A honlap számára készített cikksorozat 2019. Kajdi József

A Miniszterelnöki Hivatal első vezetőjének (1990-1994) cikksorozata a Miniszterelnökség jogelődje létrejöttéről és működéséről Antall József miniszterelnöksége alatt.

A Nemzeti Kerekasztal Tárgyalások I/1-es albizottságának első ülésén az Ellenzéki Kerekasztal részéről megjelent személyek közül Orbán Viktort és Tölgyessy Pétert már korábbról személyesen ismertem, míg Kónya Imrét a TV-ből. Az öt fő között viszont általam nem ismert két személy is volt, akikről addig csak hallottam: Boross Imre, a kisgazdák főügyésze, valamint Antall József. Ennek ellenére már az első ülést követően úgy mentem haza a tárgyalásról, hogy Antall személyében egy kivételesen karizmatikus embert sikerült megismernem, akivel élmény lesz majd az egyeztetés.

Abban az időben a fontosabb minisztériumok, mint pl. Belügyminisztérium (BM), a Honvédelmi Minisztérium (HM), az Igazságügyi Minisztérium (IM) és a Külügyminisztérium (KüM) közvetlen pártirányítás alatt álltak, ezért az e tárcák előterjesztései előbb mindig a Pártközpont számára készültek és kerültek előterjesztésre, és csak az ottani elfogadásuk esetén – gyakran változtatás nélkül, csak a borítólap lecserélésével – kerültek a Kormány elé.

A Minisztertanács – különösen Grósz Károly pártfőtitkárrá választásával – politika formáló tényezővé vált, bár az egyes minisztériumok pártközpontbeli közvetlen felügyelete és fontosabb kérdésekben az állampárt vezető testületeinek előzetes politikai döntéshozó szerepe továbbra is megmaradt.

A Nemzeti Kerekasztal tárgyalásoknak, majd az ott született megállapodásnak megfelelően véglegezett törvényjavaslatok elfogadása elsősorban a rendszerváltozás közjogi alapjait teremtette meg. Az elfogadott törvények átalakították az államszervezetet és ezzel együtt a végrehajtói hatalom csúcsán lévő Kormány alkotmányos helyzetét is, ami egyben értelemszerűen kihatással volt a kormányhivatal alkotmányos és politikai helyzetére is.

Miközben az Országgyűlés folyamatosan ülésezett, amin Antall József is rendszeresen részt vett, a jövendő kormánykoalíció létrehozása, valamint az ezzel kapcsolatos személyi kérdések egyeztetése mellett a miniszterelnök-jelöltnek el kellett készítenie a kormányprogramját is. Ma már talán sokan nem is emlékeznek arra, hogy ez a három hét is már milyen iszonyú támadásokkal telt el a média és az ellenzék részéről azért, hogy Antall miért késlekedik olyan sokat a kormányalakítással.

A Németh-kormány igyekezett tisztességesen és rendben átadni a kormányzást, a folyamatban lévő feladatokat.

1990 áprilisában még csak MDF elnökeként fogalmazta meg számunkra (a már említett Bogdán Tibornak és nekem), hogyan képzeli el a minisztériumok szakmai és politikai vezetését, a két szféra egyértelmű szétválasztását, valamint elvárását a kormányzása alatt működő közigazgatási szakember gárdával szemben.

Antall József elképzelése az volt, hogy a kormányzása alatt a minisztériumok felső vezetését a miniszter, a politikai államtitkár, a közigazgatási államtitkár, valamint a helyettes államtitkárok alkossák, és e személyi kör vonatkozásában élesen váljon el a politikai szféra a szakmai vezetői körtől, akik majd a központi közigazgatásban az állandóságot, a folyamatosságot képviselik és biztosítják még egy esetleges kormányváltás esetén is.

A MEH legfontosabb feladata – ami már a megváltozott nevéből is következett – a miniszterelnök részére végzett tevékenység volt. Ez a tevékenység mind szakmai, mind politikai döntéselőkészítést is jelentett.

A Hivatal a Kormány működésével kapcsolatban elkészítette a Kormány munkatervét, és figyelemmel kísérte annak végrehajtását. A végrehajtás időbeli csúszása esetén a miniszterelnökkel a kormányülésen – jegyzőkönyvbe is foglalva – mondatta ki a mielőbbi teljesítésre vonatkozó figyelmeztetést, felszólítást.

A Hivatalnak volt a feladata az is, hogy figyelemmel kísérje a kormányzati szempontból jelentős képviselői javaslatokat, valamint az országgyűlési bizottságok működését is, és ha a bizottság munkatervében a Kormány tevékenységét érintő témakör merült fel, akkor ezeket beépítette a Kormány munkatervébe.

A politikailag kényesebb és nagyobb jelentőségű ügyekben a miniszterelnök a koalíciós pártelnök kormánytagokat nem csak miniszterként, az adott tárcájuk képviseletében nyilatkoztatta meg, hanem pártelnökként is. Emiatt a kormányülések gyakran koalíciós egyeztetési fórummá is alakultak, és a miniszterelnök tudatosan hagyta is, hogy a koalíciós partnerek mindent elmondhassanak az adott ügy kapcsán, hogy később az a vád ne érhesse, hogy a döntés előtt nem hangzott el minden politikai érv, szempont.

Antall József első miniszterelnöki döntései között elrendelte, hogy a kormányülésekről szó szerinti jegyzőkönyv készüljön. Valószínűleg a történészi énje is hatott e döntésben, ugyanis azzal indokolta, hogy az utókor majd követhesse, hogy „bizonyos döntéseket milyen viták után, milyen érvek alapján hoztunk”.

Volt olyan szervezeti egység (pl. a Medgyessy Péter által vezetett Gazdaság Politikai Titkárság), ahol egyetlen munkatárs sem maradt, iratoktól és információktól is teljesen üresen maguk után hagyva az irodáikat (legalább is az ezekbe az irodákba költöző Matolcsy-csapat munkatársaitól ezt az információt kaptam).

Ahogy már említettem, a politikától való távolság is egycsapásra megszűnt, hiszen az új miniszterelnök személyében egyben a legerősebb kormánypárt elnöke is, így a politikai döntéshozatali központ is - amely korábban az állampárt központi székházában? volt - beköltözött a Parlamentbe. Az igazsághoz viszont hozzátartozik, hogy ez utóbbi nem járt együtt azzal, hogy kormányhivatal szakmai apparátusának bármilyen pártpolitikai feladatot kellett volna teljesítenie, vagy bármilyen pártpolitikai elvárásnak megfelelnie.

1990 nyarán a Matolcsy György politikai államtitkár által vezetett Gazdaságpolitikai Titkárságon belül kezdett felállni egy kezdetleges referatúra rendszer is, amit hat fő alkotott egy-egy meghatározott szakmai referatúra területtel. Ezek a szakemberek igyekeztek kapcsolatot kiépíteni és fenntartani a szakterületükhöz tartozó minisztériumokkal.

Antall József többször kormányüléseken is kijelentette – amikor egyes miniszterek szóba hozták azt az abszurd helyzetet, hogy a minisztériumukban lassan már az osztályvezetők is többet keresnek, mint ők miniszterként – hogy a Kormány az ország érdekében egy szolgálatot végez, és ameddig az ország anyagi helyzete ennyire rossz (mint ahogy megörököltük az elődeinktől), addig szó sem lehet e személyi kör számára béremelésről.

Bármennyire is igaz, hogy egy szakmailag képzett apparátust örököltünk a Németh kormánytól (amelyet éppen ezért nem is akartunk lecserélni – bár nem is lett volna kire, hiszen az országnak nem volt két közigazgatásban jártas garnitúrája), ez az apparátus korábban nem működhetett közre egy rendszerváltoztatásban, vagyis nap mint nap teljesen új feladatokkal, kihívásokkal kellett szembe néznie.

A Kormány a sajtó szemében minden volt – amatőr, dilettáns, a két világháború közötti Magyarországot visszaállítani akaró, dölyfös, az embereket lenéző, hibás döntéseket halmozó stb. –, csak nem az ország fejlődése érdekében tevékenykedő, szolgálatot teljesítő Kormány, amelynek kormányapparátusához tartozni 1990-ben, legalább is a közvélemény szemében, nem volt igazán nagy dicsőség.?

Miután viszonylag hamar véget ért a kormányülés, ezért elhatároztam, hogy nekikezdek a szószerinti jegyzőkönyv addig elkészült részeinek átnézéséhez. Előtte azonban kimentem a Parlament épületéből magamnak vacsorát venni, amikor is azt vettem észre, hogy a rendőrök a Kossuth térre való illetéktelen behajtást megakadályozó, nagy beton virágtartókat eltávolítják.

A köztársasági elnök televízióban elhangzott beszédének tragikus következménye volt. Szabó Tamásék a Kormány képviseletében a taxisokkal már épp szövegezték a megállapodást, amelynek értelmében a taxisok hajlandók lettek volna felszámolni az úttorlaszokat, amikor a taxisok tárgyaló delegációjának is tudomására jutott az elnöki TV beszéd, amit felhívásként értelmezve a taxisok visszakoztak a megállapodástól, hiszen „még a köztársasági elnök úr is velünk van”.

Az 1991-es év sokáig kifejezetten jól alakult, hiszen a miniszterelnök tünetmentessé vált, ami az amúgy sem kis munkakedvét megsokszorozta. Az 1990. év végi és 1991. év eleji minisztercserék is pozitív hatással voltak a Kormány működésére. Több nagyon fontos törvényt fogadott el az Országgyűlés, miközben létrejött a Visegrádi Együttműködés is, sikeres volt a pápalátogatás, aláírásra került a Varsói Szerződést megszüntető dokumentum, megszűnt a KGST, befejeződött a szovjet csapatok kivonulása, amivel teljes lett az ország függetlensége; és végezetül a Miniszterelnöki Hivatal is kifejezetten hatékonyan tudta segíteni a miniszterelnök és a Kormány működését.

A működésről készített látlelet azonban önmagában nem vezethetett a hatékonyabb működéshez. Az átvilágítási anyag igazi pozitívuma mindazok a szervezeti, személyi és műszaki, technikai javaslatok voltak, amelyeket aztán igyekeztünk minél hamarabb megvalósítani.

1991 tavaszára a Hivatal apparátusa is teljesen megnyugodott, mindenki beállt a sorba, és lelkiismeretesen végezte a munkáját. Ebben a személyügyileg is idilli állapotban, 1991 decemberében „robbant aztán egy bomba”. Az MDF V. Országos Gyűlésén szétosztásra került a küldötteknek egy 33 nevet tartalmazó lista, „Kommunista ejtőernyősök” címmel, amin a Hivatal több szakmai vezetőjének és munkatársának a neve is szerepelt.?

Az 1992. évi költségvetési törvény zárószavazására – alapvetően az ellenzék obstrukciói miatt? – csak 1991. december 31-én kerülhetett sor.? Miután előre tudható volt, hogy a költségvetési törvényjavaslatot gyakorlatilag az utolsó pillanatban lehet csak megszavazni, ezért a Hivatal munkatársai igyekeztek minden lehetséges segítséget megadni ennek teljesüléséhez, akár speciális feltételeket is biztosítva.

Antall két tűz közé került: az ellenzék folyamatosan támadta a Parlamentben (amit egyébként nem vett zokon, mert szerinte az ellenzéknek egy többpárti parlamenti demokráciában kifejezetten ez a dolga, de persze ez is komoly energiákat kötött le), mindeközben harcot kellett vívnia pártjának radikálisaival is. Ezt csak „fűszerezte” az állandó sajtó és média támadás, valamint a köztárasági elnökkel vívott küzdelem is.

A nyugodt kormányzás jegyében szerveztük meg 1993 májusának elejére Őszödön a Hivatal vezetői és középvezetői számára az újabb összetartás hétvégéjét, amin több vezető mellett a miniszterelnök is beszédet mondott. Talán a késő tavaszi jó időnek is volt köszönhető az a bizakodó hangulat, ami az ott lévő kollégákat eltöltötte, mindenki egy nyugodt kormányzásra és annak kiszolgálására készült.

Másnap (péntek) reggelre Boross Péter a Hivatal legszűkebb bizalmi vezetőit magához rendelte, ahol részletesen tájékoztatott bennünket a miniszterelnök állapotáról, a rosszabbodás mibenlétéről és okáról, valamint arról is, hogy Antall József az orvosok szerint valószínűleg a jövő hetet már nem is fogja megélni. Éppen ezért az ottlévők mindegyike megkapta a saját reszortjának megfelelő feladatot, amelyek teljesítése során abból az alaphelyzetből kellett kiindulni, hogy a miniszterelnök már meghalt.

Tisztában vagyok azzal, hogy mindaz, amit a következőkben le fogok írni, sokban ellenkezik azzal, ami Göncz Árpádról és a korabeli eseményekről az emberek jelentős részében él, éppen ezért is kell elmondanom mindazt, amit személyesen tapasztaltam. Azért, mert ez az igazság, aminek kimondása minden szemtanúnak kötelessége.