A balneológiai irodalom a hazai orvosképzés megindulása után
Winterl Jakab a kar nagyszombati (később budai, majd pesti) kémiaprofesszora nemcsak a vizek elemzésével foglalkozott, hanem igyekezett e vizsgálatok módszertanát is kidolgozni,? s kutatási eredményeit, módszereit tanítványainak továbbadni, akiket hasonló tárgyú orvosavató értekezések megírására késztetett.
Kutatói, oktatói munkáját és annak színvonalát igazolja tanítványa Oesterreicher Manes József, aki disszertációjában az ő módszerével végezte el több budai és más fürdő vizének elemzését. Munkáját? professzorának ajánlotta, és ő tette ismertté Winterl vizsgáló módszerét. Ennél hamarabb terjedt el a szakirodalomban Staehling József gyógyvízelemzési módszere, melyet 1772-ben Pozsonyban megjelent értekezésében ismertetett.?
Az orvosi kar nagyszombati időszakában Gömöry István és Pillmann István készítettek balneológiai tárgyú értekezést,? a budai időszakból a már említett Oesterreicher. Az orvosi kar pesti korszakából, az 1784-1848 közötti években, huszonöt hallgató írt orvosavató értekezést a balneológia területéről.?
Nyulas Ferenc a századfordulón megjelent művében? nemcsak az erdélyi gyógyvizek elemzéséről számolt be, hanem megismertette hazánkban az akkor legkorszerűbb, a svéd Bergman nevéhez fűződő vízelemzési, analitikai módszert.
Winterl tanár volt adjunktusa, Kitaibel Pál orvosdoktor – majd a növénytan tanára az egyetemen, aki kiváló kémikus is volt – 150-féle ásványvíz elemzését végezte e1.?
A Magyar Tudományos Akadémia is fontosnak tartotta a balneológiai irodalom művelését és pályadíjat tűzött ki 1847-ben egy tankönyv megírására, melyet Török József nyert el a magyar gyógyvizekről írt munkájával.?
Feltétlenül meg kell emlékeznünk Tognio Lajos, a pesti orvosi kar tanára balneológiai munkásságáról, aki eredetileg hydrológusnak készült, de egyéni körülményei az orvosi pályára sodorták. Élete során sokat tett ásványvizeink elemzése, megismertetése érdekében. Tizenegy év „hosszas, nehéz és költséges fáradalmai” árán 519 hazai ásványvizet vizsgált meg, és eredményeit kitűnő monográfiában, cikksorozatban publikálta.?
Kiemeljük még Preysz Kornél több mint 100 füzetből álló „Fürdőirodalmi Könyvtár” c. sorozatát, melyet 1889-ben, Kolozsvárt kezdett szerkeszteni a hazai tájak és fürdők megismertetésére.
A XIX. század balneológiai irodalma olyan gazdag, hogy meg kell elégednünk a kiemelkedő szerzők, szerkesztők neveinek felsorolásával. Bernáth József, Bolemann István, Bruck Jakab, Chyzer Kornél, Hankó Vilmos, Linzbauer X. Ferenc, Preysz Kornél, Than Károly, Wachtel Dávid, Zsigmondy Vilmos nemcsak a balneológiai irodalom művelésében tűntek ki, hanem a hazai fürdőügy megalapozásában, fejlesztésében is nagy érdemeket szereztek.
A XX. század első felének balneológiai irodalmi anyagát bibliográfiailag feldolgozta Sándor Róbert.? Ennek az időszaknak a szerzői közül feltétlenül meg kell említenünk Aujeszky László, Benczúr Gyula, Bókay Árpád, Bossányi Béla, Frank Miklós, Dalmady Zoltán, Kunszt János, Kuthy Dezső, Lenkei Vilmos, Lőw Sámuel, Papp Ferenc, Schulhof Vilmos, Tausz Béla, Vámossy Zoltán nevét, akik alapvető művekkel gazdagították a magyar balneológiai irodalmat.
Nem lenne teljes a kép, ha nem foglalkoznánk a magyar balneológiai lapok megindulásával. Kezdetben az első magyar orvosi lapok, mint az Orvosi Tár, az Orvosi Hetilap, a Gyógyászat közöltek rendszeresen balneológiai tárgyú cikkeket. Áttekintésünkben a XIX. században indult fontosabb folyóiratokat említjük. A XX. század első felében indult szaklapok legfontosabb cikkanyagát szakokra bontva közli a már említett Sándor-féle bibliográfia.
A magyar balneológia első lapjai, folyóiratai rövid életűek voltak. Megszűnésük oka nem a lapok színvonalával függött össze, hanem érdeklődés hiánya és anyagi okok játszottak közre.
Első volt a „Fürdői Lapok”, heti közlöny. Kiadói Chyzer Kornél, Orzovenszky Károly és Felletár Emil voltak. Csupán 1868-ban jelent meg, májustól szeptemberig.
A „Tátravidék” című fürdészeti közlöny Szontagh Miklós szerkesztésében jelent meg. Itt közölték 1884–85-ben Bolemann István rendszeres fürdőtanát.
A Balneológiai Értesítőt 1894-ben indította meg Preysz Kornél. Tíz évfolyamot élt meg; a szerkesztő elfoglaltsága miatt szűnt meg. Ma forrásértékű kiadványnak számít.
Ugyancsak Preysz Kornél jelentette meg 1897-től a „Balneologische Rundschau” című szaklapot, főleg kongresszusok idején, a külföldiek tájékoztatására.
Egy szám jelent meg csupán, anyagi okok miatt a Preysz Kornél szerkesztette „Nemzetközi Utazási Almanach”-ból, mely színes tartalmú, bőven illusztrált lapnak indult, négy nyelven.
Kifejezetten orvosok számára készült a Bossányi Béla által szerkesztett „Fürdő- és Vízgyógyászat” című lap, a Budapesti Orvosi Újság melléklete.
Az említetteken kívül számos lap jelent meg egy-egy fürdő érdekeltségeként. Talán kiemelhető közülük az általános érdeklődésre is számot tartó „Magyar ásványvíz- és fürdőszemle” Lukács Emil szerkesztésében.
A hazai balneológia irodalmának kialakulását, fejlődését nyomon követhettük e vázlatos áttekintés útján. Nem lenne azonban teljes a kép, ha nem térnénk ki azokra a körülményekre, melyek ezt a fejlődést elősegítették, és nem emlékeznénk meg azokról a társaságokról, intézményekről, melyek e fejlődés döntő szakaszában léptek színre, s gyorsították ezt a folyamatot.
A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók vándorgyűlésein mindig nagy figyelmet szenteltek a hazai fürdőügynek, és érdekében többféle tevékenységet fejtettek ki. Általában valamelyik fürdőhelyen tartották üléseiket (Szliács, Buziás, Torda, Harkány, Bártfa, Parád, Herkulesfürdő stb.), vagy ha másutt, akkor előre jól megszervezett kirándulásaik alkalmával ismerkedtek a különböző fürdőkkel, azok történetével (Ivánda, Szováta, Budapest, Csorba tó stb.). Nemcsak erős propagandatevékenységet folytattak az ásványvizek elemzése, megismertetése terén, hanem pályadíjat is tűztek ki fürdőink és ásványvizeink tudományos feldolgozására. A vándorgyűléseken nemcsak kitűnő előadások hangzottak el a balneológia tárgyköréből, hanem a Munkálatokban? 48 fürdő- és ásványtani értekezés látott napvilágot. Többször rendeztek kiállítást a magyar ásványvizekből: 1876-ban, a máramarosszigeti vándorgyűlésen 234-féle ásványvizet állítottak ki.
A kir. Budapesti Orvosegyesület (1831) is támogatta a magyar balneológia ügyét. 1853-ban bizottságot alakítanak a magyar ásványvizek eladásának szabályozása ügyében. 1858-ban hidrográfiai küldöttséget jelölnek ki, melynek feladata lesz a magyar fürdők és ásványvizek külfölddel való megismertetése. Ez a küldöttség aktívan működik 1864-ig; közben ásványtani állandó bizottsággá alakul át. Mikor tevékenysége megszűnik, ennek hátrányaira Lumniczer Sándor mutat rá az 1881-ben tartott nagygyűlés elnöki megnyitójában, és javasolja, hogy keltsék újra életre e bizottságot. 1882-ben Lumniczer ismét fontos bejelentést tesz: megalakul Bókay János elnöklete alatt a Balneológiai Bizottság, s működését rögtön meg is kezdi. Ez a bizottság adja ki már a következő évben Bruck Jakab szerkesztésében a fürdőinket és ásványvizeinket ismertető fürdőkalauzt.
1890-ben Korányi Frigyes joggal méltatja a balneológiai bizottság eredményes tevékenységét, melynek kimagasló eredménye a nagysikerű első országos fürdőügyi kongresszus megrendezése volt. Az itt elhangzottak alapján következett be 1891-ben, 80 évvel ezelőtt, az Országos Balneológiai Egyesület megalakulása. Első elnöke Tauffer Vilmos lett. A kir. Orvosegyesületben számos balneológiai tárgyú előadás hangzott el kitűnő előadóktól, és az egyesület kiválása után is szerepelnek ilyen tárgyú előadások az ülések programjában.
Az Országos Balneológiai Egyesület csaknem hatvan éves működése alatt széleskörű és felbecsülhetetlen értékű tevékenységet folytatott a magyar fürdőügy fejlesztése érdekében. Megalakulásától kezdve konkrét elgondolások alapján szívós munkába kezdett. Kiadványok, fürdőtörvény-tervezet készítése, jó szereplés az ezeréves kiállításon, kongresszusok, pályadíjak kitűzése, harc az egyetemi oktatás megvalósulásáért, az Idegenforgalmi Egyesület létesítésének elősegítése, Budapest fürdővárossá történő kiépítése, a Balaton fürdőinek fejlesztése, mindez egy-egy mérföldköve az egyesület eredményes munkájának olyanok vezetésével, mint Tauffer Vilmos, Bókay Árpád, Vámossy Zoltán, Dalmady Zoltán, Frank Miklós és olyan szakemberek közreműködésével, mint Than Károly, Fodor József, Chyzer Kornél, Bolemann István, Hankó Vilmos, Papp Samu. A két világháború között olyan szintre emelték a magyar fürdőügyet, hogy 1937-ben az első nemzetközi fürdőügyi kongresszust nemcsak Budapesten rendezték, hanem a nemzetközi szövetség székhelyévé is fővárosunkat tették. Másik nagy teljesítményük volt: csaknem négy évtizedes küzdelem után a fürdőügyi törvény tető alá hozása 1929-ben.
A II. világháború befejezése után a magyar fürdőügy a mélypontról indult el 1945-ben. Szívós munka, társadalmi összefogás, állami szervezés eredményeként hamar fejlődésbe lendült a hazai balneológia ügye, s bár az Egyesület megszűnt (jogutódja ma a Magyar Balneoklimatológiai Egyesület), érdemeit nem vitathatjuk, sőt törekednünk kell arra, hogy csaknem hat évtizedes történetét feltárjuk, tárgyi emlékeit felkutassuk és megőrizzük.
