3.
Ilyen előzmények után, az Orvostörténeti Közlemények hasábjain megjelent levelezés, valamint Benedek István Semmelweis-monográfiájának megismerése után, 1975-ben dr. med. Silló-Seidl György nőorvos és szexuálpathológus, a Frankfurt am Mainban élő, magyar származású orvosíró elhatározta a kórtörténet megszerzését. Előtte részt vett az 1974. évi budapesti Nemzetközi Orvostörténelmi Kongresszuson és többször járt Intézetünkben. Érdeklődésére – hogy Semmelweisszel szeretne foglalkozni – értelemszerűen adta azt a választ Intézetünk osztályvezetője, Némethy Ferenc, hogy e témakörben már mindent feldolgoztak, a kórtörténet problémája a nyitott kérdés, próbálja ezt megszerezni, ezzel nagy szolgálatot tenne a Semmelweis‑kutatásnak. Silló-Seidl, aki praxisának betegsége miatt történt feladása miatt elsősorban mint orvosíró kívánt működni, nagy energiával fogott bécsi kutatásaihoz: több kisebb jelentőségű, de mégis hasznos részadatot (Semmelweis bécsi lakóhelyei stb.) derített fel.
Silló-Seidl, amikor bécsi kutatásairól, a feltárt adatokról kívánt beszámolni. természetesen nyitott kapukra talált a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár, valamint a Magyar Orvostörténelmi Társaság rendezésében sorra kerülő üléseken. Vitathatatlanul sok energiát, költséget fektetett be kutatásaiba, és a mi részünkről is mindent megkapott, amit a Semmelweis-életmű megismertetésével, a rendelkezésre álló anyaggal nyújthattunk ehhez. Eredményeit elismertük, a Magyar Orvostörténelmi Társaság köszönőiratot nyújtott át a Semmelweis-dokumentumok feltárása terén elért eredményeiért. Nincs értelme itt részletekkel foglalkozni, mert Silló-Seidl kutatásai módszereiről, a sikerhez vezető ötletekről részletesen beszámol magyar és német nyelvű könyvében.?
Most csak azt összegezzük, hogy a kórtörténet másolatát Silló-Seidl 1977. március 2-án adta át a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár tudományos tanácsának. Az akkor készült jegyzőkönyvben megállapodás történt, hogy a kórtörténetet magas szintű szakmai konferencia fogja megvizsgálni, és ennek anyagát publikálni fogjuk. (A megállapodás bizonyos pontjai, részben jelen kiadásunk előkészítésének szükségszerűen hosszadalmas volta, részben pedig Silló-Seidl közben megjelent könyvei, írásai következtében elavultak.)
Itt jegyezzük meg, hogy Prof. Dr. Alois Stacher, a Bécsi Városi Tanács egészségügyi és szociális hivatala vezetőjének rendelkezésére, mind a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, mind a bécsi Egyetemi Orvostörténeti Intézet kapott egy-egy hiteles másolatot – mikrofilmet – a kórtörténetről és mellékleteiről. (...)
Ennek alapján hiteles képet kaphat mindenki a forrásokról és a különböző állásfoglalásokról.
A magyar orvostörténészek őszintén örültek annak, hogy hosszú esztendők eredménytelen levelezése után sikerült teljes egészében megismerni Semmelweis-kórtörténetét és mellékleteit. Őszinte sajnálattal vették ugyan tudomásul, hogy a korábbi bécsi városi vezetők a legmagasabb szakmai fórumoktól (a Semmelweis Orvostudományi Egyetemtől, a Magyar Orvostörténelmi Társaságtól és a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumtól) megtagadták a másolat kiadását, míg most magánembernek, egy privát orvosként kutatónak kiadták. Ez nem Silló-Seidl személyét érinti, legföljebb a bécsi hatóságok eljárását tünteti fel előnytelenebb színben – különösen amikor építkezések alatt történt elvesztésre hivatkoztak korábban.
Joggal merül fel a kérdés, hogy miért kerültünk most ellentétbe Silló-Seidl dr.-ral? Miért vagyunk kénytelenek elhatárolni magunkat az álláspontjától és tevékenységétől?
Először is a magyar orvostörténészek és orvosok elutasították, elutasítják Silló‑Seidl dr. vélt diagnózisát, amely szerint Semmelweis betegsége – mindkét korábbi álláspont helyett valami újat kívánva közölni – diabetes, férfiklimax és általános idegkimerültség.
Másodszor elvetik forráskezelését, önkényes feltételezések és valóságos elemek együttes bemutatását, e vonatkozásban bizonyításra alkalmatlan módszerek (pl. grafológia) használatát.
Harmadszor nem értenek egyet a napi sajtóban nagydobra vert reklámnyilatkozataival, „krimi-ízű”, szenzációhajhászó elképzeléseinek hangoztatásával, önmaga tényleges érdemeinek felnagyításával.
Mindez azonban még nem lenne ok az elhatárolásra, miután – a korábbiakban hangsúlyozott álláspontunknak megfelelően – ez csak a téves vagy tévesnek vélt tudományos álláspont, valamint az ízlésbeli különbségekre vall. Ami miatt viszont el is határoljuk magunkat, az az, hogy Silló-Seidl György a magyar orvosi iskola kiváló és feddhetetlen alakjait, mint Balassa Jánost, Bókai Jánost, Wagner Jánost (akik beutalták Semmelweist), valamint Báthory Istvánt (aki elkísérte) és Semmelweis családját olyan színben tüntette fel, mint közvetett gyilkosokat. Silló-Seidl szerint komplottot alkottak az osztrák orvoskollégákkal Semmelweis eltüntetésére, indokolatlanul elmegyógyintézetbe záratták, ahol azután brutális bánásmóddal meg is ölték. Elmélete minden alapot nélkülöz, semmiféle dokumentummal alá nem támasztható és még csak logikailag sem következtethető józan ésszel.
Silló-Seidl érdemeit a kórtörténet másolatának megszerzésével elismertük, nagyra értékeltük és ma is elismerjük. Továbbra is helyet adunk forrásokon alapuló publikációinak. (...)
