A vízgyógyászat és balneológia a legősibb gyógymódok. Annál érdekesebb, hogy elfogadott és komolyan vett gyógymóddá csak az 1830-as években vált, főként Winzenz Priessnitz (1799–1851) tevékenysége nyomán.? Természetesen komoly előzményekre tekintett vissza már ekkor – s nem pusztán különböző utazók leírásaiban, akik többnyire szintén nem felejtkeztek el a fürdők, a fürdőélet bemutatásáról.
A magyar balneológiai irodalom kezdetei
A XVI. századtól kezdve tudományos igényű művek foglalkoztak a gyógyvizekkel és hatásukkal. Ezekben komoly szerepet játszottak a magyar vonatkozások. Magyarország gyógyvizekben való gazdagsága indokolta ezt, hasonlóképpen azt is, hogy a balneológiai irodalom első művelői között már jelentős szerepet játszottak a magyarországi szerzők. A magyarországi vizekről és forrásokról megemlékező első művet – Georg Bauer (Agricola) „De natura eorum quae effluunt ex terra” (Bázel, 1533) – hamarosan a máig is nagy becsben tartott mű, Wernher György sárosi és eperjesi várkapitány „De admirandis Hungariae aquis” című könyve követte, amely tárgyát már kimondottan Magyarországra szűkítette. Korabeli sikerét és jelentőségét jellemzi, hogy 1549-es bázeli első kiadása után hét ízben jelent meg 1600-ig.? Wernher rövid leírásokban bemutatta az egyes magyarországi fürdőket, sőt áttekintést adott arról is, „kik írtak leginkább a csodálatos vizekről”.?
A XVI. századból még két művet ismerünk, amelyek bár általánosságban foglalkoztak a vizekkel és gyógyhatásukkal, de jelentőségükhöz mérten nagy teret szenteltek Magyarország gyógyvizeinek is. Andreas Baccius „De thermis” címen Velencében 1571-ben, Leonhart Thurneisser pedig „Von kalten-warmen-minärischen und metallischen Wassern” címen (Frankfurt am Main, 1572)? jelentette meg.
A későbbiek során Marco della Fratte „Dell’aque minerali del regno Ungheria” (Velence, 1687) és Csiba István nagyszombati jezsuita tanár „Institutio historico-physica de admirandis Hungariae aquis” (Nagyszombat, 1713) című művéről kell említést tennünk. Innocenty Petrycy lengyel orvos „O wodach w Drużbaku y Leckowey” (A ruzsbachi és lackovai vizekről) című 1635-ben megjelent művében elsősorban ugyan a Poprád melletti Felső-Ruzsbachhal foglalkozott – amely abban a korban mint a Szepesség része Lengyelországhoz tartozott –, de művének második kötetében alapos képet festett a magyarországi fürdők, források helyzetéről is.?
A XVII. század már magyar nyelvű balneológiai művel is rendelkezett – az első magyar „fürdészeti hely- és egyedirat”-tal – Scholtz Jeremiás néhány oldalas könyvével, amely „A soproni birodalomban lévő Bálffi Feredő mérsékletes állapotja, természetének, munkálkodó erejének és használatosságának magyarázó megírása” címmel jelent meg (Csepreg, 1631).?
1721-ben látott napvilágot balneológiai irodalmunk első kimagasló műve, Stocker Lőrinc „Thermographia Budensis”-e. Jelentőségét nemcsak abban láthatjuk, hogy a néhány évvel később megjelent első budai útikalauz közel fele terjedelmében, németre fordítva közölte leglényegesebb megállapításait, s így „Budapest-fürdőváros” legrégibb és kitűnő propagandája lett,? hanem elsősorban tudományos alapossága és értékei miatt.
Stocker Lőrinc, mint könyvének címlapja mondja, a „Császár és Király Őrségének és a szabad királyi Székesfővárosnak rendes orvosa”, bölcseleti és orvostudor volt. Később városi külső tanácsos lett. Már 1696-ban budai háztulajdonosként szerepelt,? majd 1712-ben megvásárolt a budai Várban két házat (a mai Anna utca 1-nek és Tárnok utca 18-nak megfelelő épületeket), újjáépíttette őket, és 1735-ben közel tízszeres áron továbbadta. Valószínűleg a következő tulajdonos idején költözött ebbe a házba az Arany Sashoz címzett patika.?
Stockernek két művéről tudunk. 1711-ben Bécsben jelent meg „Ofnerischer Pest-Schild” címen az egyik, amely az 1709–1710-es magyarországi pestisjárvány tanulságait és ismertető jegyeit elemezte.? Másik műve a Thermographia Budensis, a „Budai kőrajz, vagyis a Budán forrásozó ásványvizek fizikai-orvosi vizsgálata, azoknak eredetéről, fekvéséről, régiségéről és orvosi használatáról és hatásáról mind belső, mind külső szempontból”. A címben megjelölt számos problémával 21 fejezetben foglalkozik, s mint írta, tizenkilenc évi munkájának, „mechanikus-spagyrikus” kísérleteinek eredményeként született meg a mű. Második kiadásának (1729) bevezetése szerint az indította írásra, hogy „…az értelmes emberek közömbössége és tunyasága folytán…” forrásaink kincsei parlagon hevernek. Tudományos igényére pedig igen szép fényt vet, hogy művében azokat szándékozta követni, akik „…minden dolgot a maguk eredetére és okaira vezetnek vissza, hogy a gyökérből és a keletkezés módjából azoknak valósága és lényege annál világosabb legyen”.?
Műve szemléletes leíróra és igen alapos megfigyelőre vall. A fürdőknél utánajárt annak is, hogy honnan, milyen úton kapják vizüket, hogyan változik vízszintjük, hőmérsékletük. Kísérleteinek eredményeképpen a vizek elemzését is közölte.? Alaposságának érzékeltetésére jó példa, ahogy a Császár-fürdő vizéről írt (XI. fejezet 3. §): „A Császár-fürdő elég tiszta, aranyos jellegű ként tartalmaz, továbbá kovakő [?] természetű márgát elég bőven, kb. egy a harmincöthöz arányban, kátrány természetű földszurkot, szénsavat, közönséges, vagyis gyöngysót, amelyről lassú párologtatással és más kezeléssel úgy találtuk, hogy kb. egy a százhatvanhoz arányban van meg, bőségesen [tartalmaz] salétromot, mind meszeset, mind halogént, aranyos okkerföldet és piritet, amely kövesedik.
A Vízivárosban levő fürdők alkotóelemeikre nézve csaknem megegyeznek az említettel, ti. a Császár-fürdővel, hiszen egyazon forrásból erednek, kivéve, hogy a víz lefolyása során csatlakoznak hozzájuk azok az ásványvizek, amelyek a von Rittersheim úr tulajdonát képező, a Császár-malom közelében fekvő kertben forrásoznak. Úgy látszik, ennek az eredete azonos az éppen említettekével, mert a Szt. József-hegy lábánál levő tó vize, amely nagy örvényléssel gyűlik egybe, miután kiürült, és lebocsájtotta a malom vizét, az előbb említett két hévízzel együtt teljesen nélkülözi a vizet. Ennek a hatásnak az okát a fent említett és megfigyelt [jelenségekben] kell megtalálnunk.”?
Orvostörténeti értéke mellett igen jelentősek a mű művelődéstörténeti vonatkozásai is. Néhány mondatából például kiderül, hogy a XVIII. századi Magyarországon teljesen természetes igény és jelenség volt a köznép fürdése – akkor, amikor Nyugat-Európában még a vezető osztályok tagjai sem fürödtek!?
A XVIII. század további évtizedeiben meglehetősen megnőtt a fürdőkkel, gyógyvizekkel foglalkozó munkák, mind az egyes fürdőkre vonatkozó „hely- és egyediratok”, mind az általánosabb jellegű művek száma. Már a század elején jelentkezett Moller Károly Ottó (művét azonban csak Bél Mátyás – „Notitia Hungariae”, 1737 – közvetítésével ismerjük). Torkos Justus János a század közepén két könyvben is beszámolt vizsgálatainak eredményeiről („Schediasma de thermis Pöstheniensibus”, Pozsony, 1745; „Thermae Almasienses”, Pozsony, 1746). A szakirodalom igazi fellendülése azonban csak 1763 után következett be. Ebben az évben a Helytartótanács rendeletet adott ki Magyarország és Erdély gyógyvizeinek összeírására és megvizsgálására. Megkezdődött Erdélyben is a tudományos igényű vizsgálat. Első és máris komoly eredményeit Mátyus István „Diaetetica”-jában (1766) közölte. A benyújtott jelentéseknek egy része Heinrich J. Crantz bécsi professzor kezébe is eljuthatott. Ezeket felhasználta „Gesundbrunnen der Österreichischen Monarchie” (Wien, 1777) című munkájában.?
Az 1770-es évekre a rendelet által előírt kötelezettség mellett előzményekben is, felkészültségben és az orvosok számának meginduló növekedésével is létrejöttek a magyar balneológiai irodalom kifejlődésének feltételei. A nagyszombati orvosi kar megalakulásától (1769) a balneológiai irodalom is erőteljesen kapcsolódott a kar professzorainak és növendékeinek személyéhez.?
A balneológiai irodalom a hazai orvosképzés megindulása után
Winterl Jakab a kar nagyszombati (később budai, majd pesti) kémiaprofesszora nemcsak a vizek elemzésével foglalkozott, hanem igyekezett e vizsgálatok módszertanát is kidolgozni,? s kutatási eredményeit, módszereit tanítványainak továbbadni, akiket hasonló tárgyú orvosavató értekezések megírására késztetett.
Kutatói, oktatói munkáját és annak színvonalát igazolja tanítványa Oesterreicher Manes József, aki disszertációjában az ő módszerével végezte el több budai és más fürdő vizének elemzését. Munkáját? professzorának ajánlotta, és ő tette ismertté Winterl vizsgáló módszerét. Ennél hamarabb terjedt el a szakirodalomban Staehling József gyógyvízelemzési módszere, melyet 1772-ben Pozsonyban megjelent értekezésében ismertetett.?
Az orvosi kar nagyszombati időszakában Gömöry István és Pillmann István készítettek balneológiai tárgyú értekezést,? a budai időszakból a már említett Oesterreicher. Az orvosi kar pesti korszakából, az 1784-1848 közötti években, huszonöt hallgató írt orvosavató értekezést a balneológia területéről.?
Nyulas Ferenc a századfordulón megjelent művében? nemcsak az erdélyi gyógyvizek elemzéséről számolt be, hanem megismertette hazánkban az akkor legkorszerűbb, a svéd Bergman nevéhez fűződő vízelemzési, analitikai módszert.
Winterl tanár volt adjunktusa, Kitaibel Pál orvosdoktor – majd a növénytan tanára az egyetemen, aki kiváló kémikus is volt – 150-féle ásványvíz elemzését végezte e1.?
A Magyar Tudományos Akadémia is fontosnak tartotta a balneológiai irodalom művelését és pályadíjat tűzött ki 1847-ben egy tankönyv megírására, melyet Török József nyert el a magyar gyógyvizekről írt munkájával.?
Feltétlenül meg kell emlékeznünk Tognio Lajos, a pesti orvosi kar tanára balneológiai munkásságáról, aki eredetileg hydrológusnak készült, de egyéni körülményei az orvosi pályára sodorták. Élete során sokat tett ásványvizeink elemzése, megismertetése érdekében. Tizenegy év „hosszas, nehéz és költséges fáradalmai” árán 519 hazai ásványvizet vizsgált meg, és eredményeit kitűnő monográfiában, cikksorozatban publikálta.?
Kiemeljük még Preysz Kornél több mint 100 füzetből álló „Fürdőirodalmi Könyvtár” c. sorozatát, melyet 1889-ben, Kolozsvárt kezdett szerkeszteni a hazai tájak és fürdők megismertetésére.
A XIX. század balneológiai irodalma olyan gazdag, hogy meg kell elégednünk a kiemelkedő szerzők, szerkesztők neveinek felsorolásával. Bernáth József, Bolemann István, Bruck Jakab, Chyzer Kornél, Hankó Vilmos, Linzbauer X. Ferenc, Preysz Kornél, Than Károly, Wachtel Dávid, Zsigmondy Vilmos nemcsak a balneológiai irodalom művelésében tűntek ki, hanem a hazai fürdőügy megalapozásában, fejlesztésében is nagy érdemeket szereztek.
A XX. század első felének balneológiai irodalmi anyagát bibliográfiailag feldolgozta Sándor Róbert.? Ennek az időszaknak a szerzői közül feltétlenül meg kell említenünk Aujeszky László, Benczúr Gyula, Bókay Árpád, Bossányi Béla, Frank Miklós, Dalmady Zoltán, Kunszt János, Kuthy Dezső, Lenkei Vilmos, Lőw Sámuel, Papp Ferenc, Schulhof Vilmos, Tausz Béla, Vámossy Zoltán nevét, akik alapvető művekkel gazdagították a magyar balneológiai irodalmat.
Nem lenne teljes a kép, ha nem foglalkoznánk a magyar balneológiai lapok megindulásával. Kezdetben az első magyar orvosi lapok, mint az Orvosi Tár, az Orvosi Hetilap, a Gyógyászat közöltek rendszeresen balneológiai tárgyú cikkeket. Áttekintésünkben a XIX. században indult fontosabb folyóiratokat említjük. A XX. század első felében indult szaklapok legfontosabb cikkanyagát szakokra bontva közli a már említett Sándor-féle bibliográfia.
A magyar balneológia első lapjai, folyóiratai rövid életűek voltak. Megszűnésük oka nem a lapok színvonalával függött össze, hanem érdeklődés hiánya és anyagi okok játszottak közre.
Első volt a „Fürdői Lapok”, heti közlöny. Kiadói Chyzer Kornél, Orzovenszky Károly és Felletár Emil voltak. Csupán 1868-ban jelent meg, májustól szeptemberig.
A „Tátravidék” című fürdészeti közlöny Szontagh Miklós szerkesztésében jelent meg. Itt közölték 1884–85-ben Bolemann István rendszeres fürdőtanát.
A Balneológiai Értesítőt 1894-ben indította meg Preysz Kornél. Tíz évfolyamot élt meg; a szerkesztő elfoglaltsága miatt szűnt meg. Ma forrásértékű kiadványnak számít.
Ugyancsak Preysz Kornél jelentette meg 1897-től a „Balneologische Rundschau” című szaklapot, főleg kongresszusok idején, a külföldiek tájékoztatására.
Egy szám jelent meg csupán, anyagi okok miatt a Preysz Kornél szerkesztette „Nemzetközi Utazási Almanach”-ból, mely színes tartalmú, bőven illusztrált lapnak indult, négy nyelven.
Kifejezetten orvosok számára készült a Bossányi Béla által szerkesztett „Fürdő- és Vízgyógyászat” című lap, a Budapesti Orvosi Újság melléklete.
Az említetteken kívül számos lap jelent meg egy-egy fürdő érdekeltségeként. Talán kiemelhető közülük az általános érdeklődésre is számot tartó „Magyar ásványvíz- és fürdőszemle” Lukács Emil szerkesztésében.
A hazai balneológia irodalmának kialakulását, fejlődését nyomon követhettük e vázlatos áttekintés útján. Nem lenne azonban teljes a kép, ha nem térnénk ki azokra a körülményekre, melyek ezt a fejlődést elősegítették, és nem emlékeznénk meg azokról a társaságokról, intézményekről, melyek e fejlődés döntő szakaszában léptek színre, s gyorsították ezt a folyamatot.
A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók vándorgyűlésein mindig nagy figyelmet szenteltek a hazai fürdőügynek, és érdekében többféle tevékenységet fejtettek ki. Általában valamelyik fürdőhelyen tartották üléseiket (Szliács, Buziás, Torda, Harkány, Bártfa, Parád, Herkulesfürdő stb.), vagy ha másutt, akkor előre jól megszervezett kirándulásaik alkalmával ismerkedtek a különböző fürdőkkel, azok történetével (Ivánda, Szováta, Budapest, Csorba tó stb.). Nemcsak erős propagandatevékenységet folytattak az ásványvizek elemzése, megismertetése terén, hanem pályadíjat is tűztek ki fürdőink és ásványvizeink tudományos feldolgozására. A vándorgyűléseken nemcsak kitűnő előadások hangzottak el a balneológia tárgyköréből, hanem a Munkálatokban? 48 fürdő- és ásványtani értekezés látott napvilágot. Többször rendeztek kiállítást a magyar ásványvizekből: 1876-ban, a máramarosszigeti vándorgyűlésen 234-féle ásványvizet állítottak ki.
A kir. Budapesti Orvosegyesület (1831) is támogatta a magyar balneológia ügyét. 1853-ban bizottságot alakítanak a magyar ásványvizek eladásának szabályozása ügyében. 1858-ban hidrográfiai küldöttséget jelölnek ki, melynek feladata lesz a magyar fürdők és ásványvizek külfölddel való megismertetése. Ez a küldöttség aktívan működik 1864-ig; közben ásványtani állandó bizottsággá alakul át. Mikor tevékenysége megszűnik, ennek hátrányaira Lumniczer Sándor mutat rá az 1881-ben tartott nagygyűlés elnöki megnyitójában, és javasolja, hogy keltsék újra életre e bizottságot. 1882-ben Lumniczer ismét fontos bejelentést tesz: megalakul Bókay János elnöklete alatt a Balneológiai Bizottság, s működését rögtön meg is kezdi. Ez a bizottság adja ki már a következő évben Bruck Jakab szerkesztésében a fürdőinket és ásványvizeinket ismertető fürdőkalauzt.
1890-ben Korányi Frigyes joggal méltatja a balneológiai bizottság eredményes tevékenységét, melynek kimagasló eredménye a nagysikerű első országos fürdőügyi kongresszus megrendezése volt. Az itt elhangzottak alapján következett be 1891-ben, 80 évvel ezelőtt, az Országos Balneológiai Egyesület megalakulása. Első elnöke Tauffer Vilmos lett. A kir. Orvosegyesületben számos balneológiai tárgyú előadás hangzott el kitűnő előadóktól, és az egyesület kiválása után is szerepelnek ilyen tárgyú előadások az ülések programjában.
Az Országos Balneológiai Egyesület csaknem hatvan éves működése alatt széleskörű és felbecsülhetetlen értékű tevékenységet folytatott a magyar fürdőügy fejlesztése érdekében. Megalakulásától kezdve konkrét elgondolások alapján szívós munkába kezdett. Kiadványok, fürdőtörvény-tervezet készítése, jó szereplés az ezeréves kiállításon, kongresszusok, pályadíjak kitűzése, harc az egyetemi oktatás megvalósulásáért, az Idegenforgalmi Egyesület létesítésének elősegítése, Budapest fürdővárossá történő kiépítése, a Balaton fürdőinek fejlesztése, mindez egy-egy mérföldköve az egyesület eredményes munkájának olyanok vezetésével, mint Tauffer Vilmos, Bókay Árpád, Vámossy Zoltán, Dalmady Zoltán, Frank Miklós és olyan szakemberek közreműködésével, mint Than Károly, Fodor József, Chyzer Kornél, Bolemann István, Hankó Vilmos, Papp Samu. A két világháború között olyan szintre emelték a magyar fürdőügyet, hogy 1937-ben az első nemzetközi fürdőügyi kongresszust nemcsak Budapesten rendezték, hanem a nemzetközi szövetség székhelyévé is fővárosunkat tették. Másik nagy teljesítményük volt: csaknem négy évtizedes küzdelem után a fürdőügyi törvény tető alá hozása 1929-ben.
A II. világháború befejezése után a magyar fürdőügy a mélypontról indult el 1945-ben. Szívós munka, társadalmi összefogás, állami szervezés eredményeként hamar fejlődésbe lendült a hazai balneológia ügye, s bár az Egyesület megszűnt (jogutódja ma a Magyar Balneoklimatológiai Egyesület), érdemeit nem vitathatjuk, sőt törekednünk kell arra, hogy csaknem hat évtizedes történetét feltárjuk, tárgyi emlékeit felkutassuk és megőrizzük.
Képzési törekvések a balneológiában Magyarországon
Magyarországon a fürdőügy története kedvező körülményekre vall és folyamatosnak tekinthető. Területén négyezer éves fürdőkultúra nyomait találhatjuk. Legrégibb okleveleink is tanúsítják nemcsak a különböző magyar fürdők létét, hanem utalnak egy régi foglalkozási ágra, melyet a városi élet fellendülése és a fürdőkkel kapcsolatos társadalmi igény hív létre; ez az ún. fürdősség, gyakorlói a fürdészek (balneatores). Régen a fürdők kezelése, az odalátogató vendégek egészségügyi ellátása az ő feladatuk volt. Képzésük céhszerű formában történt, hasonlóan a sebészekéhez. Mivel a két mesterség gyakran együtt járt, a fürdősök sebészi munkát is végeztek (érvágás). Viszont a sebészek is gyakran beavatkoztak az ő munka-hatáskörükbe: köpölyöztek például, amire a fürdősöknek volt kizárólag szabadalmuk. Ebből viták, perlekedések támadtak. Hiába járt jó anyagi, kereseti lehetőséggel a fürdőmesterség, társadalmilag alsóbbrendű foglalkozásnak tartották, mint a borbély-sebészekét. A hatóságok igyekeztek őket egyforma elbírálás alá venni; 1732-ben VI. Károly a borbélyokat és a fürdészeket „egy céhhez tartozóknak” tekintve, szabadalmaikat is így oszttatta ki.? A budai sebészek egyenesen céhhatározatot hoztak, hogy a fürdős csak akkor gyakorolhatja mesterségét, ha a sebészséget is kitanulja (3 év) és saját fürdővel rendelkezik.? 1447-ben mindössze 17 ilyen vizsgázott fürdős működött.?
Fokozottabb figyelmet kapnak a gyógyfürdők a XVII. és XVIII. században. Számos gyógyhely működött nemcsak Európában, hanem nálunk is. A kémia fejlődésével lehetővé vált a gyógyvizek elemzése. Orvosaink is kezdenek foglalkozni e vizek vizsgálatával (Árkosi-Thegző Benedek, Loew András, Wette György), előkelő családok kezdik látogatni a fürdőket, s igénylik az orvosi felügyeletet.
Moller Károly Ottó? az első tulajdonképpeni magyar fürdőorvos. Évenként kétszer bejárta a különböző fürdőket és orvosi tanácsot adott a rászoruló fürdővendégeknek.
Mindinkább felmerül annak szükségessége, hogy a nagyobb fürdőhelyeken állandóan álljon rendelkezésre orvos. II. József 1785-ben adja ki rendeletét, hogy Balatonfüreden fizetéses állandó fürdőorvos legyen,? aki rendszeres tájékoztatást ad majd az egészségügyi helyzetről. Az első ilyen állandó fürdőorvos Magyarországon Oesterreicher Manes József, aki 1786-ban évi 400 ft javadalmazásért ezt az állást elvállalja.
Nemcsak a „betegellátásá”-ban növekvő társadalmi igény hozza létre ezt a minőségi változást, hanem az 1769-ben, Nagyszombatban felállított orvosi kar működése következtében kialakuló kedvező helyzet is az ország orvosokkal való ellátása terén. Nemcsak orvosokat, hanem képzett sebészeket is nagy számban vizsgáztatott. Így a céhszerű képzés fokozatosan elsorvadt, viszont a kar álláspontja is az, hogy minél több orvosra van szükség a gyógyfürdők orvosi feladatainak ellátására, így a „fürdősség” mestersége ilyen formában eltűnik.
A fejlődés következő állomása, hogy már nem elegendő, ha a gyógyfürdőhelyeken orvos áll rendelkezésre. Olyan orvosra van szükség, aki jártas a balneológia tudományában, amely a XIX. század második felében ugrásszerű fejlődésen ment keresztül.
A magyar orvosképzés reformátorai, élükön Balassa Jánossal, felismerve a balneológia jelentőségét az orvosi gyakorlatban, már 1848-ban javasolják egy „fürdészeti rendkívüli tanár” alkalmazását az egyetemen.? Sajnos a szabadságharc leverése utáni években sem ez a terv, sem sok más egyéb hasznos elképzelés nem válhatott valóra.
A balneológia egyetemi oktatása szempontjából akkor válik kedvezőbbé a helyzet, amikor a pesti orvosi karon tantervi bizottságot állítanak fel, amelynek ismét tagja Balassa János (Lippay, Semmelweis, Stockinger, Wagner tanárok mellett). Működésük első évében, már 1861-ben szerepel reformtantervi javaslatukban a tárgyak között a „fürdészet”.?
1867-ben ismét szerepel az egyik kari tantervi javaslatban,? hogy az orvosi tanfolyamon a rendes tantárgyakon kívül rendkívüli tárgyakat is oktassanak a magántanárok és rendkívüli tanárok. Javaslatukban az oktatandó tárgyak sorában a „fürdészet” megelőzi a fogászatot.
Nemcsak egyetemi, hanem társadalmi síkon is egyre erősödő kívánsággá vált, hogy szervezzenek tanszéket a balneológia számára. Szekrényessy József ügyvéd, a Rudasfürdő bérlője 1861-ben tett indítványt a balneológia egyetemi oktatására.? A helytartóság magántanár alkalmazását engedélyezte csak, és Pete Zsigmond gyakorló orvost hozták javaslatba. Grosz Lipót és Hasenfeld Manó is jelentkeztek balneológiai magántanárságra, de először csak Pete Zsigmondot habilitálták 1863-ban, aki a következő tanévben meg is kezdhette előadásait az orvosi karon „fürdészet”-ből.
Hasenfeld Manó a pesti elutasítás után 1866-ban Bécsben lett a balneológia magántanára, de 1867-ben nemcsak a kiegyezés által létrejött szabadabb légkör, hanem Eötvös támogatása is hozzásegítette, hogy habilitációját a pesti karon is elnyerhette. Mint a balneológia docense kezdte meg előadásait az 1867/68-as tanévben, és nemcsak fürdőgyógyászatot adott elő, hanem a legismertebb gyógy- és ásványvizeket is bevonta előadásaiba. Találkozunk nevével hosszú éveken keresztül az egyetemi tanrendben.
Az Országos Balneológiai Egyesület elnöksége már megalakulása évében, 1891-ben Tauffer vezetésével felkereste a közoktatásügyi minisztert a balneológiai tanszék felállításának engedélyezése ügyében. A miniszter a kérést pártfogolta, és az érdekelt karok (Budapest, Kolozsvár) vezetőinek véleményét kikérte. A karok véleménye az volt, hogy bár kívánatos lenne ilyen tanszék felállítása, még nem lehetséges, mert sem tárgyi, sem személyi feltételei nincsenek még meg.
E kedvezőtlen kari döntés ellenére Bókay Árpád, a gyógyszertan professzora már az 1892/93-as tanévben megkezdi a balneológia egyetemi oktatását és olyan sikerrel, hogy a tanév végén 200 forint külön jutalomban részesítik.? Kiváló oktatói munkáját több mint két évtizeden át folytatja. Az ő általa kijelölt úton haladnak utódai a balneológia egyetemi oktatásában: Dalmady Zoltán és Benczúr Gyula.
A kolozsvári egyetem orvosi karán is megkezdik a balneológia oktatását, de tanszék hiányában a magyar gyógyfürdők és ásványvizek ismertetését Lőte József a gyógyszertan, Rigler Gusztáv pedig a közegészségtan keretében adták elő.
A két világháború közötti időszakban felmerül ismét olyan jól felszerelt, klinikai osztállyal bíró tanszék iránti igény, amely egyszerre elméleti és gyakorlati képzést is nyújtana. Tehát nem csupán az orvosképzésben tartják fontosnak a balneológia oktatását, hanem szeretnék kiterjeszteni a már végzett és fürdőügy területén dolgozó orvosok szakoktatására is. Az ilyen jellegű képzés egy-két éves időtartamú lehetne. Így a fürdőorvos is lépést tarthatna saját tudományága fejlődésével és nem lenne arra utalva, hogy balneológiai szakismereteit csupán különböző diszciplínák tanulmányozása révén, magánintézetekben szerzett tapasztalatok útján és a szakirodalomból vett elméleti tájékozódással szerezze meg.?
E vázlatos áttekintésből láthatjuk, hogy nagy fejlődést tett meg hazánkban a balneológiai irodalom gazdagodása mellett e tudományággal hivatásszerűen foglalkozó szakemberek képzésének ügye. Nemcsak az orvosképzés keretein belül lehetett elsajátítani a legfontosabb tudnivalókat a magyar fürdőkkel és ásványvizekkel kapcsolatban, hanem a már végzett orvosok számára is nyitva volt a lehetőség, hogy balneológiából tudományos fokozatot szerezzenek. Az már messze vezetne és nem is lehet célunk annak elemzése, hogy miért éltek olyan kevesen ezzel a lehetőséggel.
