eötvösnek, amihez talán sebész atyja emléke is hozzájárult. Trefort világosan látta, hogy a „közegészség, közgazdaság, közoktatás” hármas jelszava lehet csak a kormányzati cselekvés vezérfonala. Tudta, hogy a közegészségügy és közoktatásügy egyszersmind gazdasági kérdés is, amely meghatározza a termelés egyik tényezőjének, az embernek testi és szellemi állapotát.

Markusovszky és Trefort együttműködése korszakos jelentőségű a hazai orvosképzésben is. Gyakorlatiasabbá tette, új szigorlati rendszert vezetett be. Ekkor épült fel az Üllői úton a belső klinikai telep, amely napjainkig otthona intézményeinknek. A tanszékek számát tizenháromról huszonkettőre emelte, az orvosképzés mellett felismerte az orvostovábbképzés szerepét is. Egészségpolitikai törekvése egy „ép, egészséges nemzedék előállítására” már doktori disszertációjában megfogalmazódott. Minden fórumon szorgalmazta a közegészségügy reformját, ő volt az egyik megszövegezője a Balassa javaslatára felállított (1868) Országos Közegészségügyi Tanács tervének. Oroszlánrészt vállalt az 1876-ban elfogadott közegészségügyi törvény előkészítésében, a közegészségügyi tanszék felállításában. De elválaszthatatlan a nevétől az iskolaegészségügy, a közegészségügyi kongresszus, az Országos Közegészségügyi Egyesület, az „Egészség” című lap életre hívása is. Sorolhatnánk tovább azokat a területeket, ahol hatalmas munkabírásával, messze túlmenően a hivatali kötelezettségein, amelyek előbb az orvosi egyetemi ügyekre, majd az összes egyetemi ügyekre terjedtek ki, feltűnik alkotóereje és tevékenysége.

Páratlan tekintélyt vívott ki magának Markusovszky a dualista Magyarország „köztisztviselői karában”. A Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választotta (már 1863-ban levelező tagja volt), elsikkadt professzorságát a budapesti és a kolozsvári egyetem tiszteletbeli tanársággal, illetve díszdoktorsággal pótolta. De Trefort Ágoston halála (1888-ban) igen súlyosan érintette, vele elköltözött annak a politikus nemzedéknek a kiemelkedő képviselője, akikhez Markusovszky is tartozott. Még néhány évig a helyén maradt, majd tekintélye csúcspontján, hetvenhét esztendős korában, mint miniszteri tanácsos vonult nyugalomba 1892-ben. Barátai, pályatársai jórészt eltávoztak az élők sorából. Egészségi állapota is megromlott. Abbáziába utazott gyógykezelésre, ahol 1893. április 21-én elhunyt. Abbáziában még őrzi emlékét a „Markusovszky-pad”, emléktábla idézi nevét szülőhelyén, Csorbán és választott pátriájában, Vasegerszegen. Itt temették el felesége, Kiss Zsófia hamvaival együtt, akivel a szabadságharc alatt ismerkedett meg és e régi dunántúli nemesi család sarjával vált „Vas megyeiévé”, akinek nevét viseli a szombathelyi Megyei Kórház is. Eszmei végrendeletét halálos ágyán Korányi Frigyes jegyezte le számunkra: „Nekünk nagyszámú, értelmileg képzett és testileg edzett emberre van szükségünk, ha önállóságunkat fenntartani akarjuk.”