Tudományos cikkei

Antall József – Ladányi Andor

Tartalomjegyzék

I.

Felsőoktatási politika az önkényuralom korában

A szabadságharc bukása nemcsak az önálló magyar állam, hanem – vele együtt – az önálló magyar közoktatásügy bukását is jelentette. Eötvös kezdeményezései és tervei, az önkormányzattal rendelkező modern szervezetű felsőoktatás megmaradt tervnek és eszmének. De a történelmi folyamat összetettségét éppen az mutatja, hogy a bukást követő abszolutizmus ugyanakkor felsőoktatásunk – és egész közoktatásügyünk – szervezeti alapjainak egyik meghatározója. Éppen ez a kettősség tette lehetővé, hogy az egyoldalú ítéletre hajlamos szemlélet hanyatlásnak – vagy az ellenkező oldalon – egyenesen a magyarországi közoktatásügy modernizálása korának tegye ezt a korszakot.

Az önkényuralom korszakát éppen az jellemzi, hogy a megtorlásra, minden nemzeti törekvés elfojtására helyezi a fő súlyt. Eltávolítják a szabadságharc idején szerepet játszó tanárokat, szigorú igazoltatási eljárást vezetnek be. Visszahelyezik az 1848-ban eltávolított aulikus tanárokat és az oktatásban is a német válik a hivatalos nyelvvé. Haynau és Bach megtorló politikája, rendőri intézkedései és kormányzása egyértelműen visszataszító, az oktatási téren hozott rendelkezések azonban tartalmaznak progresszív elemeket is. Egyszerűen azért, mert az előbbinél a szabadságharc megtorlása és az ország féken tartása, az utóbbi esetben viszont az összmonarchiának – a szűkebb osztrák fejlődésen alapuló – törekvései is éreztették hatásukat.

Ausztriában erősebben érvényesült – az ipar és kereskedelem fejlettsége következtében – a polgárság súlya, mint nálunk. A két bécsi forradalom és a birodalom válsága, elsősorban a magyar szabadságharc, jó leckét adott arra az udvarnak, hogy teret engedjen bizonyos területeken a haladó követeléseknek és visszaszorítsa a szélsőségesen reakciós erőket. A forradalmakat leverő udvarnak – legalábbis Ausztriában – részben valóra kellett váltania annak követeléseit és meg kellett szüntetnie annak egy-két „célpontját”. Éppen a bukás és a megtorlás éveiben Bécsben a reformokat követelők – közöttük a neves orvosprofesszorok, Rokitansky és Skoda – jelentős győzelmet arattak a konzervatívok felett az egyetemi önkormányzatért és a felsőoktatás megújhodásáért folytatott harcban.

A bécsi közoktatásügyi kormányzat – osztrák szempontból – valóban „reformkorszakot” teremtett ezekben az években, még akkor is, ha ez felemásan, magában Ausztriában is ellentmondásokkal telítve érvényesült. A kapitalizálódó birodalom közoktatásügyi törekvései azért tartalmazhattak a Ratio Educationis óta progresszív elemeket Magyarországon is, mert a társadalmi fejlődésben előbbre járó örökös tartományok igényeihez is kellett alkalmazkodniuk. (Egyébként ismert probléma a jobbágy-kérdésben is, ahol ugyancsak nem volt Bécs érdeke az 1848 előtti állapot visszaállítása, tehát könnyen vette tudomásul és hagyta meg lényegében a kivívott eredményeket.)

Így kell szemlélnünk az abszolutizmus korának felsőoktatási politikáját is, amely az 1849. szeptember 27-én jóváhagyott egyetemi szervezeti szabályzaton, ill. a cs. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter az évi szeptember 30-án kelt rendeletén alapult. Az ausztriai egyetemek megkapták az autonómiájukat, a pesti egyetem esetében az önkormányzatra vonatkozó rendelkezéseket azonban felfüggesztették. A bécsi vallás- és közoktatásügyi miniszter 1850. február 15-én kelt leirata kimondta, hogy a pesti egyetemet tanulmányi ügyekben közvetlenül a maga hatósága alá rendelte. Ezzel besorolták az osztrák egyetemek közé (azok jogai nélkül), aminek következtében a pesti egyetemen is érvényesült Thun Leónak – a porosz tudományos egyetemi minta alapján – az ötvenes években végrehajtott tanulmányi és szervezeti reformprogramja. Vitathatatlanul értek el tudományos és oktatási eredményeket, kiváló tanárokat neveztek ki, nem egyet (pl. Czermák János) azok között is, akiknek mint magyarul nem tudó, az abszolutizmus alatt kinevezett idegen tanároknak később el kellett hagyniuk az egyetemet.

Nagy jelentőségű szervezeti változás a bölcsészkar előkészítő jellegének megszüntetése, a középiskolai jellegű szervezettől elkülönítése, önállósítása és új tanszékekkel való megerősítése. (Az orvosi kar egyébként már 1848-ban javasolta az állat-, ásvány- növénytan és kémia tanszékek áthelyezését saját kebeléből a bölcsészeti karra.) Szigorú rendszabályokat léptettek életbe a jogakadémiákon, amelyeket – nem ok nélkül – a forradalmi mozgalmak melegágyának tekintettek. Az egyetem bölcsészeti kara mellett 1782-ben létesített mérnöki intézetet 1850-ben egyesítik az 1846-ban alapított középfokú József Ipartanodával, amelyet azután a műszaki tudományok felsőbb iskolájává, Polytechnikummá, 1856-ban szerveztek át.

Az októberi diploma kiadása, az 1861. évi országgyűlés összehívása, a kibontakozó politikai harc és a megszületett provizórium kora még alapvető szervezeti-tanulmányi változást nem hoz a felsőoktatásban. A magyar nyelv újra bevezetése az oktatásba tényleges eredmény, a visszaállított kormányszervek irányítása, Bécs politikája pedig egyaránt magában hordja már az érlelődő kompromisszumot. Lazulnak az abroncsok, de mint mindig, ez az átmeneti idők hanyatlását, zavaros kísérleteit is eredményezi, aminek csak a kiegyezés és Eötvös kinevezése vet majd véget.