Képzési törekvések a balneológiában Magyarországon
Magyarországon a fürdőügy története kedvező körülményekre vall és folyamatosnak tekinthető. Területén négyezer éves fürdőkultúra nyomait találhatjuk. Legrégibb okleveleink is tanúsítják nemcsak a különböző magyar fürdők létét, hanem utalnak egy régi foglalkozási ágra, melyet a városi élet fellendülése és a fürdőkkel kapcsolatos társadalmi igény hív létre; ez az ún. fürdősség, gyakorlói a fürdészek (balneatores). Régen a fürdők kezelése, az odalátogató vendégek egészségügyi ellátása az ő feladatuk volt. Képzésük céhszerű formában történt, hasonlóan a sebészekéhez. Mivel a két mesterség gyakran együtt járt, a fürdősök sebészi munkát is végeztek (érvágás). Viszont a sebészek is gyakran beavatkoztak az ő munka-hatáskörükbe: köpölyöztek például, amire a fürdősöknek volt kizárólag szabadalmuk. Ebből viták, perlekedések támadtak. Hiába járt jó anyagi, kereseti lehetőséggel a fürdőmesterség, társadalmilag alsóbbrendű foglalkozásnak tartották, mint a borbély-sebészekét. A hatóságok igyekeztek őket egyforma elbírálás alá venni; 1732-ben VI. Károly a borbélyokat és a fürdészeket „egy céhhez tartozóknak” tekintve, szabadalmaikat is így oszttatta ki.? A budai sebészek egyenesen céhhatározatot hoztak, hogy a fürdős csak akkor gyakorolhatja mesterségét, ha a sebészséget is kitanulja (3 év) és saját fürdővel rendelkezik.? 1447-ben mindössze 17 ilyen vizsgázott fürdős működött.?
Fokozottabb figyelmet kapnak a gyógyfürdők a XVII. és XVIII. században. Számos gyógyhely működött nemcsak Európában, hanem nálunk is. A kémia fejlődésével lehetővé vált a gyógyvizek elemzése. Orvosaink is kezdenek foglalkozni e vizek vizsgálatával (Árkosi-Thegző Benedek, Loew András, Wette György), előkelő családok kezdik látogatni a fürdőket, s igénylik az orvosi felügyeletet.
Moller Károly Ottó? az első tulajdonképpeni magyar fürdőorvos. Évenként kétszer bejárta a különböző fürdőket és orvosi tanácsot adott a rászoruló fürdővendégeknek.
Mindinkább felmerül annak szükségessége, hogy a nagyobb fürdőhelyeken állandóan álljon rendelkezésre orvos. II. József 1785-ben adja ki rendeletét, hogy Balatonfüreden fizetéses állandó fürdőorvos legyen,? aki rendszeres tájékoztatást ad majd az egészségügyi helyzetről. Az első ilyen állandó fürdőorvos Magyarországon Oesterreicher Manes József, aki 1786-ban évi 400 ft javadalmazásért ezt az állást elvállalja.
Nemcsak a „betegellátásá”-ban növekvő társadalmi igény hozza létre ezt a minőségi változást, hanem az 1769-ben, Nagyszombatban felállított orvosi kar működése következtében kialakuló kedvező helyzet is az ország orvosokkal való ellátása terén. Nemcsak orvosokat, hanem képzett sebészeket is nagy számban vizsgáztatott. Így a céhszerű képzés fokozatosan elsorvadt, viszont a kar álláspontja is az, hogy minél több orvosra van szükség a gyógyfürdők orvosi feladatainak ellátására, így a „fürdősség” mestersége ilyen formában eltűnik.
A fejlődés következő állomása, hogy már nem elegendő, ha a gyógyfürdőhelyeken orvos áll rendelkezésre. Olyan orvosra van szükség, aki jártas a balneológia tudományában, amely a XIX. század második felében ugrásszerű fejlődésen ment keresztül.
A magyar orvosképzés reformátorai, élükön Balassa Jánossal, felismerve a balneológia jelentőségét az orvosi gyakorlatban, már 1848-ban javasolják egy „fürdészeti rendkívüli tanár” alkalmazását az egyetemen.? Sajnos a szabadságharc leverése utáni években sem ez a terv, sem sok más egyéb hasznos elképzelés nem válhatott valóra.
A balneológia egyetemi oktatása szempontjából akkor válik kedvezőbbé a helyzet, amikor a pesti orvosi karon tantervi bizottságot állítanak fel, amelynek ismét tagja Balassa János (Lippay, Semmelweis, Stockinger, Wagner tanárok mellett). Működésük első évében, már 1861-ben szerepel reformtantervi javaslatukban a tárgyak között a „fürdészet”.?
1867-ben ismét szerepel az egyik kari tantervi javaslatban,? hogy az orvosi tanfolyamon a rendes tantárgyakon kívül rendkívüli tárgyakat is oktassanak a magántanárok és rendkívüli tanárok. Javaslatukban az oktatandó tárgyak sorában a „fürdészet” megelőzi a fogászatot.
Nemcsak egyetemi, hanem társadalmi síkon is egyre erősödő kívánsággá vált, hogy szervezzenek tanszéket a balneológia számára. Szekrényessy József ügyvéd, a Rudasfürdő bérlője 1861-ben tett indítványt a balneológia egyetemi oktatására.? A helytartóság magántanár alkalmazását engedélyezte csak, és Pete Zsigmond gyakorló orvost hozták javaslatba. Grosz Lipót és Hasenfeld Manó is jelentkeztek balneológiai magántanárságra, de először csak Pete Zsigmondot habilitálták 1863-ban, aki a következő tanévben meg is kezdhette előadásait az orvosi karon „fürdészet”-ből.
Hasenfeld Manó a pesti elutasítás után 1866-ban Bécsben lett a balneológia magántanára, de 1867-ben nemcsak a kiegyezés által létrejött szabadabb légkör, hanem Eötvös támogatása is hozzásegítette, hogy habilitációját a pesti karon is elnyerhette. Mint a balneológia docense kezdte meg előadásait az 1867/68-as tanévben, és nemcsak fürdőgyógyászatot adott elő, hanem a legismertebb gyógy- és ásványvizeket is bevonta előadásaiba. Találkozunk nevével hosszú éveken keresztül az egyetemi tanrendben.
Az Országos Balneológiai Egyesület elnöksége már megalakulása évében, 1891-ben Tauffer vezetésével felkereste a közoktatásügyi minisztert a balneológiai tanszék felállításának engedélyezése ügyében. A miniszter a kérést pártfogolta, és az érdekelt karok (Budapest, Kolozsvár) vezetőinek véleményét kikérte. A karok véleménye az volt, hogy bár kívánatos lenne ilyen tanszék felállítása, még nem lehetséges, mert sem tárgyi, sem személyi feltételei nincsenek még meg.
E kedvezőtlen kari döntés ellenére Bókay Árpád, a gyógyszertan professzora már az 1892/93-as tanévben megkezdi a balneológia egyetemi oktatását és olyan sikerrel, hogy a tanév végén 200 forint külön jutalomban részesítik.? Kiváló oktatói munkáját több mint két évtizeden át folytatja. Az ő általa kijelölt úton haladnak utódai a balneológia egyetemi oktatásában: Dalmady Zoltán és Benczúr Gyula.
A kolozsvári egyetem orvosi karán is megkezdik a balneológia oktatását, de tanszék hiányában a magyar gyógyfürdők és ásványvizek ismertetését Lőte József a gyógyszertan, Rigler Gusztáv pedig a közegészségtan keretében adták elő.
A két világháború közötti időszakban felmerül ismét olyan jól felszerelt, klinikai osztállyal bíró tanszék iránti igény, amely egyszerre elméleti és gyakorlati képzést is nyújtana. Tehát nem csupán az orvosképzésben tartják fontosnak a balneológia oktatását, hanem szeretnék kiterjeszteni a már végzett és fürdőügy területén dolgozó orvosok szakoktatására is. Az ilyen jellegű képzés egy-két éves időtartamú lehetne. Így a fürdőorvos is lépést tarthatna saját tudományága fejlődésével és nem lenne arra utalva, hogy balneológiai szakismereteit csupán különböző diszciplínák tanulmányozása révén, magánintézetekben szerzett tapasztalatok útján és a szakirodalomból vett elméleti tájékozódással szerezze meg.?
E vázlatos áttekintésből láthatjuk, hogy nagy fejlődést tett meg hazánkban a balneológiai irodalom gazdagodása mellett e tudományággal hivatásszerűen foglalkozó szakemberek képzésének ügye. Nemcsak az orvosképzés keretein belül lehetett elsajátítani a legfontosabb tudnivalókat a magyar fürdőkkel és ásványvizekkel kapcsolatban, hanem a már végzett orvosok számára is nyitva volt a lehetőség, hogy balneológiából tudományos fokozatot szerezzenek. Az már messze vezetne és nem is lehet célunk annak elemzése, hogy miért éltek olyan kevesen ezzel a lehetőséggel.
