Eötvös második minisztersége
Eötvös 1867 után is a népoktatás ügyét tekintette művelődéspolitikája ábécéjének. Hosszú és kemény harc után most ezen a téren maradandó eredményt ért el és megalkotta 1868-ban a népiskolai törvényt. A középiskolai oktatás esetében a régi magyar iskolarendszert, a Thun-féle iskolatípust és a külföldi – főleg a francia és svájci – mintát alapul véve akarta megteremteni saját rendszerét. A felsőoktatás szempontjából legfontosabb – és egy évszázad ellentétes tapasztalata után éppen nem elvethető – programja a 4 alsó, 2 felső (hat gimnázium) tagozat után az egyetemre előkészítő lyceális rendszer (3 év) bevezetése lett volna. A középfokú filozófiai tagozatot (VII–VIII. osztály) és a bölcsészeti kart egyébként – a fejlődésnek megfelelően – helyesen szétválasztó Thun-féle rendszer helyett, nem egyszerűen a nyolcosztályos gimnázium megteremtésével, hanem a hat gimnázium után elérhető jogi, orvosi-természettudományi és teológiai-nyelvi trifurkációval szakosított oktatási rendszert akarta bevezetni. Ez átmenetet jelentett volna a középiskola és az egyetem között. Azokon a helyeken, ahol már gyökeret vert a nyolcosztályos gimnázium és ehhez ragaszkodnak, ott a két iskolatípus közötti szakadék áthidalására az egyetem előtt egyéves szervezett előkészítő tanfolyamot javasolt.
A felsőoktatás terén Eötvös először is a kívánságokkal akart megismerkedni. Felhívást intézett az egyetemi tanácshoz, hogy összegezze a karok óhajait, legfontosabb észrevételeit, amelyek nem tűrnek halasztást. Az igazi egyetemi önkormányzat csak most kezdhette éreztetni hatását, amikor ismét az egyetemi alaptörvény szellemében eljáró miniszter kormányzott. Már 1867 nyarán – az igazgatók bevonásával – új tantervet állapított meg a jogakadémiák részére, rendezte a tanárok kinevezését és fizetését. Az országgyűlési rendezés előtt fontos intézkedéseket tett a pesti egyetem ügyében is. Megszervezte a bölcsészeti karral kapcsolatban a „tanárképezdét” (későbbi nevén: középiskolai tanárképző intézet), és tervbe vette gyakorlógimnázium felállítását. A tanárképzés szervezettebbé tétele a korábbi időszak rendezetlen viszonyaihoz képest kétségtelen előrehaladást jelentett. Megfelelő felszerelés beszerzésével igyekezett segíteni a nagy nehézségekkel küzdő orvosi és természettudományi oktatáson, színvonalának emelésére törekedve. Nevéhez fűződik a kémiai intézet mintaszerűen felszerelt új épületének felállítása, valamint a kar kívánságának megfelelően a gyakorlati szülészet minden orvoshallgató számára kötelező oktatásának és a vizsgák nyilvánosságának elrendelése.
A liberalizmus ideológiájában gyökeredző szemléletének megfelelően a civil és a katona azonos helyen történő főiskolai nevelését tartja fontosnak, a katonai kaszt kialakulásának elkerülésére legalkalmasabb eszköznek. Négy hadtudományi tanszék felállítását rendeli el a bölcsészeti karon erre a célra. Érdekességként megemlíthetjük, hogy Kossuth is – nem véletlenül – hasonló felfogást vall az emigrációból Schvarcz Gyulához írott levelében. A hadtudományi oktatás bevezetése azonban csak rövid életű kísérletnek bizonyult. De ezen túlmenően Eötvös számos más részletintézkedést is tett. Elrendelte a gyorsírás oktatását az egyetemen, azonos értékűnek fogadtatta el a birodalom egész területén a pesti egyetem orvosi diplomáját a bécsivel, ami korábban annyi sérelmet okozott. Külföldi tanulmányutakat és ösztöndíjakat biztosított a szakembereknek és fiatal tehetségeknek. Második minisztersége alatt 30000 forintot fordított külföldi utazási ösztöndíjakra.
Nem a nagy eszmei kezdeményezőt, a kialakult koncepcióval rendelkező államférfit mutatnánk be, ha nem tennénk említést átfogó egyetemi reformterveiről. Nem rajta, hanem a gyorsan jött elmúláson és a belső nehézségeken, a konzervatív-felekezeti ellenálláson múlott, hogy ezek nem váltak valóra. 1870-ben nyújtotta be egyetemi törvényjavaslatát, amelynek súlypontja a tanszabadság elvének kiterjesztése, annak törvényes biztosítása volt. A tanszabadság érvényesítése érdekében a magántanári intézmény fejlesztésére, a tanári állás függetlenségének biztosítására törekedett, lehetetlenné kívánta tenni a tanárok egyszerű nyugdíjazás útján történő elmozdítását. Eötvös „a tanszabadság mellett éppen úgy szükséges rend” biztosítása érdekében törvényjavaslatában világosan meghatározta a hallgatók tanulási szabadságát: „Mindegyik tudomány-karban megállapíttatnak … mind a tanfolyam tartama, mind pedig azon tantárgyak, melyeket az egész tanfolyam bevégzéséig az illető szakpályára készülő rendes tanulóknak hallgatniok és végezniök kell, azonban a tanulók saját választásuk szerint szabadon hallgathatják bármelyik tanár vagy magántanár előadásain a tantárgyakat” a hallgatók „kötelesek pontosan megjelenni azon előadásokon, melyekre magokat beiratták.”
Korábban el akarta választani a teológiai képzést az egyetemtől, azonban erdélyi körútja során a protestáns és görögkeleti papság műveletlenségét látva, még ezek részére is külön kart kívánt az állami egyetemen. Erről a kérdésről folyt le az ismert levelezés Eötvös és fia, Eötvös Loránd között. Meggyőződése szerint – írja ellenkező fiának – jobb, ha a katolikus papság az állami egyetemen képződik, mintha külön katolikus egyetemet állítanak fel, amely az „ultramontanizmus” fellegvára lenne.
A pesti egyetem átszervezéséről szóló törvényjavaslatával egyszerre terjesztette be a kolozsvári egyetem felállításáról szóló törvényjavaslatot. Már 1870 őszén meg akarta indítani a Báthory István által alapított egykori egyetem maradványaként hol megszüntetett, hol kiegészített intézmények egyesítésével, a lyceum, a jogakadémia és az orvos-sebészeti intézet összeolvasztásával. Felállítása és tényleges működése azonban csak Trefort alatt, 1872-ben következett be. Molnár Aladártól, egyik legközelebbi munkatársától tudjuk, hogy négy egyetem felállítását tervezte Eötvös.
Eötvös harmadik felsőoktatási törvényjavaslata a műegyetem megszervezésére vonatkozott. Az abszolutizmus éveiben egyesített Polytechnikumot 1869-ben, Eötvös javaslatára, főtanodai rangra emelte a király. A beterjesztett törvényjavaslat öt tagozatra (kar) osztotta a műegyetemet: mérnöki, építészeti, gépészmérnöki, vegyészi – és a reáliskolai tanárképzéssel kiegészített – bölcsészeti (általános műszaki) szakosztályra. Az ötödik kar egyben a közgazdasági képzésnek is a műhelye, ami ugyancsak jól mutatja Eötvös és munkatársai szemléletét, a közgazdasági és technikai ismeretek összefüggésének felismerését. Eötvös javaslata alapján dolgozzák ki a műegyetem belszervezeti szabályzatát, amely a tudományegyetemmel egyenrangú, önkormányzattal rendelkező felsőoktatási intézetté teszi a műegyetemet (1872).
