Tudományos cikkei

Korányi Frigyes (1828–1913)?

Nem feladatunk Korányi Frigyes személyiségének nagyságát, életművének sokoldalúságát és gazdagságát bemutatni. Mi csak arra vállalkozhatunk, hogy felvázoljuk azt a kört, amelyben Korányi mozgott és azt az orvosi iskolát, amelynek tagja volt, amelyhez tartozott. Korányi Frigyes nem tartozott a magányos tehetségek közé, minden ízében egy nemzedék képviselője, egy nagy hatású orvosi iskola tagja, irányítóinak egyike volt.

Noha két orvosnemzedék is megformálódott Magyarországon az első bécsi iskola (Van Swieten) kialakulása óta, számos kiválóságot adva az országnak, magyar orvosi iskoláról az 1840-es évekig nem beszélhetünk. Önálló orvosi iskolának csak a XIX. század közepén, a Balassa és Markusovszky körül kialakult orvosi kört nevezhetjük. Egységes orvosi szemlélet, korszerű társadalmi alapokon nyugvó közegészségügyi program, a vezető országok tudományos színvonalán álló szakismeret, rokon politikai eszmék jellemezték ezt az orvosi kört, amely egyszersmind valódi iskolája, nevelő műhelye volt az új orvosnemzedéknek.?

Balassa és Markusovszky mellett Lumniczer Sándor, Semmelweis Ignác, Bókai János – és sorolhatnánk a neveket – mind e körhöz tartoztak. Míg Balassa és Markusovszky a „közéleti” adottságokkal is rendelkeztek, Semmelweis a gyakorló és kutató orvos típusa volt, aki a gyermekágyi láz kóroktanának meghatározásával és a prophylaxis megfogalmazásával az egyetemes orvostörténelem nagyjai sorába emelkedett. S ennek a körnek, ennek az iskolának volt kiemelkedő alakja, a fiatalabb nemzedék vezére Korányi Frigyes, aki a nagyok tanítványaként, majd barátjaként nemcsak felnőtt hozzájuk, hanem a vezetést is átvette később.

Balassa alig volt idősebb a többieknél, de már professzor volt a pesti egyetemen, amikor a többiek befejezték tanulmányaikat, Rokonszenves egyénisége egyesítette magában a közéleti, a tudós és a gyakorló orvos típusát, aki bár nem volt nagy szónok, minden adottsága megvolt ahhoz, hogy „elnöke” lehessen e körnek, amelyet gyakran mint „Balassa-társaságot” emlegettek.? Balassa mellett Markusovszky Lajos, a magyar orvosi szaksajtó, az orvosképzés, sőt a hazai felsőoktatás egyik legnagyobb egyénisége, organizátora volt a kör összetartója és tényleges „motorja”. Természetesen a barátságok, személyi kapcsolatok gyakran okoznak felmelegedést és elhidegülést, így nem mindenki tartozott évtizedeken keresztül a baráti körhöz, de a „szellemi kör” lényegében érintetlen maradt.

Azokban az évtizedekben, amikor nemcsak a felfedezések sora követte egymást (ezzel éppen összefüggésben), de az orvosi gondolkodásban is forradalmi változások érvényesültek, a kiváló magyar orvosok természetes törekvése volt a második bécsi iskola mestereinek (Rokitansky, Skoda stb.) a megismerése, amit már részben hallgatóként, részben pedig végzett orvosként tehettek meg. Nem tagadtuk soha, hogy a legnagyobb hatással a pesti orvosi iskola kialakulására éppen a bécsi iskola volt, azonban más irányzatokat, iskolákat megismerve, önálló iskola megteremtésére voltak képesek. Mi forrasztotta össze e nemzedéket? Maga a történelem, az események sodrása. A negyvenes évek, a reformkor második évtizede, a nemzeti liberalizmus eszméinek gyakorlati kiterjeszkedése és megismerése a szellemi és politikai erőgyűjtés tette lehetővé; a kirobbant szabadságharc, ahol a magyar orvosok itthon levő tagjai – szinte valamennyien, akik számítottak – alkalmat kaptak a nagy próbatételre és a katonaorvosi szolgálat tagjai lettek vagy a független állami lét megteremtésével együtt az egészségpolitika megalapozásán fáradoztak. De nem kis lehetőséget adott negatív körülményeivel, éppen az elnyomatás ellenhatásaként, a neoabszolutizmus két évtizede. Nemcsak összeforrasztotta a közös sors a bukás után e kört, hanem a szakmai útkeresés révén az egyesületi élet fellendítésével, az orvosi szaksajtó (Orvosi Hetilap) megindításával éppen ezekben az évtizedekben vált igazán iskolává, önálló körré a Balassa-társaság. Végül pedig, akik megérték és még éltek benne, az 1867-es kiegyezést követően programjuk állami szinten történő megvalósítására tettek kísérletet és értek el igen nagy eredményeket.

Ezen nem változtat az sem, hogy már 1860-ban a nyelvi kérdésben ellentét támadt a Balassa-kör és ellenfelei között az Orvosi Hetilap hasábjain. Ez az ellentét vezetett a Gyógyászat című lap megindításához. Ezzel a két tábor külön szaklapot teremtett magának és lehetőséget kapott arra, hogy kölcsönös vádaskodással adjon hangot szembenállásának. Küzdelmüket gyakran emlegetik a magyar orvostörténelmi szakirodalomban a „haladók” és a „reakciósok”, illetve a „progresszív” és a „konzervatív” erők harcának: Bár ez lényegében – főleg tudománytörténeti szempontból – meg is felelne a valóságnak, mégsem ilyen egyszerű. A „frontvonalak” pontosabb meghúzása, a túlzások elhagyása világosabb képet ad a korabeli küzdelmekről. De megállapíthatjuk, hogy a modern felfedezések átvételében, elsősorban a második bécsi iskola mestereinek tanítványaként Balassa és köre felette állt a másik tábornak. Haladóbb, korszerűbb nézeteket vallottak. De a másik oldal, a Poór köré csoportosulók sem tekinthetők egyszerűen reakciósoknak, sőt még konzervatívoknak sem, hiszen körükben találhatjuk Bugátot, Flór Ferencet, a reformkor és a szabadságharc az előbbieknél nem egy radikálisabb képviselőjét.

Generációs tényezők, a belső (egyetemi) és a külső (gyakorló) orvosi kar ellentétei egyaránt motiválták a két tábor harcát. Nemegyszer igaztalan vádak illették Markusovszkyék részéről a Poórékat tömörítő Természettudományi Társulatot, illetve a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók vándorgyűléseit. Az Orvosi Hetilap és a Gyógyászat szinte valamennyi gyűlés alkalmával polemizált, miután a Hetilap támadta, a Gyógyászat védte a vándorgyűléseket. Ebben a kérdésben nem helyeselhetjük Markusovszkyék álláspontját, hiszen a Bene és Bugát alapítású társasági és vándorgyűlési tevékenység mégsem zárható le az Orvosi Hetilap értékelésével: „azoknak nincs tudományos jellege, egy tömeg ember összejön, mely egyebet sem csinál, mint eszik-iszik”. Egyébként ismeretes, hogy Bugát Pál is távol állt Balassáéktól az abszolutizmus éveiben, Balassa pedig a reformkorban sem közöltette cikkeit az Orvosi Tárban. Ez a harc igen kiéleződött 1865 elején, amikor az Orvosi Hetilap és a Gyógyászat hasábjain súlyos vádakat emeltek egymás ellen. Poór Imre a Gyógyászat 1865. évf. 5. számában? Markusovszkyt, majd a 8. számban? Balassa és Markusovszky egész körét támadja, akik „magánérdekű cliquet alakítottak … Ezen clique célja az orvosi gyakorlat financziális kiaknázása, s döntő befolyás szerzése föl- és lefelé orvosi és nemorvosi ügyekben”. Az ellentétek bemutatása, a vádaskodások ismertetése semmi mást nem jelentenek, mint egy nagy nemzedék nyílt és nyilvános küzdelmét, amely a progresszió táborán belül folyt.?

A liberalizmus politikai programja és az egészségügyi-orvosképzési törekvések összehangolása is ezekben az években – a reformkor végétől a kiegyezés koráig – történt meg. Könnyű felismerni Eötvös József köre, valamint Balassa és köre között az elvrokonságot. Egyek voltak az alkotmányos és demokratikus szabadságjogokkal felruházott polgári állam megteremtésére irányuló törekvésekben éppen úgy, mint a függetlenségi harc bukása után a kompromisszumok tudomásulvételében, az egészségügyi és kulturális viszonyok megjavításáért folytatott harcban. Közös vonásuk a tudományos kutatás bármelyik irányból történő elferdítésének megvetése, történjék az akár „a hazafiasság lobogója alatt is”. De abban is, hogy Ausztriával a megegyezést nem az uralkodón keresztül, hanem az osztrák liberálisokon, illetve a bécsi reformereken keresztül, a velük fenntartott kapcsolatban keresték.

Balassa, Markusovszky, Lumniczer és Korányi Frigyes általános politikai és művelődéspolitikai szemlélete Eötvösével rokon, viszont ők adják a centralisták hiányzó egészségügyi programját. A prevención alapuló szociálpolitikai szemlélet könnyen találkozott az egészségügyi prevenciót való orvosok programjával. Vonatkozik ez Semmelweis tanítására éppen úgy, mint Markusovszkynak már doktori disszertációjában (Az orvos mint nevelő) kifejtett, a megelőzésen alapuló egészségügyet megfogalmazó szemléletében. A centralisták köre és a pesti orvosi iskola ugyanannak a kornak, ugyanannak a társadalompolitikai irányzatnak a hordozója volt.

Trefort Ágoston közoktatásügyi miniszter (1872–1888) egyenesen kimondta, hogy „közgazdasági fejlődésüknek egy további főfeltétele a közegészségügy”. Hármas jelszava – a közegészség, közgazdaság, közoktatás? – világosan tükrözi az összefüggések felismerését.? Felismerte, hogy a közegészségügy és a közoktatás egyszersmind közgazdasági kérdés, mert meghatározza a termelés egyik legfőbb tényezőjének, az embernek a testi és szellemi állapotát. Fodor Józsefhez írott levelében fejti ki? Trefort, hogy a népesedési mozgalomtól függ a „nemzetek politikai és közgazdasági súlya”. Tőle – mint a közegészségtan tanárától – kér választ a Magyarországon olyan előnytelenül alakuló halandósági viszonyokra. (Érdekességként megemlítjük, hogy a népesedési viszonyok alapján veti fel egyes országoknak a XX. századra kialakuló világtörténelmi szerepét és politikai súlyát, és 1932-re az Egyesült Államok, Oroszország és a Német Birodalom nagyhatalmi rangsorát jelzi, fokozatosan Anglia szerepének csökkenését és Franciaország lemaradását jósolta a XIX. századhoz viszonyítva.)

A liberalizmus természetrajzának megfelelően maguk a centralisták is idegenkedtek az állami beavatkozástól a társadalmi élet különböző területein. Sokáig a társadalmi egyesülés és öntevékenység angolszász receptje szerint képzelték el az iskoláztatás és az egészségügy megszervezését. A felvilágosult abszolutizmus, a jozefinizmus emléke kísértett még a progresszív irányú állami beavatkozásban is. De elsőnek éppen ők ismerték fel az alkotmányos és demokratikus állam beavatkozásának szükségességét a haladás érdekében. Ebben pedig nem kis része volt a tanügy és az egészségügy – esetünkben a pesti orvosi iskola – vezető egyéniségeinek.

Korányi Frigyes – ezek közismert adatok – még medikus volt a márciusi forradalom alatt, a márciusi ifjak közé sorolhatjuk őt, majd – még diploma nélkül – katonaorvosként szolgált a szabadságharcban. Kapcsolata Balassa Jánossal és Markusovszky Lajossal ekkor vált szorossá: Balassa János alorvosaként dolgozott előbb a pesti honvédkórházban, majd a bukást követően Korányi volt annak a delegációnak a vezetője, amely Balassa szabadon bocsátását követelte Prottmann rendőrtanácsostól.?

A nagykállói – sokat emlegetett száműzetés éveiben – Korányi folytatta orvosi praxisát, állandóan kapcsolatban maradt a pesti orvosi iskola tagjaival, sohasem szakadt el sem az orvosi közélettől, sem a tudománytól. E téren éppen Balassa János és Markusovszky Lajos nyújtott Korányinak segítséget, buzdították szakmai önművelésre, külföldi tanulmányutakra, segítették ki nehézségeiből. Igaz, Korányi először távozni kívánt Magyarországról, külföldön kívánta folytatni orvosi hivatását, de Balassa higgadt szavának hatására állt el a kivándorlás gondolatától, és maradt mégis otthon.? A velük való kapcsolat erősítette kitartását, mentette meg őt a magyar orvostudomány számára. Így nem véletlen, hogy amikor az 1860. évi Októberi Diploma kiadása után – az önkényuralom válsága idején – megindult a politikai élet, Korányi olyan progresszív egészségügyi programmal lépett fel Szabolcs vármegyében, aminek csak Pest megyében és a fővárosban volt párja. Az elmaradottság még inkább világossá tette előtte az új program megteremtését. E téren az alapot Markusovszky Lajossal és Hirschler Ignáccal közösen megtett európai tanulmányútjuk teremtette meg. Az európai horizontot nyitó, fejlődést indító tanulságos utazások tapasztalatai Korányi figyelmét mindjobban szűkebb hazájának nyomorára, az ország alacsony egészségügyi körülményeire, elhanyagoltságára irányították és később a vidék közegészségügyének kérdéseiben Balassa elsőrendű tanácsadójává vált.?

Budapestre költözése után Korányi nemcsak az orvosi kör, az Orvosegyesület, az Orvosi Hetilap munkatársainak lett egyik vezéregyénisége, hanem a pesti egyetem legnagyobb befolyású professzorainak egyike. Balassa inkább a baráti kört összefogni képes társalkodó közéleti személyiség volt, talán szoros kapcsolata Deák Ferenccel is hatással volt e magatartására. Hasonlított ehhez Lumniczer is, míg Korányi személye kitűnő debattert is adott a társaságnak. Jól jellemzi ezt Müller Kálmán emlékbeszédében:

„Balassa szónokolni nem tudott, írni pedig nem szeretett, természetes tehát, hogy a fakultásban Korányi az ő kiváló szónoki képességével, azonkívül pedig meggyőző stilisztikával neki csakhamar hathatós támasza lett, akit a régi tagok emiatt sanda szemekkel néztek … Balassa arisztokrata volt a szónak a legjobb értelmében, modorában sima, aki soha hangos és kemény szót nem szólt, akinek minden szavából az a nagy emberismeret és bő tapasztalat volt kiérezhető, amely tapintatosságra int, lehetetlen nem rá ismerni arra a nagy befolyásra, melyet Balassa e tekintetben Korányira gyakorolt és amely szuggesztióból alakult ki az a Korányi, akit a mi korunk is ismert … Balassa halála után hallgatag és önként mindenki Korányiban látta és ismerte el a leghivatottabbat a vezérletre, később pedig, midőn rokon érzésű és hason felfogású társai, mint Balogh Kálmán, Bókay, Lumniczer, Hőgyes a karba jutottak; befolyása túlsúlyban is döntő volt”.?

Korányi tehát átvette Balassa szerepét, szoros kapcsolatban maradt Markusovszkyval és a kiegyezést követő évtizedek legnagyobb befolyású egyénisége lett. Nemcsak új belgyógyászati szakiskolát teremtett, amit azután fia, Korányi Sándor emelt a legmagasabb szintre, hanem kiváló új nemzedéket segített a pályára. Alkalmazkodott a korhoz, amelyben élt, báróságot kapott, főrendiházi tag lett. Nemcsak a szellemi, hanem a társadalmi értelemben vett elitnek is vezetője lett. S mindezt a befolyást a magyar nép egészségügyének emelésére, életkörülményeinek jobbítására használta fel. Típusa volt a nemzeti liberalizmus századában asszimilálódó polgárnak, aki olyan tagjává vált a magyarságnak, akire csak büszke lehetett és lehet a nemzet. De sohasem vált a túlzók, a szűklátókörűek képviselőjévé. Végig hű maradt ahhoz a történelmi szabadelvűséghez, amely a magyar Risorgimentónak, a Széchenyi–Kossuth–Deák–Eötvös-vonulatnak volt (minden ellentétük ellenére is) szellemi tulajdona, amely sohasem tagadta a magyarság érdekeinek elsődleges szolgálatát, de amely sok más tehetség mellett az orvostudományban – például Korányi támogatásával – Babeş Viktornak nemzetközi súlyú karrierjét is lehetővé tette, egy nagy tudóst adva a román orvostudománynak. Korányiban és életművében is megtaláljuk azt a nagyszerű szintézist, amit a kor magas tudományos színvonalának és korszerű politikai eszmerendszerének a találkozása létrehozott a pesti orvosi iskolában.