A rendszerváltoztató miniszterelnök

Antall József érzékeny ember volt, de ritkán mutatta ki az érzelmeit. A szabad választások utáni első egyetemi tanévnyitónak a kormány meg akarta adni a módját. Örültem, amikor meghallottam, hogy az ELTE Jogi Karának évnyitóján Antall személyesen fog részt venni. Nem magam miatt, hanem – bár nem beszéltünk erről – úgy éreztem, ez az Ellenzéki Kerekasztalnak helyet adó intézménynek is szól. Amikor meghallottam, hogy a diákok papírrepülőkkel dobálták meg a miniszterelnököt, felhívtam telefonon. A liberálisok szítják a hangulatot az egyetemisták között, mondtam neki. A fiatalok mindig is lázadók voltak, felelte rövid gondolkodás után, majd hozzátette: Egyébként semmi jelentősége. Hirtelen nagyon megsajnáltam. Amíg ’56-os szerepvállalása miatt nem távolították el a katedráról, tanítványai osztatlan szeretetével, sőt rajongásával találkozott. El tudom képzelni, milyen keserűséget okoz neki ez a dolog. De a vigaszként felkínált egyszerű magyarázatot mégis visszautasítja.

Néhány nap múlva, a szegedi bölcsészek szabályosan kifütyülték. Antall a sajtóban egy „törpe minoritás” akciójáról beszélt, de én tudtam, hogy a fölényes szavakkal valójában a csalódását próbálja palástolni. Nekem erről nem beszélt, sem akkor, sem később. Mégis, biztos vagyok benne, hogy a diákoktól kapott pofon, a tanítványai által körülrajongott egykori tanárt mélyen megrendítette.