A rendszerváltoztató miniszterelnök

1993. augusztus 20-án úgy döntünk, hogy Gellért-hegyi lakásunk felépülése, azaz 1980 óta a tűzijáték ürügyén a teraszunkon tartott összejövetelre ezúttal nem kerül sor. Este kilenckor kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon Szörényi Levente második rockoperájának, az Attilának a bemutatója, amelynek a szövegét Lezsák Sándor emdéefes költő politikus írta. A nézőtéren rengeteg az ismerős arc. Az előadás inkább hasonlít egy kampányrendezvényhez, mint egy ünnepi műsorhoz. Maga a mű elég nagy csalódás. Persze lehet, hogy az István, a király túlságosan is magasra tette a mércét.

A miniszterelnökkel az előadás után tartott fogadáson futottam össze. Előtte már vagy két hete nem találkoztunk. Persze tudtam, hogy kezelés alatt áll, azt is, hogy nem sok eredménnyel, mégsem gondoltam, hogy ennyire rossz bőrben van.

A hét végén a lakásán nem akartam zavarni, de hétfő reggel első dolgom volt, hogy felhívjam telefonon. Rózsa Mariann, diszkréciót kérve, elmondta, hogy Antall már szombat óta kórházban van. Délelőtt még készítettek vele a Parlamentben egy hosszú tévéfelvételt, ami nagyon jól sikerült. A küszöbön álló Horthy-temetés kapcsán elemezte a kormányzó pályafutását és személyiségét. Este panaszai voltak, ezért bement a kórházba. Schultheisz Emil nem is engedte haza, megkapta az első sugárkezelést, infúziót, Neupogént. Minden programot lemondtak, Johannes Raut is Boross fogadta helyette.

A következő napok eseményeit híven tükrözik Rózsa Mariann feljegyzései. A miniszterelnök legbizalmasabb munkatársa 1991-től kezdve készített rövid feljegyzéseket Antall József mindennapjairól. Kezdetben ritkábban, de az utolsó időszakban szinte napi rendszerességgel. Rózsa Mariann átadta nekem ezt a naplóvá összegyűjtött anyagot, azzal, hogy használjam belátásom szerint, ha akarok, idézzek is belőle.

Részlet R.M. feljegyzéseiből:

„25. Szerda

A sugárkezelést minden nap kapja. Utána bejött, elég jól van.

26. Csütörtök

Sugárkezelés reggel. A kormányülést levezette.

27. Péntek

Sugárkezelés. 12.00 órakor fogadta a francia védelmi minisztert. Este visszament a kórházba. Vért kapott.

28. Szombat

Hideg van. Vége a nyárnak.

12 órakor TV-felvétel az EDU-ról (CNN, Nap TV)

31. Kedd

IDU

Délután a finn parlament elnökét fogadta.

Szeptember

1. Szerda

EDU konferencia 3 napig. 17 óra körül, amikor véget ért, bejött a Parlamentbe. Nagyon fel volt dobva, nagyon jól bírta a mai napot.

3. Péntek

EDU-kétoldalu megbeszélések

5. Vasárnap

CT-vizsgálat. A daganatok ötödére visszahúzódtak, de vannak újabbak a nyakán és a mellkasában is.

6. Hétfő

Délután Diehl professzor konzíliumra megérkezett. Hétfőn egy újabb kezelést kezdenek el (valószínűleg 5 napig benn kell lennie a kórházban). Utána megismétlik, és ha ezek hatására teljesen visszavonulnak a nyirokcsomók, akkor lehet megcsinálni a transzplantációt.”