„Amikor befejeztem a magyar szöveg ismertetését, halálos csend volt és mindenki Gorbacsovra nézett. És Gorbacsov egyszer csak bólintott, s azt mondta, hogy: „Da, harasó.” Máig sem tudom, nem értette, hogy miről van szó, Sevarnadze talán nem tájékoztatta megfelelően, vagy nem akart botrányt, és úgy gondolta: talán jobb is így, ha ebben a kerékvágásban folytatódik a dolog. Utána mindenesetre már mindenki lelkesedett, Mazowiecki is, Havel is, mindegyik.”
A Mazowiecki lengyel miniszterelnök tiszteletére rendezett vacsora élesen megmaradt az emlékezetemben. Antall akkor jött Moszkvából, ahol részt vett a Varsói Szerződés politikai tanácskozó testületének ülésén, de tárgyalást folytatott Gorbacsovval is, valamint Für Lajossal együtt találkozott magas rangú katonai vezetőkkel. A repülőtérről egyenesen Mazowiecki miniszterelnök fogadására sietett. Ennek ellenére a vacsoránál nyoma sem látszott rajta fáradtságnak, kifejezetten oldott, jó hangulatban volt. Akkor már tudtuk, hogy alapjában véve sikeres volt a moszkvai tanácskozása, de a részletekről csak később értesültünk.
Fogalmam sem volt a protokolláris szabályokról. Kicsit csalódtam, amikor észrevettem, hogy a magyar vendégek előtt ott van a lengyel miniszterelnök majdani beszédének magyar fordítása, és ugyanígy a lengyel vendégek tányérja mellett a magyar miniszterelnöké. Persze így nem kell tolmácsolni, gondoltam, s ezzel időt lehet megtakarítani a kötetlen beszélgetés számára.
Antall elkezdte ismertetni a kezébe adott szöveget, de a harmadik mondat után leállt. Megkérte a mellette ülő tolmácsot, hogy fordítson. Nem folytatja tovább a felolvasást, közölte, inkább elmondaná azt, amit valóban gondol. Aztán mondott egy nagyon jó beszédet a lengyel–magyar barátságról, a történelmi múltról, az összefogás szükségességéről, a személyes vonatkozásokat sem felejtve el. Ezek után Mazowiecki is félretette a hivatalos szöveget, és nagyon emberi módon válaszolt Antall szavaira. A protokolláris szokásoknál valószínűleg tovább tartott a két beszéd, figyelembe véve a fordításhoz szükséges időt is, de nekem tetszett az újítás.
Kicsit később, amikor a vacsora közben láttam a két miniszterelnököt egymással beszélgetni – oldalról néztem mind a kettőt, néhány méternyi távolságból –, és hallottam is a szavaikat, megkapó volt a párhuzam. Két hasonló típusú ember, gondoltam magamban, hasonló gondokkal. Eszembe jutottak Szabad György szavai a dezignált és rezignált miniszterelnökről: ez jól illett Mazowieckire is. A két szikár, intellektuális külsejű ember szemmel láthatólag jól megértette egymást.
Véget ért a vacsora, a búcsúpoharak után Antall a Parlament kapujához kísérte vendégét, jó néhányan velük tartottunk. Visszafelé jövet, a miniszterelnök mellé kerülve, megjegyeztem: szimpatikus ez a Mazowiecki, és sok a hasonlóság közöttetek. Antall rám nézett, és röviden annyit mondott: hát, Moszkvában nem volt valami nagy hős.
* * *
Hétfőn a parlamentben, amikor Antall kijött az ülésteremből, nyomába szegődtem, és rákérdeztem, mit értett azon, hogy Mazowiecki nem volt nagy hős Moszkvában. Na, gyere, elmesélem. És dolgozószobája felé menet elkezdi mesélni a Moszkvában történteket.
A reggelinél próbáltuk meggyőzni a lengyeleket, mondja, hogy tegyék egyértelművé, ha nem kerül sor a Varsói Szerződés teljes felülvizsgálatára, akkor velünk együtt ők is kilépnek a szervezetből. Másokra nemigen számíthattunk. A reggeli után megtartott külügyminiszteri értekezleten aztán, folytatja, a lengyelek is kihátráltak mögülünk, így végképp egyedül maradtunk. A Varsói Szerződés teljes felülvizsgálatára vonatkozó magyar napirendi javaslatot mindenki elvetette, és a szervezet modernizálására irányuló szovjet javaslatot fogadták el.
– A hivatalos tanácskozáson én kezdtem az elnöklést – folytatja Antall az elbeszélést. – Ismertetnem kellett ugye a napirendet, és előttem volt a külügyminiszterek által elfogadott szovjet és az el nem fogadott magyar javaslat. Én pedig arra gondoltam, hogy a magyar szöveget mindenképpen felolvasom. Legfeljebb, ha azt mondják, hogy nem erről volt szó, akkor elismerem, hogy tévedtem, és előveszem a szovjet szöveget. Ehhez képest senki sem szólt egy szót sem. Amikor befejeztem a magyar szöveg ismertetését, halálos csend volt és mindenki Gorbacsovra nézett. És Gorbacsov egyszer csak bólintott, s azt mondta, hogy: „Da, harasó.” Máig sem tudom, nem értette, hogy miről van szó, Sevarnadze talán nem tájékoztatta megfelelően, vagy nem akart botrányt, és úgy gondolta: talán jobb is így, ha ebben a kerékvágásban folytatódik a dolog. Utána mindenesetre már mindenki lelkesedett, Mazowiecki is, Havel is, mindegyik. Amit mondtam neked, az teljesen igaz: előtte azért nem voltak olyan nagy hősök.
* * *
Tudom, a kizárólag Antalltól hallott történetek hitelessége kapcsán bárkiben jogosan merülhetnek fel kételyek. Én magam azonban egyetlen esetben sem kételkedtem és ma sem kételkedek abban, hogy minden szó szerint úgy zajlott le, ahogyan azt Antall elmesélte. Persze lehet mondani, hogy én elfogult voltam, merthogy az is vagyok. Ám a miniszterelnök személyiségéhez nagyon is passzoltak ezek a történetek és a közismert tényekkel is összhangban voltak.
Szerencsére a hatvanadik születésnapján a koalíciós frakciók előtt elmondott és videofelvételen fennmaradt beszédében Antall elmesélt néhány ilyen történetet, pontosan úgy, ahogy – közvetlenül az események után – én is hallottam tőle. És csaknem olyan kötetlenül, ahogy személyes beszélgetések során szokta. A miniszterelnök ekkor, két évvel az események után a moszkvai tanácskozásról is mesélt a képviselőknek, és csaknem ugyanazokkal a szavakkal ecsetelte a drámai szituációt, ahogy annak idején nekem frissiben elmondta. A folytatást én is akkor hallottam először, a Kreml szűk folyosójával, a kicsi ajtóból nyíló hatalmas teremmel, az egész lélektani hadművelettel, amit elmondása szerint csak azért mesélt el, hátha egyszer még szükség lesz ezekre a tapasztalatokra…