A miniszterelnököt hétvégeken a lakásán csak akkor szoktam zavarni, ha valami nagyon fontos dolog történt. Most mégis kivételt tettem. Hazaérkezését követő napon, szombaton délelőtt felhívtam telefonon, hogy üdvözöljem újra itthon. Friss volt és erőteljes a hangja, úgy éreztem teljesen jól van.
Hétfőn, amikor személyesen is találkoztunk, konstatáltam, hogy nem ilyen rózsás a helyzet. A szemöldöke kihullott, ami érezhetően zavarta. Ettől eltekintve továbbra is úgy láttam, hogy energikus, tettre kész és nekifeszül a problémáknak. Megkérdeztem, hogy mikor jön el a frakcióülésre. Azt mondták az orvosok, felelte, hogy egyelőre kerülnöm kell az olyan helyeket, ahol sokan vannak. Ha nem erőszakoskodom, talán még most is Kölnben vagyok a sterilszobában, tette hozzá, szinte szabadkozva. De nyugodj meg, folytatta, mielőtt a parlamenti ülésre bemennék, szólok, hogy hívjál össze egy koalíciós frakcióülést. Végig beszéltük az aktuális kérdéseket, de nem maradtam sokáig, nem akartam fárasztani.
Csütörtökön levezette a kormányülést, mindenki azt mondta, újra a régi. A következő héten bejárt a hivatalába, de a hét közepén váratlanul hőemelkedése lett, aminek nem tudták az okát. A kormányülést most is levezette, de ez már nagyon nehezére esett.